
Apró örömök élvezete



Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola Örömsziget Óvodája
Egész hónapban a körülöttünk lévő örömökről, csodálatos dolgokról beszélgettünk a kicsikkel. Nagy örömet okozott nekik az is amikor flashmobot, tartottunk az iskolássokkal és a dolgozók részvételével a nemzetközi boldogságnap alkalmából, amiről egy drón felvételt is készített. A héten nyílt napot is tartottunk a szülők számára, ahol a tavalyi évhez hasonlóan újra betekintést nyerhettek a boldogságfoglalkozás gyakorlásába. Miután Istennek versekkel és dalokkal megköszöntük, hogy megteremtette a Földet és minket embereket, hogy szerethessük egymást, egy mondókával magunk közé hívtuk Boldog Dórát, akivel együtt énekeltük, táncoltunk, játszottunk. A \” Kis pajtásom hogy vagy?\” és a \”Boldogságmondókára\” örömet okozó tárgy kiválasztását követően, elmondták, hogy milyen dolgok okoznak még számukra boldogságot. Nagyon jó volt hallani, hogy legtöbben a szüleikkel, testvéreikkel, és óvodatársaikkal kapcsolatos élményeket fogalmazták meg örömként. Majd a szülőket is bevontuk a játékunkba, amikor is bekötött szemmel, a hang alapján kellet megkeresni gyereküket, úgy hogy egyszerre több gyermek is bekapcsolódott a hangadásba. Ezt követően a gyerekek keresték a szüleiket hangadás segítségével, nehezítve, hogy itt két szülő hívogatta egyszerre gyermekét. Nagyon jó hangulatban telt a játék, sok kacagással és felszabadult örömmel kísérve. A szülők számára is megható érzés volt, amikor a kicsik örömszívecskékkel ajándékozták meg egymást, az \” Örülök, hogy a barátom vagy!\” szöveggel kísérve. Szívekkel a nyakunkban elénekeltük Bagdi Bella : Jól csak a szívemmel láthatok dalát, majd az \”Örömölelés\” játékot játszottuk el, amely végén a szülőket is örömölelésben részesítettük. Sok szülőnek könnyes lett a szeme a tevékenységünk végén, és elismerésüket fejezték ki, amiért ilyen szerető légkörben, a szeretetet kiemelve neveljük a gyermekeiket. Mivel 29- én volt a portfólió védésem, itt is bemutattuk a boldogságfoglalkozás néhány játékát, amit szintén nagyon nagy elismeréssel fogadtak a bizottság tagjai. Teljesen elvarázsolta őket a kicsik egymás iránti kedvessége, a testi érintkezés természetessége és az együttműködési képességük fejlettsége. Mindez megerősített abban, hogy jó irányban haladunk, és érdemes ezeket a foglalkozásokat rendszeresen beépíteni a mindennapjainkban, hisz jó a gyerekeknek és jó nekünk pedagógusoknak is. Köszönöm, hogy megismerhettem ezt a pedagógiai szemléletet, és mindenkinek ajánlom a használatát!!! 🙂




A márciusi hónap témája az „apró örömök élvezete”, felfedezése, megélése volt. A téma feldolgozását mesével indítottuk (Mentovics Éva: A kiskacsa és a pillangó barátsága, amely jól illett az apró örömök és az érzékszervek feladathoz is. A mese után tisztáztam a gyerekekkel, hogy mik is azok az „apró örömök” és miért, hogyan élvezzük az érzékszerveink által. Miután sikerült megérteniük, hogy nem csak az ajándék az öröm, hanem tudunk a mindennapi életben egyszerű, apró dolgoknak is örülni. Például, ha látunk egy szép pillangót, vagy amikor bejövünk az óvoda udvarról és érezzük a finom ebéd illatát. Miután megértették a témát, számos apró öröm jutott még az eszükbe. Majd kérésemre leültek lelkesen rajzolni, a végén nem tudtuk az összes rajzot felragasztani, annyi mű „született”. A rajzokból közösen montázst készítettünk, saját maguk vágták ki a rajzukat és ragasztották fel a kartonra. Az érzékszerveket úgy raktuk fel, hogy egy kis mutató segítségével, arra a szervre lehetett állítani, amelyik szervvel az általuk rajzolt növényt, természeti jelenséget vagy állatot észleljük. Így felelevenítettük az érzékszervekkel kapcsolatos ismereteinket is, és játszottunk is, én rámutattam egyik képükre, Ők pedig a megfelelő érzékszervhez irányították a mutatót. Arra is felhívtam a figyelmüket, hogy bizonyos dolgokat több érzékszervünkkel, is észlelhetünk. A legtöbb gyerekünk a csoportban önállóan tud vágni ollóval, többen a legapróbb részleteket is szépen ki tudják nyírni. Büszke vagyok a gyermekeinkre, és örömmel tölt el, hogy a gyerekek kreatívak, bátran rajzolnak, festenek, kerülik a sematikus ábrázolást, (ez az én egyik apró örömöm).



Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola Petőfi Sándor Tagintézmény
Minden gyerek lerajzolta, hogy mi az az akár apróság, aminek örülni tud, ami boldoggá teszi az életében. Majd kollázst készítettek, az elkészült rajzokból kivágtak részleteket, van akitől kisebbet, van akitől nagyobbat, és felragasztották egy plakátra. Azt hiszem gyönyörű alkotás született, melyet kiállítunk az aulában boldogságfalunkon.