Az Állatok Világnapján ellátogattunk egy közeli kutyamenhelyre a Mancs a Szívben Állatvédő Egyesülethez. Vittünk a kutyusoknak kutyatápot és két kutyát elvihettünk sétálni is a közeli parkba. A menhelyen vegyes érzéseink voltak, de örültünk, hogy mi is segíthettünk egy kicsit az ott élő állatokon. Az állatvédelmi témahét keretein belül csatlakoztunk egy jó kezdeményezéshez, melynek célja, hogy az állatvédelemre és felelős állattartásra hívja fel a figyelmet. Hiszek az állatvédelem-pedagógiában! A jövő állatbarátai a mai osztálytermekben nőnek fel. Az állatvédelem-pedagógia a gyermekek számára a természettel és az állatokkal való kapcsolat mélyítését jelenti. Általuk megtanulhatjuk a fenntartható és empatikus életmód alapjait, melyekre a jövőnk épülhet.
Hiszem, hogy az állatszerető gyermekekből állatszerető felnőttek válnak.
Azt hiszem, visszatérő kutyasétáltatók leszünk. Ezen a boldog, optimista napon közösen töltődtünk: ők is, mi is.
Az optimizmus gyakorlása
Zsófia Anna Krajnyákné Greutter
Tanulók nagy örömmel vettek részt a foglalkozáson. Megértették, ha pozitívan vélekedünk, akkor jó irányba fordíthatjuk az eseményeket. Kreatív feladatként optimista, számukra örömteli ruhát terveztek, divatot teremtve. Készítettek egy képkeretet, amit kidíszítettek és örömmel mosolyogtak rajta keresztül.
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
Éld meg a jelen pillanatát!
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
Éld meg a jelen pillanatát!
Elvarázsoltam az osztályt kis békákká. Majd felolvastam a mesét az optimizmus erejéről. Megbeszéltük, ezek után magunkra vetítettük. Mindenki kapott egy kis békát, amit maga színezett, vágott így megalkotta Önmagát. A békák elkészülte után mindenki a mese és a megbeszéltek alapján elhelyezte Önmagát a számára legoptimálisabb helyre. Óra végén visszaváltoztattam az osztályt és kértem, hogy ne csak békaként, hanem az életben is legyenek ilyen optimisták.
Nagyon élvezték és örömmel beszélgettek és készítették.
2022. októberben a fő témánk: Mindenben a jót meglátni. Olyan dalokat énekeltünk, zongorista tanár bácsink kíséretével, melyek arra sarkallják a gyerekeket, hogy pozitívan lássák a dolgokat. Problémákat neveztünk meg, és ezekben kerestük a jót. Ha megtaláltuk, hozzá illő dallal ünnepeltük meg.
Az órán meghallgattuk Bagdi Bella egyik dalát, majd relaxációs gyakorlatokkal folytattuk. A továbbiakban feldolgozuk a témát, majd a kreatív alkotás után a témát újraismételtük.
Az órán meghallgattuk Bagdi Bella egyik dalát, majd relaxációs gyakorlatokkal folytattuk. A továbbiakban feldolgozuk a témát, majd a kreatív alkotás után a témát újraismételtük.
E havi témánk az Optimizmus gyakorlása. Nagy szüksége van most a csoportnak az optimizmusra, hiszen ezen a héten részt veszünk a Világgyalogló túrán, melynek során egy 5 km-es távot kell majd megtennünk. Az optimista ember minden helyzetben a legjobbat keresi. Pozitívan állunk a túrához, hisszük és bízunk benne, hogy a tervezett célt elérjük. Ez egy nagy kihívás lesz számunkra, melynek során végig kitartunk és az esetleges akadályokat legyőzzük.
A gyerekekkel közösen énekeltünk és táncoltunk a Pozitív gyerek vagyok c. Bagdi Bella dalra. A dallal a feszültséget is oldani próbáltuk. Elmeséltem a gyerekeknek Az elefánt ormánya című mesét, majd csodaképet készítettünk színes őszi falevelek segítségével. A gyerekeknek nagyon tetszetős feladat volt ez, élvezettel nyomták és ragasztották a leveleket Az elefánt, amit készítettek csodaszép lett! Önbizalom erősítő Tükörjátékot játszottunk. A foglalkozás lezárásaként a gyerekek lerajzolták és kiszínezték az optimizmus jelét.
A túránk végül sikerrel teljesítettük.