Apró örömök élvezete

Speciális Általános Iskola, Sepsiszentgyörgy
Kezdetben bensőséges beszélgetéssel kezdtük az órát, minden gyermek és a csoportvezetők is elmondták, hogy, hogyan érzik magukat. Kicsit mindenki fáradt volt, de aztán elkezdtünk beszélni arról, hogy most éppen mi jó nekünk.A környezetünkben levő apró örömforrásokat kezdtük el keresni, majd képek segítségével beazonosítottuk az érzékszerveket. Minden érzékszervhez próbáltunk apó örömöt társítani, így volt, aki a zenét szerette hallgatni, de a madarak csiripelése is örömöt okoz.Kellemes a parfüm illata is, de ugyanúgy egy finom étel is jórzéssel tölt el.A lányok főkép simogatni szeretnek, pl. egy nyuszit, amit le is rajzoltak a feladatlapjukra.De szeretünk csokit és fagyit enni, a rózsabokor illatát is megszagolni és úgy jó minden ahogy van. Közben meghallgattuk a „Szép nap ölelj most át engem” Bella dalát.Örömteli óra volt mindannyiunknak.
A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola 4. a osztályában két tanuló /akik nagy barátok/ kisfilmjükben riportot készítettek az apró örömök fontosságáról.

Az érzékszervek témát választottuk, melynek során felsoroltuk képek segítségével az érzékszerveket, azonosítottuk magunkon.Ezt követően sablonok segítségével minden gyermek lerajzolt egy – egy érzékszervet (volt, aki a saját kezét), majd a kis rajzokat felragasztottuk a táblára. Eztután megpróbáltuk összeegyeztetni a különböző érzékszerveket és az azokhoz fűződő apró örömeinket, de gyűjtöttünk virágokat is, melyeket beletettünk egy vázába majd megszagoltuk minden virágnak külön az illatát. Kellemes óra volt, egyik kedvenc témánk az apró örömök élvezete.

A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola 4. a osztály „újságírói”csak pozitív gondolatokat tartalmazó cikket fogalmaztak meg az apró örömök hírlapjában.

A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola 4. a osztályos tanulói az érzékszervek segítségével tapasztalható apró örömökre hívja fel a figyelmet. A tapintás, ízlelés, látás, hallás, szaglás apró örömeit fontos , hogy minden nap észrevegyük.

Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola 4. c osztályos tanulói rajzban mutatták be az érzékszervek által tapasztalt apró örömök sokaságát.


