Az apró örömök téma feldolgozását relaxációs gyakorlatokkal kezdtük az asztalnál. Meghallgattuk Bagdi Bella: Imádok élni című dalát. Olyan hétköznapi dolgokról beszélgettünk, amiktől szebb a világ, jobb az életünk. Csukott szemmel elképzeltük, hogy milyen szép lehet a Boldogság vára. A téma feldolgozását az Újra együtt című mesével folytattuk, majd kiszíneztük Góliátot és Pirinkót. Megrajzoltuk Örömkét, közösen kitaláltuk, hogy mire van szüksége hogy jól érezze magát. Mi van a kendő alatt című tapogatós játékot játszottunk, majd mindenki egy örömölelést adott kedvenc társának. Végül egy örömsétát tettünk a faluban, ahol megcsodáltuk a kinyílt virágokat, a hazaérkezett gólyát, a zöldellő bokrokat.
Apró örömök élvezete
A havi témánk az apró örömök élvezete volt. Bevezetésképpen közösen kezdtük el nézegetni a facebook zárt csoportunkban lévő fotókat. Mosolygós, vidám képeket kerestünk, és felelevenítettük, hogy az adott pillanatban miért mosolyogtunk, minek örültünk. Elolvastam nekik az Újra együtt! című mesét, ezt követően megbeszéltük a mondanivalóját, és válaszoltunk a könyvben feltett kérdésekre. Ezután Mi van a kendő alatt? című érzékelős játékot játszottunk, amit nagyon élveztek a gyerekek. Végezetül az örömölelés játékkal ismerkedtünk meg, melynek lényege, hogy szavak nélkül, arckifejezés és testtartás által fejezzük ki szomorúságunkat. Aztán egy ölelés után már vidámak, boldogak és mosolygósak leszünk. Arra biztattam őket, hogy ezt a játékot otthon is próbálják ki szüleikkel, testvéreikkel.
TÉMA: APRÓ ÖRÖMÖK ÉLVEZETE
– Bevezetés:
Felhívom a gyerekek figyelmét arra, hogy egyikünk sincs biztosítva a szomorú dolgok, fájdalmak, betegségek ellen. De ha még egy nehéz vagy csak átlagos napon is fel tudunk figyelni az élet apró örömeire, szépségeire, érdekességeire, akkor jobban fogjuk érezni magunkat.
– Megkérem a gyerekeket, hogy idézzenek fel kellemes pillanatot a napjuk addigi részéből.
A következő válaszok jönnek: – a reggeli müzli elfogyasztása, az a lehetőség, hogy most hozhatták a telefonjukat az iskolába, az, hogy nem a nyelvtan, hanem a történelem óra volt az első, az, hogy könnyű volt a nyelvtan dolgozat…
– Megkérem őket, hogy keressenek a tanteremben, az iskolaépületben vagy az épület körül az utcán valami apró, hétköznapi szépséget vagy érdekességet, és fotózzák le.
A feladatot lelkesen végzik. Utána feltöltik az osztály messenger csoportjába. Az interaktív táblára kivetítve megnézzük a fotókat, és megbeszéljük, hogy ki miért azokat a képeket készítette.
– Majd kitöltik a munkafüzet Ami rád is igaz tesztjét.
Nem kíváncsiskodom, hogy ki mit jelölt be, csak azt kérdezem, hogy kb. hány apró örömöt jelöltek meg a harminc lehetőségből. Húszat vagy annál többet senki nem jelölt – én is csak tizennyolcat.
A többség tíz és húsz közötti örömforrást jelöl. Hárman vannak, akik a harmincból csak hét-nyolc lehetőségnek tudnak örülni. Rájuk egyébként is jellemző a negatívabb hozzáállás.
Végül a felkínált lehetőségeket még kiegészítjük néhány ötlettel.
A legsikerültebb képeket feltöltöttem.
A csoporttal a saját életük eseményeit, hétköznapjaik mozzanatait vizsgáltuk meg. Az A4-es papír alsó részére azokat a tárgyakat, eszközöket, eseményeket rajzolták meg csupa szürke, fekete, fehér, barna árnyalatokkal, amelyek akaratlanul is bekúsznak a mindennapjaikba, és bosszantóak, már-már boldogtalanná teszik őket. Míg a kép felső részébe azokat az eseményeket, tárgyakat ábrázolták élénk színekkel, amelyek ezeket a szürke hétköznapokat megszínesítik az életükben, segítenek túllendülni a fáradt, nyomasztó iskolai napokon, a sok dolgozat, számonkérés, a folyamatos megfelelés útvesztőjén. Ezen órák segítségével bekúszik az életükbe a tudatosság, amely által gyakorolhatják, hogy boldogabb gyerekek, boldogabb felnőttek lehessenek ebben az elvárásokkal teli világban. Érdekes volt azt is megtapasztalni, hogy többen a pillanatnyi boldogság elérésével is megelégednek, mint például, hogy eljuthatnak gyorsétterembe, vagy beülhetnek otthon a gép elé.
A hóemberek világnapja
1.Ráhangolódás
Beszélgetés: „Mit szerettek legjobban a télben?” „Ki épített már hóembert?”
Hóemberről szóló dalok meghallgatása.
2. Hóember készítés lépései
Rövid beszélgetés a hóemberépítés lépéseiről: miből készül, hogyan készül.
Megbeszéljük, hogy a hóember mely részekből áll (fej, törzs, kalap, répa orr, szénszemek stb.).
Hóemberhez kapcsolódó szavak gyűjtése (tél, hó, fagy, sál, répa, seprű stb.).
Rövid vers tanulása a hóemberről:
Hó, hó, hull a hó,
hóból lesz a hógolyó.
Hógolyóból hóember,
a fejére kalap kell.
Répa orr és gomb szemek,
a hóember így kerek.
3. Hóember készítése zokniból
Munkamenet megbeszélése. Zokni megtöltése rizzsel, a nyílás bekötése. Fölösleges rész levágása- ebből lesz a sapka. Sál kötése a nyakába. Szem, száj, gombok megrajzolása.
Bemutatás és értékelés.
A gyerekek bemutatják az elkészült hóembereket, elmondhatják, milyen nevet adtak neki.
Rövid dicséret, közös kiállítás készítése a hóemberekből a tanteremben.
A vadon élő állatok világnapja
1.Ráhangolódás
Rövid beszélgetés
Jártatok már erdőben? Milyen állatokat láttatok, amelyek ott élnek?”
Játékos bevezető: „Találd ki, melyik állat vagyok!”
Erdei állatok testrészeit mutatom egy-egy képen.
2. Új ismeret feldolgozása
Képek bemutatása erdei állatokról.
Rövid ismertető: Milyen állatok élnek az erdőben? Hol alszanak, mit esznek, milyen nyomokat hagynak?
Csoportosítás: „Ki hol lakik?” (fákon élők, bokorban, odúban, talajon, barlangban)
Interaktív feladat: rajz a táblán, gyerekek helyezik az állatos képeket a megfelelő helyre.
3. Játékos gyakorlás
„Állati memória” – párosító játék állat és élőhely között.
4. Alkossunk együtt!
Mindenki rajzol egy választott erdei állatot és a lakóhelyet.
5. Körkérdés:
„Kinek melyik állat tetszett a legjobban és miért?”
Az egész osztály közös öröme valósult meg. A gyerekek ötlete volt, hogy rajzaikat tűzzük össze, készítsünk könyvet. Azóta is örömmel lapozgatják, s tervezik az újabb „kiadást”.
A március számtalan lehetőséget adott az apró örömök felfedezésére, megélésére és megjelenítésére. A tavaszi változások megfigyelése és vizuális megjelenítése rajzzal, közös alkotással kivirágoztatta a tantermünket, a folyosót és az iskolai Boldogság falat is. A Víz Világnapjához közeledve célként fogalmaztuk meg magunknak, hogy a folyosón lévő, évek óta üres akváriumot újra megtöltjük élettel. A gyermekek természetes kíváncsiságából érdeklődéséből adódóan sok ismeretterjesztő természetfilmet szoktunk nézni. A vízi élővilág a Víz Világnapjához kapcsolódóan különösen foglalkoztatott mindenkit, innen jött az ötlet, hogy próbáljuk megjeleníteni ezt a színes, tartalmas világot közös alkotással. Először is gyűjtőmunkába kezdtünk, mindent összeszedtünk, amit fel tudunk használni, legyen az természetes anyag vagy játék. Majd következett a közös alkotás: kavicsot festettünk, medúzát, rákot, halakat ragasztottunk, színeztünk és az elkészült kis alkotásokkal megtöltöttük az akváriumot. Mindenkinek nagyon tetszett az iskolában, azóta is folyamatosan érkeznek az újabb kis akváriumlakók, így tényleg közös alkotássá vált a mi kis kezdeményezésünk. A vízzel való takarékoskodásra is felhívtuk a gyermekek figyelmét a mosdókon elhelyezett vízcseppekkel, valamint vízcsepp élő lánccal és közös játékkal, rajzpályázattal. A Boldogság Világnapján pedig kialakítottuk a mi kis boldogság pontunkat is a folyosón.
Ebben a hónapban másoknak apró figyelmességekkel kedveskedtünk. Smiléket osztogattunk szünetben a Boldogság világnapján, összeszedtük a mások kiborult ceruzáit, az udvaron felsegítettük azt, aki elesett, stb. Megölelgettük egymást. De nem csak másoknak kell örömöt szerezni! Magunkról sem szabad elfeledkezni. Ezért boldogság golyókat készítettünk és meg is ettük őket!
Van sok apró boldogság forrás, amitől feldobódunk és vidámabbak leszünk. Olyan apró örömök ezek, amelyek képesek mosolyt varázsolni az arcunkra és amelyektől akár az egész napunk szebbé válik.
A gyerekekkel összegyűjtöttünk olyan dolgokat, amelyek örömöt okoznak. Mosolyt csalt a gyerekek arcára az is, amikor az osztály fotói közül néhányat kiválasztva beszélgettünk közös élményeinkről.
Rádöbbentünk arra, hogy mennyi minden van, ami örömmel tölthet el bennünket nap, mint nap.