A mókuskák csoport tanulóival megbeszéltük az optimizmus szó jelentését, és az optimista életszemléletet. Figyelmesen hallgatták A szomorú királykisasszony c.mesét. Elbeszélgettünk arról, hogy milyen érzés felvidítani egy szomorú embert. Mindenki egyetértett azzal, hogy jobb megosztani másokkal a problémákat, mert biztosan van valaki, aki tud segíteni.😊
Az optimizmus gyakorlása
A mókuskák csoport tanulóival megbeszéltük az optimizmus szó jelentését, és az optimista életszemléletet. Figyelmesen hallgatták A szomorú királykisasszony c.mesét. Elbeszélgettünk arról, hogy milyen érzés felvidítani egy szomorú embert. Mindenki egyetértett azzal, hogy jobb megosztani másokkal a problémákat, mert biztosan van valaki, aki tud segíteni.😊
A kis osztályommal a boldogságot kerestük a mindennapjainkban. Számukra a hála a boldogsághoz vezető út. Hálásak a dolgaikért, ezért boldogok. Ha ők boldogok és örömet éreznek, akkor többet tudnak adni másoknak. Örömtelivé tehetik ezáltal mások életét. Tudják nem jó szomorúnak lenni, mosolyt kell csalni szeretteik arcára. Ezt a Mosolyra csaló játékkal sikerült is kifejezniük. Majd a Boldogság madara című mese feldolgozásával rájöttek, hogy sosem szabad feladni a vágyaikat, bármi jöhet az életben a céljaikért küzdeni kell.
A gyerekek nagyon szeretnek énekelni a mese után egy kis lazításként a Tükördalt hallgattuk meg. Nagyon tetszett ez a fülbemászó dal, háromszor is le kellett játszani. Közben elkészítettük a saját boldogság madarunkat és körbe vettük a hálakuponjaikat. Jó volt látni, hogy tényleg örülnek, boldogok és bizakodóak. Mindenkinek ennyi pozitív erőt kívánok a munkájához!
A beszoktatás időszakában, mindig sokat segít egy optimista szemüveg. A gyermekekkel közösen készítettük el a varázsszemüvegünket és amikor szükség volt használtuk is azt. Segítséget nyújtott reggel a búcsúzkodáskor, a nap folyamán a vigasztalásnál vagy a szokások-szabályok betartatásánál.
A szemüveg mellé elkészítettük a levélmanóinkat, akik egész nap figyeltek minket, milyen szépnek és jónak látjuk a világot.
Optimizmus gyakorlása 2022.
Mini csoportosok vagyunk, és 2. hónapja járnak a gyermekek az óvodába. Célunk, hogy derűs, szeretetteljes, bizalomteljes légkört alakítsunk ki, ehhez majd biztos nagy segítséget nyújtanak a boldogságórák is. A hét folyamán resztoratív körben többször beszélgettünk a jó,-és rossz tulajdonságokról, cselekedetekről. Valamint arról, hogy voltak-e már szomorúak, és ki vigasztalta meg őket, mitől boldogok? Az élménygazdag feladatok segítségével, saját példaadásunkkal, az életkori sajátosságaiknak megfelelő szinten megalapozzuk, és gyakoroljuk az optimista szemlélet kialakulását. Az őszi gyümölcsök közül az almát választottuk heti témánknak. Megízleltük, só-lisztgyurmából elkészítettük, mindezt optimista szemlélettel tettük, bíztunk abban, hogy az alma jó ízű, valamint abban, hogy a gömbölyítés technikáját elsajátítva elkészülnek az almák. Közben őszi hangulatot is varázsoltunk Gryllus Vilmos: Őszi falevél dalának meghallgatásával, valamint az „Őszi hangulat kicsit másképpen” játékkal. Boldog Blanka báb hozott a gyermekeknek egy varázsszemüveget, amellyel a síró gyerekeket is sikerült, nagy örömünkre megvigasztalni. A tevékenységek, és beszélgetések segítségével tudatosítottuk a gyermekekben, hogy mindenben észre kell venni a jót, a szépet.
Nagyon sok pozitív élménnyel, tapasztalattal gazdagodtak a héten is a gyermekek, ez rendkívül fontos óvodai évek alatt, amelyek lehetőséget nyújtanak a gyermekeknek a bizalom kialakítására, sikerélmények átélésére, hogy majd ezek segítségével boldogságra képes emberekké váljanak, erre biztatjuk a szülőket is.
Őszi sétáink során színes faleveleket gyűjtögettünk, melyeket lepréselve majd cérnára fűzve, széljelzőként használunk a csoportban. Munka közben, alaposan megfigyeltünk a levelek színeit, formáit és megcsodáltuk szépségüket.
Színes faleveleket színeztünk, festettünk, melyeknek száradás után vidám arcot „varázsoltunk” rezgő szemmel, pom-pom orral, mosolygó szájjal. /Tevékenykedés közben a Pozitív gyerek vagyok szólt a háttérben./
Az elkészült levélkéket fújással táncoltatva, „összegyűjtöttük”, hogy mitől lehetnek ilyen jó kedvűek.
Gryllus Vilmos: Őszi falevél című dalát ismételgettük a mosolygó falevél és a készítője közti párbeszéd formájában énekelve és prózában, váltakozva.
Hova mész falevél?
– Oda, hova visz a szél.
– Honnan jössz falevél?
– Fa ágáról hoz a szél.
– Fázol-e falevél?
– Hideg bizony ez a szél!
– Szállj tova falevél!
– Röpülök, ha fúj a szél.
A gyerekek körberajzolták a kezeiket, a kézlenyomatuk ujjaiba beleírták, hogy milyennek képzelik az életüket.
A foglalkozás ideje: 2022. október 17. hétfő
A foglalkozás helye: Aprófalva Óvoda Vajszló, Pacsirta csoport
A foglalkozást vezeti: Márkus Gyöngyi
Korcsoport: Középső – Nagycsoport
A foglalkozás témája: Optimizmus gyakorlása
A TEVÉKENYSÉG KIDOLGOZÁSA:
1.:Szervezési feladatok:
– a tevékenységhez használt eszközök elhelyezése jól látható és hozzáférhető helyre
– friss levegő biztosítása, szellőztetés, elektromos illatosító bekapcsolása
ELŐZMÉNYEK:
Az előző héten gyűjtött és a szülők által beküldött gesztenyékkel való játék, építés.
A tevékenység alatt Weöres Sándor: Gesztenye úrfi megzenésített versének hallgatása. Kalap Jakab: Gesztenye dala, Répa Retek Mogyoró: Őszi gyermekdalai.
ANYAGOK:
Gesztenye Gusztika zöld faágon lakott,
Nem volt ködmönkéje, nem viselt kalapot.
Addig izgett-mozgott, míg kirepedt a bőre,
leesett a földre.
Hej, de fényes legényke lett belőle!
Nemes Nagy Ágnes: Hány ujja van?
Öt ujja van a gesztenyelevélnek,
Öt ujja van, mint a gyerek kezének.
Öt ujja van? Nem mind olyan. Legtöbbjének hét ujja van.
Öt ujja, hét ujja, hozzá még a hátulja.
Gyárfás Endre: Gesztenyéző
Vadgesztenye, gesztenye, kosárkámba potty bele!
Gesztenyéből fabrikálok buksi fejű barna bábot.
Vadgesztenye, gesztenye, kosárkámba potty bele!
Ha vagytok még jó néhányan, megnyitom a bábszínházam!
A FOGLALKOZÁST KEZDŐ RELAXÁCIÓ:
Bagdy Bella relaxációs gyakorlatai
– Napimádás
– „Fújj, fújj..”
– „Napraforgó a napraforgó”
A FOGLALKOZÁST KEZDŐ ÉNEKLÉS:
Bagdy Bella: Pozitív gyerek vagyok c. dalára közösen koreografált táncot „lejtünk”
A TÉMA BEVEZETÉSE:
Boldog Dóra megjelenik, ami jelzi mindenki számára, hogy most a mese következik:
„Kerekerdő kalandra hív téged,
hallgasd, mit súgnak a tündérek.
Hipp-hopp, tárd ki szíved kapuját,
mesevilág ajtaja előtted is nyitva áll.
Tikk-takk, ketyeg a kis óra,
ezt üzeni neked Boldog Dóra:
Gyere velem, vár ránk a napsugár,
Kerekerdőn a boldogság megtalál”
MESE CÍME: Tódi törpe varázsszemüvege
A mese után megbeszéljük a történet tanulságait.
Tódi törpe Szebben látó mondókáját gyakorolva közösen átmozgatjuk a testünket.
A modókát a héten többször is alkalmazom, mert sokkal jobb hangulatba tudja hozni a gyerekeket.
MONDÓKA:
Hipp-hopp, hopp, itt vagyok!
Varázslatot mutatok.
Felteszem a szemüvegem!
Ide-oda billentem a fejem.
Szemüvegben messze nézek,
meglátom a csodaszépet!
Hipp-hopp, hopp, itt vagyok!
Varázslatot mutatok!
A FOGLALKOZÁS LEZÁRÁSA:
– Az optimizmus jelének kihelyezése a Boldogságvárunk következő lépcsőfokára.
– Szemüveges játék
Mindenki választhat magának egy napszemüveget, és elmesélheti, hogy mit szeretne jobbnak látni vele a világban.
A FOGLALKOZÁST ZÁRÓ ÉNEKLÉS:
Bagdy Bella: Minden pont így szép c. dala
A TÉMA TOVÁBBADÁSA:
– Vond be a családot!
A szülőket megkérem, hogy kapcsolódjanak ők is be a téma továbbfejlesztésébe.
Akinek van kedve, egy pozitív gondolatot írjon le, és küldje be nekünk. Ehhez felhasználjuk az összegyűjtött kinder tojásokat, amibe elrejthetik az üzenetüket.
– Vond be az óvodát!
Az intézményünkben több csoport csatlakozott a Boldogságórákhoz, így havi szinten mindig tartunk megbeszéléseket, amiken megosztjuk a tapasztalatokat és új ötleteket próbálunk ki, amellyel színesíthetjük a programunkat.
BOLDOGSÁGÓRA, OKTÓBER, REFLEXIÓ
Ebben a hónapban a témánk egy kicsit elvont a gyerekeknek, hiszen az, hogy „optimizmus”, még nagyon idegen szóként hat a gyerkőcöknek-szerintem.
Éppen ezért inkább az optimista szemléletmódot igyekeztem lefordítani „gyereknyelvre.”
Több ízben folytatunk reggelente beszélgető-kört a gyerekek érkezése után, ilyenkor mindig van lehetőség jobban belelátnunk a gondolataikba. Mivel folyamatosan érkeznek a vidéki gyerekeink, több időm marad a személyes kapcsolatok ápolására is, szívesen megnyílnak bármely témában. Erre alapozva minden reggel lehetőségük van beszélgetni az érzéseikről, arról, ami éppen foglalkoztatja őket, elmondhatják a sérelmeiket, érzéseiket, gondolataikat.
Próbáltam a figyelmüket felhívni, hogy „minden rosszban van valami jó”, így igyekeztem őket a pozitív szemléletre hangolni.
A természet-közeliség fontosságát most is szem előtt tartottam, kirándulásokat kezdeményeztem, megcsodálhatták a mindig változó természetet, és az állatvilág csodáit is. Szerintem ezek az élmények nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy jó érzéseket ébresszenek bennük, megláthassák azt, ami szép és jó a világban, ezáltal kialakulhat igényük mindezen jóérzések megismétlésére is.
Ebben a hónapban Bagdy Bella új dalaival is elkezdtük az ismerkedést.Szeretném ha jobban megismernék azt a zenei világot, amit Bella képvisel.
A dalokhoz már egész ügyes kis koreográfiát találtunk ki, persze közösen, hiszen ebben nagyon kreatívak, különösen a kislányok rendelkeznek jó érzékkel a mozdulatok bemutatása, kitalálása során.
Tódi törpe házikójának megalkotásához egy színező lapot használtam, amit nagyon lelkesen készítettek a gyerekek, de megbeszéltük, hogy még ebben a hónapban tökből is készítünk egy Tódi törpe házat.
A „szemüveges világlátás” többször is megjelent már a mindennapjainkban, szintén a kislányok ötleteként, hiszen gyakran jönnek napszemüveggel, mivel jó még az időjárás. Ilyenkor mindig megbeszéljük, hogy „mennyivel más is így a világ”
A családok bevonására egy egyszerű ötletet alkalmaztam, és tudom, hogy majd folyamatosan kapjuk a visszajelzéseket, hiszen a mi szüleink partnerek mindenben.
A gesztenyés játékhoz is rengeteg termést kaptunk tőlük, amit felhasználtunk folyamatosan barkácsoláshoz, dekoráláshoz.
Az intézményi bevonás kezd már alakulni, egyre többen mutatnak érdeklődést a boldogságóra iránt, és bár nem minden elemével tudnak azonosulni, mindenki szívesen alkalmaz számára szimpatikus részeket.
Az optimizmus témája átszőtte a hónapunkat, mindenben igyekszünk meglátni a jót és a szépet. De arra törekszem, hogy ez a szemléletmód ne csak egy hónapig maradhasson köztünk, hanem „amíg világ a világ”!
A felhőtlen tánc, a mesélés, a rímfaragás, az optimizmus várának felépítése örömtelivé tette a napunkat! Együtt énekeltük a dalt: mindenre képesek vagyunk! Igazán jó móka volt együtt lenni!
A boldogság program keretein belül az októberi hónapban az optimizmus gyakorlásáról beszélgettünk a csoportban. Sajnos betegség miatt kevesen tudtak részt venni a munkafolyamatokban, de aki itt volt nagy szeretettel és örömmel vetette bele magát a feladatokba és beszélgetésekbe. Beszélgettünk arról, hogy az optimizmus az életünk nagyon sok területén fontos szerepet játszik. Hatnak a pozitív gondolkodásra, sikerességre, erősítik bennünk a megoldóképesség kialakulását a problémamegoldó képességünket. Empátiát, figyelmességet is elősegíti. Megtanít bennünket a jobb életszínvonal kialakítására. Segít abban, hogy jól érezzük magunkat a társaságban, vidámak és boldogok legyünk. Használjuk a bizakodást, a jobb élet felismerésére és kialakítására. Az optimizmus segítségével meg tudjuk tanulni a pozitív gondolkodást. Magabiztosabbak leszünk és el tudjuk hinni önmagunkról, hogy képesek vagyunk jó dolgokat kigondolni és megvalósítani. A pozitív gondolkodással bevonzani a jót. Csicsergő csoportban a gyerekek is felsoroltak optimizmushoz kapcsolódó kifejezéseket.
Például:
” Sok gyümölcsöt fogok enni, hogy egészséges .egyek.
Sokat futok, hogy erős legyek.
A nyunyókámmal jót fogok aludni.
Sokat tudok még a jó időben csúszdázni.
A barátommal jót fogok játszani.
Focista leszek.
Ügyes foci kapus leszek, ha nagy leszek.
Szépen fel tudok öltözni.
Lesz egy piros autóm.
Ha nagy leszek lesz egy kiscicám akit tudok majd gondozni és sokat simogatni.
Az Óvó néniknek szót fogok fogadni.
Azt fogok dolgozni, amivel szeretek játszani.
Anyukámnak mindig szót fogok fogadni.
Szeretni fogom a kis testvéremet.
Csicsergő csoport – Benczúr Gabriella óvodapedagógus
Az ősz csodálatos terméseivel kapcsolatban egy 2 hetes projektterven keresztül foglalkoztunk.
Egyik délelőtt elindultunk a közeli parkba kis kosarainkkal, hogy gesztenyét és leveleket gyűjtsünk. A kis kosarak hamarosan megteltek és örömmel mentünk vissza az óvodába. A következő héten arról beszélgettünk milyen hasznosak az ősz termései. Játszottunk a gesztenyével, mely során a feladatuk az volt, hogy mindenki rakjon ki egy formát. A gyerekek örömmel tevékenykedtek lelkesek voltak. Majd az őszi termésekből összeállított tálcát rajzolták le színes ceruzával. Többen nagyon alaposak, kitartóak voltak. A termések formája által lehetőségünk adódott a gömbölyű fogalmának elmélyítésére és megtapasztalására. De a hosszabb- rövidebb-ugyanakkora fogalmakat a termések elgurítása által tapasztalták meg a gyerekek a szőnyegen. Melyik termés tette meg a leghosszabb utat? A hosszabb út több kockával mérhető le, mértük meg közösen. A második héten arról beszélgettünk, hogy milyen jó, hogy ilyen sok termésünk gyűlt össze illetve arról, hogy az udvari levél összegereblyézés is milyen sok örömet okozott a kis vidám csoportunknak, miközben észrevettük, hogy a friss levegőn eltöltött idő jót tesz az egészségünknek, boldogabbak lettünk a közös munkától és milyen ügyesek vagyunk, hogy ilyen széppé varázsoltuk az óvodánk udvarát. Kipirultan és jól kifáradva ültünk aznap az ebéd mellé és még nagyobbat aludtunk a pihenő idő alatt, majd délután a megérdemelt játékkal az udvaron újra megajándékoztuk a kis csoportunkat. Másnap a projekt és az optimizmus hét zárásaként az összegyűjtött termésekből egy olyan smileyt alkottunk, amilyen a hangulatunk volt az elmúlt két hétben.
Így mi ennek a képnek azt a címet adtuk: A mosolygós –boldog Zümmögők!!! 🙂
ZÜMMÖGŐ CSOPORT – Korompai Ilona óvodapedagógus