Optimista október az 1. c osztályban nagyon jelen volt, hiszen próbáltak a gyerekek mindenhez pozitívan állni. Jókedvünk volt, tanultunk, sportoltunk, énekeltünk , táncoltunk.
Szilvike néni!
Tildy Zoltán Általános Iskola és AMI Szeghalom
Az optimizmus gyakorlása
A csoportunkba járó gyerekek nagyon szeretik a festést, ezért úgy gondoltuk, hogy a legkedvesebb tevékenységükkel, a tenyérfestéssel kivitelezzük a havi feladatot. A csoport fáján mindenki tenyere szerepel, és jelképezi a mosolygós, jó kedélyű gyerekeket.
Az óra első felében beszélgettünk az optimizmus és a pesszimizmus fogalmáról. Továbbiakban arról, hogy kinek milyen napja van. Arról is beszéltünk, hogy mi teszi őket szomorúvá és mi vidítja fel egy-egy napjukat. A gyerekek alapvetően vidámak és fogékonyak a jókedvre – és ez jó.
Aztán arról beszélgettünk, hogy a pozitív életszemlélet, a jókedv és az optimizmus miben segítheti az ember életét. Majd rátértünk a fő témánkra: ki milyennek képzeli el önmagát felnőttként, ha minden jól alakul és minden terve valóra válik. Egy lapot cikkekre osztva le kellett rajzolni a saját életüket 20-30 év múlva. Öröm volt látni, hallgatni, hogy többen családot, társat szeretnének maguk köré. Persze ehhez kényelmes, nagy ház és egy autó is kellene, a többség ezt is szeretné.
A Csólyospálosi Általános Iskola tanulói október hónapban készítettek egy közös táncot, melyhez 3.osztályos csoportommal is csatlakoztunk. A gyerekek nagyon élvezték, hogy mindenki táncolhatott.
A Csólyospálosi Általános Iskola tanulói október hónapban készítettek egy közös táncot, melyhez 3.osztályos csoportommal is csatlakoztunk. A gyerekek nagyon élvezték, hogy mindenki táncolhatott.
A szép októberi idő lehetőséget adott számunkra, hogy a Boldogságóra foglalkozáshoz szükséges alapanyagokat a természetben gyűjtsük össze. A csoportba a gyerekek már önállóan, a családdal gyűjtött terméseket és leveleket örömmel hozták. A begyűjtött termésekből (gesztenye, falevél) már játékidőben is játszottuk. A gesztenyék között vattapamacsot fújtak a gyerekek szívószállal, illetve barkácsoltunk velük. A falevelekből sünit díszítettünk, amit nagyon élveztek, hiszen középső csoport lévén egy új technikát ismertek meg, mert sokan faleveket még nem ragasztottak. A hét során átbeszéltük újból az őszi évszak jellemzőit, viszont kicsit más megvilágításban, hozzátettük, hogy az őszi természeti jelenségekben mi a szép, illetve a jó. A séták és az egész hét alatt igyekeztem a gyerekeknek mindenben a szépet és a jót megmutatni, ezzel is nevelni kicsit az optimista élet felé őket. Az egész hetet úgy alakítottam, hogy a rosszból is a legjobbat tudják kihozni és büszkék lehessenek magukra. Az elefánt ormánya című mesét minden gyermek örömmel és szívesen hallgatta.
Csoport neve: Méhecskék
Foglalkozás témája: Az optimizmus gyakorlása
Gyermekekkel reggeli játék alatt eljátszottuk a „ Tükörjáték“-ot, mely nagy örömükre szolgált. Élvezték a tükörbe való komunikálást és mosolyra derítette arcukat.
A tevékenység kezdetén beszélgettünk és értelmeztük az „optimizmus“ szó jelentését. Majd mese formájában képek segítségével elmeséltük a beteg kisfiú és a beteg kislány történetét, melynek tartalmát közösen elismételtük. Elkészítettük az optimista tükrünket, melyet mosolygós emotikonokkal díszítettünk. A tevékenység végén eljátszottuk, elénekeltük „Ha jó a kedved tapsolj nagyokat“ c. dalocskát.
A hónap témája könnyen feldolgozható feladat volt. A csoport imádta a hónap dalát (Pozitív gyerek vagyok..)
A játék alatt élvezték megnevettetni egymást, mindenki nevettető szeretett volna lenni. Így megbeszéltük, hogy képesek kivárni, hogy rájuk kerüljön a sor.
Rengeteg színes szemüveg készült, melyen keresztül hihetetlen érdekes világot láttak. Sokan meséltek szép és vidám történeteket. Mit hogyan szeretnének, hogyan alakuljon az életük, mit hogyan fognak tudni megoldani. Egymást is biztatták, ez volt a legörömtelibb történés, összekovácsolódott a csoportunk még inkább a mese és a játékok során.
Boldogságóra – Október: Az optimizmus gyakorlása
A gyermekek viselkedésén nagyon megérződnek a családokban kialakult esetleges félelmek, aggodalmak a most fennálló bizonytalan gazdasági helyzet kapcsán. Kevesebb időt töltenek velük, felborulnak a szabályok, ami sajnos nem is volt mindenhol. A megoldási technikákat egy-egy konfliktushelyzet során nem tudják alkalmazni és nehezükre is esik. Néha figyelmeztetni kell egy-két gyermeket az erőszakmentes megoldásokra, a kérés technikájára, az empátia náluk ritkán érzékelhető.
Úgy érzem, a pozitív gondolkodás kicsit messze van még tőlük. Sok beszélgetést, tapasztalatot kell még megélniük ezzel a fogalommal kapcsolatban. Nekünk kell jobban erre fókuszálni, hogy ez a korosztály is megértse és szavakba tudja önteni, hogy ez mit takar, miért fontos az optimista gondolkodás. Milyen kárt okozhat ennek hiánya és milyen örömöket a tudatos használata.
A Tódi törpe varázs szemüvege c. mese nagy hatással volt a gyerekekre, meghallgatása után lehetőségként került előtérbe, hogy egy kicsit másképp lássuk a világot. Nagymértékben befolyásolja az életünket, ha mindennap megtaláljuk az örömet valamiben.
A Boldogságóra e témájával hozzájárultunk egy kicsit, hogy átsegítsük a gyerekeket a nehezebb időszakon. Közösen kiszíneztünk egy mosolygós szmájlit, majd leültünk a szőnyegre és körbeadva mindenki megfogalmazta, hogy az nap mi okozott neki örömet, jókedvet.