Fő témánk az ősz. Az ősz szépségeit kerestük. Gyönyörködtünk a színeiben, a hulló levelekben, a kellemes őszi időben az udvari játékokban, az őszi sétákban, barangolásokban, az avar suhogásában a cipőnk alatt, találgattuk miről mesél az őszi szél és esős időben csoportunkba varázsoltuk az őszt.
Az optimizmus gyakorlása
Mivel kis csoportosok vagyunk ezt a fogalmat nem ismerik, inkább arról beszélgettünk mikor van jókedvük és mikor szomorúak. A gyerekek főleg arról beszéltek mikor jókedvűek, mikor örülnek. Szeretnek festeni, így ezzel a technikával alkottunk közösen.
A hónap első foglalkozását „irkafirkával” kezdtük, melyet nagyon élveztek a gyerekek. Ezt követte az „avar találkozó”, majd a téma bevezetése után beszélgettünk egy kicsit. A szomorú királykisasszony című mesével is megismerkedtünk, beszélgettünk róla. A foglalkozást a témához kapcsolódó színező kiszínezésével fejeztük be, közben a hónap dalát hallgattuk.
A második foglalkozást relaxációval indítottuk, majd a téma bevezetése után következett az interaktív mese, melyet nagyon élveztek a gyerekek. Elkészítették a szűcs optimista ládikóját, megbeszéltük mit hord a szekerén…, végezetül egy színezőt kaptak, ahol az optimista esernyőt dekorálták ki, miközben a hónap dalát hallgattuk.
Az utolsó foglalkozáson elkészítettük az optimista sünbirodalmat, miközben természetesen a hónap dalát hallgattuk. A gyerekek nagyon élvezték az órákat, szívesen beszélgetnek, színeznek. A hónap dalát az utolsó alkalommal már énekelgették is.
A hét folyamán a pozitív gondolkodás fontosságáról , vagyis az optimizmusról beszélgettünk a gyerekekkel. Játékos tevékenységekbe ágyazva igyekeztem velük megértetni mennyire fontos dolog mindenben meglátni a szépet és a jót., valamint az, hogy a negatív, rossz gondolatainkat át tudjuk fordítani jóba. A mese feldolgozását követően elkészítettük saját optimista szemüvegünket és arra használtuk, hogy mindenben tudjuk meglátni a jót. Erre szituációs gyakorlatok során kerítettem sort, mintha helyzetekkel. Az optimizmus jele is felkerült a boldogságvárba vezető lépcső második fokára, közelebb kerülve ezzel a fenntartható boldogsághoz. Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok című dalát többször meghallgattuk és készítettünk hozzá egy egyszerű koreográfiát, amely a gyerekeknek nagyon tetszett. Egész hetünket a pozitív gondolatok igyekeztünk átszőni és ha valami rossz is történt velünk, akkor is annak jó hatásait próbáltuk kihangsúlyozni.
Müncheni Családok Klubja- Macska
Amikor találkozik a szűcs az állatokkal
Müncheni Családok Klubja- Macska
Amikor kicsik és nagyok összebújnak, hogy melegitség egymást.
Müncheni Családok Klubja- Macska
Ebben a feladatban olyan divatlapot terveztek a gyerekek, amiben a ruhák és kiegészitők varázserővel birnak. Vannak akik embereknek terveztek ruhákat és vannak akik az állatoknak Fésűs Éva meséje nyomán.