A boldogság világnapjának méltó megünnepléseként közös buborékfújást rendeztünk az udvaron a gyerekek legnagyobb örömére.
Majd a napocska jelképet színezték ki a gyerekek és így egyre közelebb kerülünk a boldogság vár kapujához!
Apró örömök élvezete
Ezen a boldogság órán az Öröm forrása c. mesét dolgoztuk fel. A gyerekek beleélték magukat Éda szerepébe, csukott szemmel elképzelték, hogy az adott helyzetbe hogyan érezheti magát a kislány. Elmondták, hogy tudnak-e azonosulni Éda érzelmeivel. Azt is felsorolták, hogy ők milyen helyzetekben érezték magukat hasonlóan, és milyen megoldásokat találtak arra, hogy elűzzék lelkükből a szomorúságot, dühöt (pl. játék a tesóval, rajzolás, séta, háziállatok simogatása).
Lerajzolták milyennek képzelik el Éda álmában megjelenő Öröm-forrást.
A gyerekek felsorolták milyen dolgokat vennének az Apró örömök boltjából. Többször előfordult a barátság. Ezért megalkottuk osztályunk barátság-utcáját. Mindenki elkészitette a saját házikóját, megkapták a házszámukat a napló alapján, majd elhelyeztük őket az utcában a szabály szerint: egyik oldalon a páratlan számú házak, másik oldalon a párosak.
A barátság csatakiáltás után, mindenki elkészitette saját örömkereső nagyitóját, amivel egész nap boldogan keresgélték az apró örömöket. 🙂
Mi is megünnepeltük a Boldogság Világnapját az osztállyal. Felszálltunk a boldogságvonatra, pozitív megerősítéseket, bókokat, jókívánságokat kaptak és adtak a gyerekek egymásnak, készítettünk boldogságfát, mosolytablót, végül aszfaltrajzzal mutatták be, mit jelent számukra a boldogság.
Köröstarcsai Arany Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Süt a nap, itt a jó idő. Már nagyon várták a gyerekek, hogy kint szaladgálhassanak, rácsodálkozzanak az ébredő természetre. Már február végén kezdtük a ráhangolódást, amikor csatlakoztunk az Ültess egy fát mozgalomhoz. Az iskola udvarára február 28-n két fát is ültettünk. A gyerekek nagy lelkesedéssel vettek részt az ültetésben. És jöttek a tavaszi csodák. Megcsodáltuk a nyíló ibolyát, megláttuk az első gólyát. Majd megalkottuk az Apró csodák boltját. Mivel ebben a hónapban van a boldogság világnapja, boldogság falat alkottunk. Piros szívecskéket osztogattak a gyerekek a nagyoknak, hogy egy-egy üzenettel tegyék szebbé társaik napját. Nagyon kellemes hangulatú órákat fordítottunk ezekre a tevékenységekre.
Az órát az Öröm forrása című történet olvasásával és feldolgozásával kezdtük. Ezután átbeszéltük , hogy az életben milyen örömforrásaink lehetnek. Az óra zárásaként pedig, mindenki önállóan megrajzolhatta, hogy a öröm kereső nagyítóján át, milyen öröm forrásai vannak.
Március 20-a a Boldogság Világnapja. Ez alkalomból az egész iskolát megmozgató egész napos programot szerveztünk. Már egy héttel korábban egyeztettünk, hogy minden szünetre tervezzünk valamilyen feladatot a boldogsággal kapcsolatosan. Kértük a tanulókat, hogy mindenki piros pólót viseljen ezen a napon.
Hétfőn első lépésként elkezdődött a fotózás. Az iskola önkéntes tanulóiról készültek mosolygós fotók. Ezekből lett egy kiállítás az iskola aulájában. A képekről ki lehetett találni, hogy kit ábrázol. Ezzel kezdtük meg a 20-ai programot. Az első szünetben zenés Boldogságvonatot indítottunk, ahová „fel lehetett szállni” és együtt utazni minden vidám tanulóval.
A következő szünetben egy Boldogságfát raktunk ki az aulába. Lehetőség volt színes virágokra apró üzeneteket írni a boldogsággal kapcsolatosan, és ezt felragasztani a fára. Ez egy csodálatos tavaszi dekoráció is lett.
Harmadik szünetben mindenki téphetett magának egy boldog üzenetet, egy pozitív gondolatot vagy egy apróságot, amire éppen szüksége van. Ezeket leszedhette saját részére is, de lehetőség volt arra is, hogy továbbadja olyan embernek, akinek éppen szüksége van egy pozitív megerősítésre.
A negyedik szünetre aszfaltkréta rajzos feladatot kaptak. A kosárlabda pályán volt lehetőség, egy mosoly, egy szív, egy smile jel rajzolására.
Nemcsak egy finom falat, a kiskutyánkkal való játék, a focizás, hanem a színcápázás, a kedvenc tanóránk és anya ölelése is örömet okoz a 3.a tanulóinak.
Csólyospálosi Általános Iskola
Iskolánkban boldogság világnapot tartottunk:
– boldogság világnapja plakát érdekességekkel, képekkel, szinonimákkal, viccekkel, idézetekkel
– tépj magadnak boldogságot cetlik
– minden szünetben vidám zenék szóltak az iskolarádióból
– boldogság BINGO
– keressük a boldogságot plakát: mindenki felírhatta, miért hálás aznap
– boldogság köre: a körbe lépve lelkesítő mondókát mondhattak el a gyerekek
Iskolánkban boldogság világnapot tartottunk:
– boldogság világnapja plakát érdekességekkel, képekkel, szinonimákkal, viccekkel, idézetekkel
– tépj magadnak boldogságot cetlik
– minden szünetben vidám zenék szóltak az iskolarádióból
– boldogság BINGO
– keressük a boldogságot plakát: mindenki felírhatta, miért hálás aznap
– boldogság köre: a körbe lépve lelkesítő mondókát mondhattak el a gyerekek
Az apró örömök élvezete nekem is az egyik kedvenc témám, részben ezért választottam ezt a feladatot, másrészt a genrációkról tanultunk a 7.osztállyal, és ilyen módon kapcsolódott a feladat az órai anyaghoz.
A következő lépéseket találtam ki a két Boldogságórához:
1. Meghallgattuk Pharrell Williams ‘Happy’ című dalát. A dalszöveget is megkapták a gyerekek.
Másodszori hallgatásra kértem, hogy próbálják pantomimszerűen eljátszani a szöveget.
2. Három fős csoportokban lefordították angolra a szöveget (hat bekezdés- hat csoport).
3. Az angol szöveget legépelve kiosztottam másnap, először sorba kellett rakni a bekezdéseket (szövegértési feladat), majd címet kellett neki adni.
4. Házi feladatként a Google Classroom-ban két videót kellett megnézniük boldogságpadokról. ‘A’ és ‘B’ tanuló. Kérdésekre válaszoltak a videók alapján. Másnap párokban megbeszélték. (Hallott szövegértés, kommunikáció.)
5. Az óratervben megadott kérdéseket angolul megkapták a gyerekek és párokban, majd együtt megbeszéltük.
6. Házi feladat: írják le, hogy a saját életükben milyen apró örömök voltak, vannak és miket várnak.
Az órát én is, a gyerekek is és az órát megtekintő igazgató helyettes kolléganő is nagyon élvezte.