A gyerekek a legoptimistábbak az Èletben! Jó kedvűek, mosolygósak, mindent és mindenkit szeretnek!
Bármelyik percben okoznak kellemes meglepetést egy – egy szeretetteljes gesztussal!
A témakört megbeszéltük a kis másodikosaimmal! Majd meghallgattuk a hónap dalát, megbeszéltük a tartalmát, mondanivalóját!
Ez után optimista érzelmeiket rajzolták le! Szebbén szebb alkotások születtek! Az megfigyelhető volt, hogy minden tanuló rajzára került a piros szívecske is, a szeretet jelképe…
Végül megalkottuk a közös versünket, ami valóban róluk, rólunk együtt, szól.
Megpróbálkoztunk a felvétellel, de mindig több szólamúra sikeredett ☺️
Ezért a versünkről készített fotót mellékeljük!
Az optimizmus gyakorlása
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
A 4. c osztályba járó gyerekek mosolygósak, kedvesek és örülnek minden feladatnak, ahol megmutathatják magukat. Pozitívan, optimistán néznek a jövőbe! Szeretik az osztályprogramokat és azokat a lehetőségeket, amikor együtt tevékenykedhetnek.
Csemeteliget Napközi Otthonos Óvoda és Mini Bolcsöde, Sződliget
Sok minden belefért ebbe a hétbe:
Hétfőn meséltünk Tódi törpéről, akinek derűlátó szemüvege volt. Mi is csináltunk magunknak.
Kedden két kisebb csoportban mese-tornáztunk, ahol az állatokat igyekeztünk jobb kedvre deríteni és közben nagyon elfáradtunk.
Ha szerda, akkor „Bakancsos szerda”. Elsétáltunk a horgásztóhoz, hiszen a természet a legjobb gyógyír a borús kedvre és a legjobb lehetőségeket rejti ahhoz, hogy egy kicsit szebben lássuk a világot. Öleltünk fenyőfákat, megvizsgáltuk a hódjáratokat, gyűjtöttünk barátságlevelet.
Csütörtökön magunkat vizsgáltuk: milyenek vagyunk kívül és belül? Mik a jó tulajdonságaink és erősségeink? Mit szeretünk a másikban? Szeretetfolyosót csináltunk, amin csukott szemmel haladt át valaki . Ami segített neki, az a többiek simogatása és jó szava. „Kedves vagy, szép vagy, csodás vagy, szeretlek!” Libabőrös volt. Ebből senki se maradhatott ki
A varázstükör segítségével elkészítettük az arcképünket, izgalmas játék volt, vajon felismernek-e minket?
Pénteken a mesetündér a papírszínházunkba hozott meglepetést : „A kiselefánt ormánya” címmel. Levontuk a heti következtetést: Minden rosszban van valami jó! Elkészült a” Derűlátó fotó” is. Nagyon pozitívan zártuk a hetet!
Az egyéni, mikro- és kiscsoportos foglalkozásaimba is bevezettem a boldogságórák témáinak feldolgozását, így több kisgyermekkel – akik között azért akadt felső tagozatos is – feldolgoztam az optimizmus témáját. A tematika hasonlóképpen zajlott, mint a hagyományos Boldogságóra felépítése – relaxációs hatású légzőgyakorlat, majd témafelvezetés. Beszéltünk az optimizmusról, annak ellenkezőjéről, megtanultunk átkeretezni, hozzáférni az erőforrásokhoz. Készítettünk optimista és pesszimista levéllenyomatokat zsírkréta felhasználásával, készültek komplex képek is. Az alkotások alatt meghallgattuk a hónap dalát, melyek pozitív üzeneteit magunkba szívtuk.
Nagy lelkesedéssel fogadták a gyerekek az októberi boldogságórát is. Nagy izgalommal várták, hogy ugyan most mit fogunk csinálni. Bevezetésként az optimizmusról, az optimista emberről beszélgettünk. Majd csoportokat alkotva színes újságokat kaptak a gyerekek, és olyan arcokat kellett keresniük, akikről a pozitívság, a boldogság sugárzik. A kivágott képekből szelektált együtt az osztály, és a legjobbakat ragasztották fel tablóra. Nagy élmény volt nekik csoportban és osztály szinten is dolgozni. Ügyesen, jól oldották meg a kiválasztott feladatot. A munka elvégzése közben szívesen hallgatták a hónap dalát. Az 5. meghallgatás után már ők is énekelték. Zárásként meditációval zártuk a foglalkozást, ahol olyan embert kellett magához ölelni, szívébe zárni, aki a legpozitívabb ember számára. A meditáció mindig sírással zárul, de nagyon szeretik. Könnyen elérzékenyülnek. Boldogok vagyunk, hogy a programban részt vehetünk. Várjuk a novembert!

„Amikor nem tudsz változtatni valamin, lásd meg benne a legjobbat!”
Mike Pearl (amerikai író)
A táblán ez a mondat fogadta a gyerekeket. Beszélgetőkör segítségével magyaráztuk meg a mondatot. Többen példákat is hoztak saját életükből. Azután az optimizmus fogalmát próbáltuk megfejteni. Segítségünkre volt az Idegen szavak szótára. Miután megkerestük az optimista és pesszimista szavakat. A táblára felhős, esős képeket, valamint napsütést ábrázoló képet tettünk. Megállapítottuk, hogy borús napon rosszabb kedvűek, derűs napon optimisták vagyunk. A képek alá a hangulatunkat kifejező emojikat (☺☹) helyeztünk. Meghallgattuk a hónap dalát: „Pozitív gyerek vagyok.”
Aztán egy történetet olvastam. A süket béka, amely egy kedves tanmese a kitartás és az optimizmus erejéről. Bendegúznak névnapja volt azon a napon. Az osztálytársak optimista üzeneteket írtak a számára, amelyeket összegyűjtöttünk és megajándékoztuk őt. Aztán egy optimista mosolygós napocskát készítettünk. A nap sugarait a gyermekek kezei formázták meg, a tenyerükbe a mosolygós képeiket ragasztottuk. Az ujjaikra pozitív én üzeneteket írtak az optimista szemléletű fiúk és lányok.
Kívánom, hogy minden napotokat az optimista életszemlétet aranyozza be! Akkor is, ha éppen esik az eső! Emlékeztek, hogy csak esőben tudjátok elővenni a szép esernyőiteket!