E havi témánk az Optimizmus gyakorlása. Nagy szüksége van most a csoportnak az optimizmusra, hiszen ezen a héten részt veszünk a Világgyalogló túrán, melynek során egy 5 km-es távot kell majd megtennünk. Az optimista ember minden helyzetben a legjobbat keresi. Pozitívan állunk a túrához, hisszük és bízunk benne, hogy a tervezett célt elérjük. Ez egy nagy kihívás lesz számunkra, melynek során végig kitartunk és az esetleges akadályokat legyőzzük.
A gyerekekkel közösen énekeltünk és táncoltunk a Pozitív gyerek vagyok c. Bagdi Bella dalra. A dallal a feszültséget is oldani próbáltuk. Elmeséltem a gyerekeknek Az elefánt ormánya című mesét, majd csodaképet készítettünk színes őszi falevelek segítségével. A gyerekeknek nagyon tetszetős feladat volt ez, élvezettel nyomták és ragasztották a leveleket Az elefánt, amit készítettek csodaszép lett! Önbizalom erősítő Tükörjátékot játszottunk. A foglalkozás lezárásaként a gyerekek lerajzolták és kiszínezték az optimizmus jelét.
A túránk végül sikerrel teljesítettük.
Az optimizmus gyakorlása
Kőbányai Szervátiusz Jenő Általános Iskola
Készítettünk Egyperces interjút, kitöltöttük az Optimista? Pesszimista? táblázatot, és mindenki rajzolhatott magának egy vigaszkövet is. Végül barkácsoltunk boldogságórás könyvjelzőt is.
Ezt a témát ebben az évben Nemzeti ünnepünk, Március 15. időszakában dolgoztuk fel. A hazaszeretet, bátorság, együvé tartozás, a remény érzései megértették a gyerekekkel, hogy minden rosszban, borús, félelmetes dologban is találni valami remény keltőt. Ezek segítségével a gyermekek saját életükben is felfedezhették a pozitív gondolkodást.
Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Újrónafői Tagóvodája
Bagolymese segítségével sor került az optimista gondolkodás gyakorlására.
2.Az optimizmus gyakorlása
Helyszín: Szapáry utcai óvoda
Csoport: Levendula, vegyes csoport, 3-7éves korosztály
Feltöltő: Katona-Timár Nikoletta, óvodapedagógus
Október hónap témája: Az optimizmus gyakorlása
Az optimista ember minden helyzetben a legjobbat keresi.
A gyerekeket meg kell tanítani az optimizmusra, mert az optimisták ellenállnak a tehetetlenségnek, a megoldhatatlan problémákkal szembenéznek és nem adják fel. Optimista emberként, elgondolkodunk a minket érő dolgok okairól. A sikeres cselekvés óvodás korban arról szól, hogy felnőtt segítségével az óvodás kitart a kihívások során és legyőzi az akadályokat.
Beszélgetés során a következő kérdéseket vitatjuk meg:
– Mi a pesszimizmus?: reményszegett állapot, jövőtől való félelem ( másnaptól, feladatoktól, helyzetektől), aggódás, izgulás, önbecsülés hiánya ( nem tudom megcsinálni, nekem ez nem megy, stb)
– Hogyan gondolkodom, ha optimista vagyok?
Bármit elérek, ha energiát teszek bele, ha segítséget kérek. A nehéz helyzetekben is találok jót.
Ha kiközösítenek, nem barátkoznak velem, megpróbálom más szemüvegen át nézni őket. -Hogyan kapcsolódhatok be a játékukba? – főzök nekik finomat, meghívom őket vendégségbe. -lásd csatolt kép.
Pozitív gyerek vagyok c dal- Bagdi Bella
Téma feldolgozása a Tódi Törpe varázsszemüvege című mesével.
Gondolkodtató kérdések a boldogságóra kézikönyv 73. oldaláról.
Tükörjáték. szembe álltunk a tükörrel, elmondták a gyerekek a tükörbe nézve hogy ők miben jók, akinek nem ment, segítettünk.
Kiválasztottuk azt a zenét, melyet mindenki nagyon szeret az osztályban. Erre kötetlenül táncoltak a gyerekek. Majd vidámságot kifejező szavakat gyűjtöttünk. Ezután csapatokat alkottak a gyerekek, és folyóiratokból, újságokból kivágott képek segítségével elkészített az optimista montázst, majd mindegyiknek címet is adtak. Az alkotás közben meghallgattuk a hónap zenéjét is.
Elkészítettük az „Optimizmus fáját”
Közösen ragasztottuk fel a faleveleket.
Előtte Mindenki kiválasztott egy ágat,ahol el szeretné helyezkedni,majd ráírtuk(némi segítséggel a pozitív gondolatokat)
„A sok rossz között az icipici jót megkeresni… s arra koncentrálni… az egyetlen gyógyszer.” (Jókai Anna)
Az optimista ember minden helyzetben, minden dologban a legjobbat keresi.
„A legtöbb gyerek természeténél fogva pozitív, míg a felnőttek zöme láthatóan az élete nagy részét annak szentelte, hogy kitörölje magából a pozitív hozzáállás képességét.” (Ant Middleton)
A foglalkozás célja, hogy a gyermekek megtanulják mindenben meglátni a jót, tudjanak örülni mindennek, és pozitívan tekintsenek továbbra is a jövőbe.
A témafeldolgozás első mozzanataként a Pozitív gyerek vagyok, és a Világomban minden rendben van című dalokat énekeltük, majd meghallgattuk A szomorú királykisasszony c. mesét. Kézműves foglalkozáson belül a pitypang szőrbóbitás repülő magjait rajzoltuk meg, amely során arról beszélgettünk, hogy minden problémánkat, félelmünket elengedünk és az életre, a vidámságra koncentrálunk. A foglalkozást optimista mondatok megfogalmazásával fejeztük be.
Beszélgetőkör: Optimizmus jelentése, pozitív hozzáállás erősítése,
zenehallgatás: Pozitív gyerek vagyok, világomban minden rendben van
Mesehallgatás:Tódi törpe varázsszemüvege
Játék: Tükörjáték
Varázsgömb készítése