1. Relaxáció: „Napimádás”
2. Meghallgattuk Bagdi Bella: „Imádok élni” című dalát, közben párban táncoltunk.
3. Körbeküldtem egy simogatást: „Örülök hogy itt vagy velünk” mondattal.
4. Elmeséltem: Bezzeg Andrea: Újra együtt című meséjét
5. Becsuktuk a szemünket, és arról beszélgettünk, hogy vannak olyan emberek, akik nem látnak, ezért sok szép dolgot nem tudnak megtapasztalni, amit mi igen. Milyen örömök érhetnek minket, amihez nincs szükség a szemünkre. Sorra vettük az érzékszerveinket, melyikkel milyen jó dolgokat tudunk megtapasztalni.
6. Örömszerző sétára mentünk, megkértem a gyerekeket, szóljanak, ha valami szépet látnak.
Apró örömök élvezete

Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Többször adtunk, okoztunk egymásnak apró örömöt a tanév során. A tantermünkbe ha belépünk mindig volt kint …Tépj egy mosolyt…Tépj egy ölelést… tábla. Akinek szüksége volt aznap egy mosolyra vagy ölelésre az csak odament és tépett belőle, máris jobb kedvre derült. Megbeszéltük, hogy a mosoly mellett ha valakinek szüksége volt arra, hogy egy adott problémát átbeszéljünk, megbeszéltük, jobb kedvre derítettük az illetőt.
A másik kedvenc apró örömöm, az Angyalkás játék, amelyet az egész osztály játszott beleértve engem is. A játék lényege, hogy mindenki húzott egy nevet, amelyet titokba kellett tartani, és 1 hétig ő volt az illető angyalkája. Titokban apró örömöket kellett szerezni neki… lényeges volt, hogy nem lehetett pénzért vásárolt ajándékokkal. Öröm volt lárni, ahogy a gyerekek odacsempésztek egy egy rajzot, verset, kedves szót egymásnak.

Szentesi Felsőpárti Óvoda, Dr. Mátéffy Ferenc utcai Tagóvodája
Az apró örömök élvezete kicsit könnyebb témának bizonyult. Fotók segítségével visszaemlékeztünk élményeinkre, arra, hogy milyen apró örömökben volt részünk az elmúlt időszakban. Sokat beszélgettünk arról, hogy mennyi apró örömöt élhetünk át minden nap, csak észre kell vegyük ezeket. A természet szépségei, az emberek kedvessége, a szüleink ölelése, egy jó játék, egy jól sikerült rajz, mind-mind örömet okoznak. A témához jól kapcsolódott a Fűfejek projektünk is, amely a növények fejlődését foglalta magába. A búza gondozása, növekedése minden nap örömmel töltötte el a gazdáját. A gyerekek kérésére vicces képeket ragasztottunk fel a poharakra, és így még nagyobb volt az öröm, mikor napról-napra mókásabb lett a zöld „hajkorona”. Ezeket is lefotóztuk, hogy jövőre újra átélhessük az élményeket.


Az óra elején meghallgattuk a hónap dalát.a gyerekekkel átbeszéltük,hogy mennyire fontos értékelnünk a minket körülvevő apró örömöket.milyen pozitív hatással is van az életünkre. a munkafüzet segítségével dolgoztuk fel a témát.

Az apró örömöket sokszor még nekünk, felnőtteknek is nehéz meglátni az életben. Talán ez az első téma, amiben azt éreztem, hogy általánosságban a gyerekek „jobbak benne”, mint a felnőttek. Gyakran tapasztalom, hogy a körülöttem lévő felnőttek mindenben a hibát keresik, a rosszat látják. A gyerekeket nem zavarja úgy, ha elered az eső, mint minket, nem mérgelődnek, ha sokan vannak a buszon, nem ingerültek, ha nem jön rájuk a kedvenc farmerjuk. Persze nehéz összehasonlítani az ő életüket és egy felnőtt ember életét, de az biztos, hogy ők látszólag mindent sokkal teljesebben tudnak átélni, önfeledten élvezni.
Ezt a témát a szabadban dolgoztuk fel, séta közben és egy parkban. Bevontuk az érzékszerveinket, igyekeztünk minden jót magunkba szippantani. A gyerekeken látszódott, hogy élvezik, szinte nem is kellett utasítást adni nekik. Talán a beszélgetésénél a miértek megfogalmazása okozott nehézséget: miért jó, ha rám süt a nap? miért kellemes a fűben feküdni? stb. Ezeknek a dolgoknak a tudatosítása úgy gondolom elősegíti, hogy az őket érő élményeknek még teljesebben át tudják adni magukat.

Csoportmunkában lerajzoltuk az apró örömeinket, jókat kacagtunk. Rengeteg szigeten jártunk: csoki, cukor, huncutkodás,mosoly szigetén.

A Ficánka csoportban hagyomány, hogy igyekszünk megörökíteni a boldog mindennapokat, sok alkalommal készítünk fotókat és videókat a gyermekekről. Így könnyedén tudtunk keresni boldog pillanatokat a évünkből. IKT-eszközön mosolygós képeket kerestünk mindenkiről, megpróbáltunk visszaemlékezni, miért is voltunk akkor boldogok, vidámak. Jó élmény volt a gyermekeknek visszanézni a vidám pillanatokat, ismét sikerült mosolyt csalnunk az arcukra.
Beszélgetés a gyerekekkel: Mik azok az apró örömök, amiknek tudunk örülni?
Témafeldolgozás mesével: Újra együtt című mese (Kézikönyv 156.o.), beszélgetés a meséről.
Játék: SZEM-ORR-SZÁJ-FÜL-KÉZ – Mondj olyan dolgot, amit az adott érzékszerveddel érzel, és örömet okoz neked.
Örömséta: Fedezzük fel együtt az ébredő tavaszi természet szépségeit. Felhívjuk a gyerekek figyelmét, hogy próbáljanak, minden apró dolgot észrevenni, ami boldoggá tehet bennünket.
Bagdi Bella: Imádok élni – közös éneklés.

Miskolci Diósgyőri Óvoda Lorántffy Zsuzsanna Tagóvodája
Az apró örömök élvezete témakör feldolgozása képekben.

A mai rohanó világunkban sokszor elfelejtjük észrevenni az apró kis dolgokat, hétköznapi örömöket, átélni a pillanatot. Nagyon fontosnak tartom, hogy próbáljunk meg az „itt és most”-ban élni, ezért nagy lelkesedéssel tartottam a márciusi Boldogságóránkat, melynek témája az apró örömök élvezete volt. Relaxációs gyakorlattal kezdtünk, majd beszélgetőkörben mindenki elmondta, hogy aznap mi okozott neki örömet, és általánosságban milyen apró kis dolgoktól érzik boldognak magukat. Meglepően sokféle válasz született, a társas kapcsolatokban előforduló kis kedvességeken túl, a természet szépségein át, a tevékenységek okozta örömforrásokig. A gyermekek még sokkal érzékenyebbek a körülöttük lévő világra, örülni tudnak a napsütésnek, az eső illatának, lehajolnak megszagolni a virágokat. Már az is örömmel töltötte el kicsi szívüket, hogy elmondhatták milyen kis dolgoknak örülnek. Figyelmesen meghallgatták Góliát és Pirinkó történetét, majd beszélgettünk az érzékszerveinkről és a hozzájuk kapcsolódó örömökről. Ezt követően készítettünk egy nagy örömtablót, a gyerekek lerajzolták és újságokból vágták ki a számukra fontos örömforrásokat. Közben Bagdi Bella dalait hallgattuk, énekeltük. Az elkészült tablót büszkén akasztottuk ki a falra, majd egy örömteli „öleléslánccal” zártuk a foglalkozást. A Boldogságórához kapcsolódóan márciusban kiemelt figyelmet fordítottunk a séták során a természeti kis csodákra, a rügyező, virágzó fákra, madárcsicsergésre, az ételek illatára és ízére. Beszélgettünk róla, hogy ki minek örül a csoportban, (rajznak, ölelésnek, közös játéknak, dicséretnek) és a gyerekek próbáltak napról napra egymás kedvében járni. Igazán tanulságos, élményteli, játékos hónapunk volt.