A márciusi hónapban az apró örömök élvezetéről beszélgettünk a gyerekekkel.
Az órát légzőgyakorlatokkal kezdtük ráhangolódásképpen, majd elmesélték a gyerekek, hogy mik azok a dolgok, kik azok az emberek, akik számukra boldogságot okoznak. Ezt követően megpróbálták összegyűjteni érzékszervenként, mik azok a dolgok, amiket szeretnek. Az óra zárásaként meghallgatták a Bogyó és Babóca: Hónapok-március című hangosmesét, amihez egy színezőt is elkészítettek.
Ez is egy olyan téma volt, ami a mindennapok során gyakran előkerült, így nem csupán az órák keretén belül dolgoztuk fel.
Apró örömök élvezete
A boldogságot okozó pillanataink mellett sokszor elmegyünk anélkül, hogy felfigyelnénk rájuk. Pedig értékelni kellene minden apró örömöt, szebbek lennének a szürkének tűnő hétköznapok is!
Nőnap alkalmából, nőnapi sétát tartottunk, ahol az 1.a kisfiúk köszöntötték az utcán a nőket, ill a tantestület minden tagját egy kis verssel.
A 100.dik matematika órát a gyerekek tartották. Nagyon nagy boldogság volt számukra, hogy tanítói szerepbe bújhattak.
Március 15.-én a hőseinkre emlékeztünk, és azokra a dolgokra amiket örökségül kaptunk.
Megünnepeltük a boldogság világnapját! A szeretet hídat mi magunk építettük meg és megbeszéltük milyen jó dolog hogy mindig számíthatunk egymásra.
A víz világnapján megbeszéltük, mennyire fontos életünkben a víz, mennyi örömet okoz nekünk. Mindenki lerajzolta kinek mi jut eszébe először a vízről. Happy-hét keretében egy egész héten keresztül foglalkoztunk a „vízzel”.
Szünet előtti utolsó nap, táska mentes napot szerveztünk a gyerekeknek, ill a nyuszi nyomában jártunk egész nap.
Sok-sok apró örömet összegyűjtöttünk. Néhányat megemlítek a teljesség igénye nélkül.
Nevettess meg valakit! Játssz egy jót a testvéreddel !Élvezz ki egy kiadós reggelit, mindennel, ami ezzel együtt jár! Hívj fel egy jó barátot! Ajándékozz meg valakit, aki közel áll a szívedhez! Ölelj át valakit jó hosszan! Szeresd önmagad úgy, ahogy vagy! Emlékeztesd magadat, hogy milyen csodálatos is vagy! Emlékezz vissza valami szépre, ami boldoggá tett! Örülj jó előre valaminek, amire már régóta vársz! Adj valakinek egy puszit!
Ebben a hónapban megtanultuk az igazi boldogság az apróságokban bújik meg. Meg kell keresniük a saját örömforrásaikat.
Csodálatos utunk volt ebben a hónapban ezernyi örömmel, közös programmal, Erdélyben.
Örökreszóló, fantasztikus élmény, minden percét kihasználtuk.
Egy csodaszép naplementét örökítettünk meg.
Ott a nap még ugyanúgy megy le, a régvolt hazánkban, mint itthon nekünk.
Gondolva ezzel minden ottélőre.
Szeretettel!
Óvodánkban 3 csoportban vesznek részt a gyermekek a Boldogság programban. A Boldogság világnapja alkalmával a 3 csoport összefogott és közös boldog délelőttöt rendeztünk a gyerekeknek az udvaron. Dramatizálva előadtuk A pillangók meséjét, amelyet ámulattal figyeltek a gyerekek. Utána az asztaloknál örömmel készítették el a szivárványos színezőjüket. A további három csoport csatlakozása után a Boldog vagyok című dalra közösen táncoltunk, amit az „Öröm” aszfaltrajz követett. Végezetül a gyerekek a szívek megkeresése után, a saját csoportjuknak a szimbóluma köré szív formában felragaszotta a kerítésre a saját „szivét”. Öröm volt látni a délelőtt folyamán a gyerekek örömét! Zárásként minden csoport a szobájában meglépte a 7. lépcsőfokot a Boldogság kapuja felé.
Óvodánk az idei nevelési évben csatlakozott a Boldogság programhoz, így ebben az évben először 2024.03.20. – án ünnepeltük a Boldogság világnapját.
A világnapot megelőzte ezen jeles eseményre való készülődés, az érzelmi ráhangolódás. A gyermekekkel rengeteget beszélgettünk a boldogságról, az örömforrásokról, hogy kinek mi okoz a legnagyobb boldogságot. Az összetartozás, a szeretet átélése a kiemelt feladataim közé tartozott. Minden nap egy érzelmet dolgoztunk fel a „Nagy hangulatkönyvből. Ebben a mesekönyvben különböző érzelmek szerepelnek. A gyermekeknek feladatuk volt a jó és a rossz/ kellemetlen érzésének elkülönítése. A történetek lehetővé tették számunkra, hogy beszélgessünk, érzelmeinket kivetítsük, esetleg a bennünk lévő frusztrációt megoldjuk.
A Makói Óvodában az egyik pedagógus Boldogság nagykövet. Az ő ötlete alapján óvodánk 20 csoportja és az egyik helyi általános iskola két osztálya is csatlakozott a kezdeményezéshez.
A mosómaci csoport apraja nagyja szívecskét ragasztott. A motívum a szeretetet jelképezi. Erről is sokat beszélgettünk a gyermekekről és az önzetlen szeretetről. A vizuális alkotás előtt ujjmozgató tornával alapoztuk meg az érzelmi, testi ráhangolódást. Ragasztás közben meghallgattuk a hónap dalát. (Bagdi Bella: Imádok élni)
A Boldogság világnapjakor felkerekedtünk, és a környék házainak postaládába becsempésztük a kedves kis ajándékunkat, a szívecskét, melyen egy kedves üzenet állt.
Mindamellett, hogy valakinek mosolyt csaltunk az arcára, a csoportunk kohéziója is fejlődött, hiszen közös munkával értük el az „Apró örömök élvezetét”.
A kis-középsősökkel,név szerint a „Maci csoportosokkal”a heti témánk a Víz Világnapja volt.
Első körben az „Egy pár mély levegő”gyakorlattal vezettük be a hónap témáját,ahol mindenki kiválasztotta saját párját és együtt egymásra figyelve végezték el a gyerekek a légzőgyakorlatokat.
A szőnyegen beszélgetőkörben elmondták kinek mit jelent a boldogság,kit milyen öröm ért a hét folyamán akár az oviban vagy otthon. Sokféle öröm részeseivé válhattak, hiszen a vizes téma feldolgozásában a tapasztalatszerzést kísérletezésekkel, megfigyelésekkel, játékokkal,mozgásos játékkal,dalos játékokkal,mondókázással,földgömb nézegetésével és érdekes vizuális technika kipróbálásával színesítettük. A vízzel való játék minden gyermek számára nagy élményt nyújt. Leginkább a buborékfújásnak örültek,viccesnek találták a hatalmasra nőtt buborékokat. Élvezték a víz öntögetését,méricskélését. Megcsodálták a víz festékkel való megszíneződését és megfigyelték a vízen úszó anyagokat,tárgyakat,illetve a víz alá süllyedőket. Vízzel töltött poharakkal zenéltünk. Ez is egy nagy rácsodálkozás volt számukra,mert meglepődtek,hogy kanállal érintve a poharak hangszerként működtek. Többféle játéklehetőség adódott pl. kishajókat fújhattak a vízen, vízzel töltött pohárral egyensúlyoztak, vízben élő állatokról,hajóról puzzlet rakhattak ki,csipeszes játékkal foghatták ki a tengerben élő állatokat.„Patakot”ugorhattak ,illetve léphettek át,és horgászbottal kifoghatták belőle a halacskákat. Sokáig lekötötte őket ez a játék,mert nagy volt az öröm,amikor egymás után több halat is sikerült kifogniuk,és egymásnak még drukkoltak is. Utánoztuk a víz hullámzását, és táncoltunk a „Ringat a víz” kezdetű dalra,igazán jó hangulat született. A vizuális tevékenységek mindig odavonzzák a gyerekeket,ez így történt most is. A témához igazodó kifestőket színezhettek,vegyes technikával halacskát készítettek. A boldog óvoda kapcsán mindenki buborékfóliára felfestett festékek segítségével,nyomhagyással festette meg saját boldog halacskáját. Csodálatos színű halacskák születtek. Mindannyian elmondhatták örömeiket,ezek a gondolatok kerültek rá az apró örömök színes jeleire. Örömöleléssel zártuk a foglalkozást. Ennél a lezáró résznél önként vállalta a vidám gyermek szerepét az egyik kislány,akivel megbeszéltük,hogy a lógó orrúak városába érkezett,és meg kell ölelnie a szomorú lakókat,hogy átadja nekik a boldogságát, vidámságát.Próbálják ezt a vidámságot átadni másoknak is.
Ebben a hónapban az apró örömök témát dolgoztuk fel a gyerekekkel, valamint a március 20 i Boldogság világnapjáról is megemlékeztünk melyet minden csoport másként ünnepelt meg. A nagyobbak különböző módon szeretet és hálahidat készítettek, valamint csodálatos alkotásokon örökítették meg hogy ők mitől boldogok, mi az ami örömet okoz nekik.A legkisebbek kedvenc dalukra is táncolhattak a Ha boldog vagy című Bagdi Bella dalra, valamint ők is készítettek szeretethidat.
Az ébredő természet köré építettük fel a témát. A jó idő lehetővé tette a sétákat, a természet jelenségeinek megfigyelését, a rácsodálkozást.
A tanórák után beszélgettünk a napi jó élményekről, történésekről. Összegyűjtöttük a kedvenc ételeinket, játékainkat, zenéinket, tevékenységeinket, amit aztán be is mutattunk egymásnak. Így szerveztünk zenehallgatást, táncórát.
Az apró örömök fogalma, tudatosítása az érzékszervi örömök élvezetének tudatosításával kezdődik. Minden első osztály más, másképp fejezik ki magukat, másképp fedezik fel ezeket az érzékszervi örömöket. A légzőgyakorlat „Jelenlét közösen”, nagyon jól fejlesztette az együttműködést, az egymásra való figyelés, az együtt mozgás, az egymáshoz tartozás képességét. Nagyon pihentető, ugyanakkor fejlesztő gyakorlat volt!
Nagykárolyi 1-es számú Napköziotthkon / Grădinița cu Program Prelungit nr. 1 Carei
A márciusi hónap során a gyerekekkel a javasolt gyakorlatok közül, mi a Hála-hídat valósítottuk meg, amely során a gyerekek papír poharakat, szívószállakat, csipeszeket, spatulákat valamint legokat használva kreatív módon hidat építettek.