Diákjaim ebben a hónapban is a rajzos feladatot választották. Már jól tudnak csoportban dolgozni. Az érzékszervek felsorolásával vették górcső alá a témát.


Lippói Gárdonyi Géza Általános Iskola
Diákjaim ebben a hónapban is a rajzos feladatot választották. Már jól tudnak csoportban dolgozni. Az érzékszervek felsorolásával vették górcső alá a témát.

Lippói Gárdonyi Géza általános Iskola
Diákjaim ebben a hónapban is a rajzos feladatot választották, amelyet csoportokban oldottak meg. Sorra vették az érzékszerveket és a hozzájuk tartozó örömforrásokat.
Nagymágocsi Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde
A hónap témája az apró örömök észrevétele, megélése volt. Ebben a hónapban hívtuk meg az oviba a gyerekek szüleit illetve egy másik nap a nagyszüleit a gyerekeknek, amit már nagyon vártak. Lázasan készülődtünk, ajándékokkal vártuk őket. A felnőttekkel közösen tevékenykedtünk pl virágültetés, ragasztás, horgászás, ejtőernyőzés stb A napok végét zárókörrel fejeztük be, ahol mindenki elmondhatta, hogy minek örült a mai napon a legjobban. Szülőknek, nagyszülőknek, gyerekeknek élményekben gazdag örömteli délelőttöt biztosítottunk.

A szolnoki Szegő Gábor Általános Iskola 2.b osztálya az apró örömök témakörben sorba vették a testi érzékszervek adta apró örömök jelentőségét. A gyerekek beszélgetőkör formájában először megbeszélték, hogy milyen sok apró öröm rejlik az emberi test érzékszervei tekintetében. Ezután közös rajzalkotások formájában jelenítették meg a témát.

Az ” Apró örömök élvezete ” téma feldolgozásánál megismerkedtünk az alapvető érzékszerveinkkel, kiemeltük azok fontosságát, funkcióját és hogy miért is jó, hogy van nekünk.Beszélgetőkörön eljátszottuk az ” Azért örülök hogy van szemem, mert….van fülem,…stb. ” játékot, ahol minden gyerek elmondhatta, hogy őt, mi teszi legjobban boldoggá, ami az érzékszerveinkhez kapcsolódik. Ehhez az élményeket több témán keresztül éltük át, ahol igyekeztem mindig az örömöt, a pozitív érzéseket hangsúlyozni.Az egészséghét keretében az ízlelés került előtérbe, de bábszínházban is jártunk, ahol a látás örömét élhették át a gyerekek. A tapintás, hideg-meleg érzékelését a különböző hőmérsékletű vizes kísérlettel érzékeltük, a fülünknek pedig az üveges zenélés okozott örömöt.Az örömforrás átélése természetesen továbbra is bővülni fog, hiszen a tavasz megérkeztével sok kis örömet élünk át, a virágok illatozásával, pillangók látványában való gyönyörködésig.

A motivációs dal meghallgatása után arról beszélgettünk, hogy kinek mi okoz örömet. Mi az amit nagyon szeretne, mi az amit el tud érni és boldog lesz tőle. Mi az amire hiába is vágyik nem biztos , hogy el tudja érni. Érdemes –e nagy álmokra várni vagy kisebb de biztos örömet okozó elképzelései legyenek.
Következő alkalommal leltárt készítettünk arról, hogy milyen apró öröme volt a gyerekeknek az adott napon. Jól mulattunk a Kedvenc ételem elmutogatása közben.
Ezek után a beadandó feladatot terveztük meg. Az összegyűjtött anyagból elkészítettük az Érzékszervek montázst.

A téma feldolgozását sok-sok örömmel, jó hangulatban sikerült megvalósítanunk. Valamennyi márciusi tevékenységünkben igyekeztünk még a legapróbb örömöt is felfedezni. A mindennapi játék, az OVI-Farsangunk, az iskolásokkal közös Március 15-i megemlékezés, a HAPPY-héthez történő csatlakozásunk, a kísérletek mind-mind örömet hoztak és sok-sok mosolyt csaltak a gyerekek arcára. A feldolgozás során a csoport kérésére többször meghallgattuk az „Imádok élni” dalt, valamint Góliát és Pirinkó történetét is.

Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Az Öröm-naptár készítésének ötlete abból eredt, hogy rátaláltunk egy buddhista naptárra, mely a március minden napjára ad egy jó tanácsot arra vonatkozólag, hogy a felgyorsult hétköznapjainkat, mindennapjainkat hogyan tehetjük „elviselhetőbbé”. Közösen kutattuk, hogy milyen módszereket alkalmazhatunk arra, hogy a személyes kis világunk, a környezetünk, a velünk élő emberek hatékonyabban tudjanak „kikapcsolni”, pihenni, feltöltődni. Hisz néha elég pár perc, vagy épp csak pár percünk van a rengeteg tennivaló között a lazításra, az újabb és újabb dolgok befogadására. Az osztály minden tagja részt vett a rajzolásban, s pár nap elteltével már igényünk is volt rá, hogy megnézzük, hogy az adott napra milyen praktikát rejt a naptárunk. Jó kis móka volt.

