2020 márciusában egy szép napsütéses délután örömkereső sétára indult a 2. c osztály. Előzetesen rövid beszélgetés történt arról, hogy miért érdemes a szemünkkel, orrunkkal, fülünkkel, bőrünkkel és olykor a nyelvünkkel, azaz az öt érzékszervünkkel a szép, a finom, a kellemes ingereket keresnünk, észrevennünk és azokat jól kiélveznünk, megélve az általuk kiváltott pozitív hangulatot, amiket az emlékezetünk révén felidézve, akár többször is jókedvre deríthetjük magunkat. Az alsós Boldogságóra munkafüzet 123. oldalán található táblázat fénymásolása után tablót készítettem a gyerekeknek, így a séta közben könnyen el tudták végezni a jelöléseket. A sétánk során többször is megálltunk, énekeltünk, vicceket meséltünk, madarakat figyeltünk… A séta végén a vasútállomás öreg mozdonyánál csoportképet készítettünk, és mivel mindenki nagyon jól viselkedett kiválaszthatta a neki tetsző szövetmatricát, amit a tablójára ragasztott. Egy másik napon az örömkereső sétát rajzban örökítették meg a gyerekek. A képek tanúskodnak a vidám, örömteli hangulatról.
Apró örömök élvezete
Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Kincsesláda
Ilyen apró öröm ért ezen a hétvégén (március 14-15.)
Sajnos a feladatoknak csak kisebb részét sikerült elvégeznünk az iskola bezárás miatt. A kreatív feladatot sikerült elkészítenünk,amit fel is töltünk.
Orosháza Városi Önkormányzat Napközi Otthonos Óvodája, Uzsoki utcai telephely
A gyerekek lerajzolták hogy mit tennének bele a kincseskamrába. Mindenki egy-egy apró örömet lerajzolt, ami Nekik örömet okoz/okozna. Megbeszéltük, mivel lehet érzékelni ezeket az örömöket.
Katica csoport
Miután már megtanultuk a gyerekekkel az „Imádok Élni” című dalt, saját ötletük alapján társítottunk hozzá különböző mozdulatsorokat. Az ötletelés és a kivitelezés is nagy örömet okozott számukra!
Délelőtti sétánk során „örömsétát” tartottunk. Nem győztünk örülni a madaraknak, napsütésnek, bogaraknak. Miután visszatértünk, teleraktuk kincses ládánkat olyan dolgokkal, amelyek készítése, látványa örömöt okoz számunkra.
Taszári Körzeti Általános Iskola
Azt, hogy mikor, miért éreznek örömöt, a gyerekek nagyon ügyesen megfogalmazták. Azt már nehezebb volt elmondaniuk, hogy melyek azok az apró dolgok, történések, amelyek örömöt szereznek. Nagyon élvezték a hónap dalát, amit nagyon sokszor meghallgattunk. Az apró örömöket aranypénzeken jelenítettük meg, amelyek a képeken látható módon készültek.
Beszámoló
Boldogságóra 7. : Apró örömök élvezete
Az óra időpontja: 2020. március 10.-11.
Résztvevők: 2. osztály
A témát sétával kezdtük. Kihasználtam, hogy tavaszias időjárás következtében éledezik a természet. A séta alkalmával lehetőségük nyílott a gyerekeknek olyan dolgokat jobban megfigyelni, amik mellett eddig elsétáltak. Láthattak ibolyát, hóvirágot, jácintot, aranyesőt ezek illatát is megszagoltuk. Elsétáltunk a Zala folyóhoz, ahol a víz sodrását megfigyeltettem, s hallatták a víz morajlását, s a madarak csicsergését. Az eget is kémleltük és egy mosolygós fejformát is fel véltünk fedezni a felhők között. Az iskolába visszaérkezve ízleléssel, kóstolással zártuk a programot. A következő boldogságóra keretében visszaemlékeztünk a sétán látottakra és ezeket használtuk fel az érzékszervek táblázatának kitöltéséhez. Közös énekléssel felelevenítettük azt a mozgásos dalt, amit az érzékszervekről és a testrészekről tanultunk. A tizenkét hónap meséjét olvastuk. A gyerekek beszélgetőkörben feleleveníthették minden hónaphoz tartozó apró örömeiket. Csoportmunkában apró örömök szigetét terveztettem, amit „idegenvezető”- vel be is mutattunk egymásnak. A tervezés közben többször meghallgattuk a hónap dalát. Az örömmeditáció után értékeltük a boldogságórát, az önértékelések meghallgatása után megfogalmaztuk az óra hozadékát.
Szakosné Biczó Marianna (tanítónő, Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola)
A boldogság órán értelmeztük a szavak tartalmát. Sok – sok példát tudtak felsorolni. Később kiegészítettük még több területet érintve. Megfogalmazták, hogy ha minél több szépséget felfedeznek, annál több örömben lehet részük.
A megfigyelős feladatokban még inkább nyitottabb jelenlétet, rácsodálkozó tekintetet határoztunk meg az „itt és most” lehetőségek kiaknázásához.
A boldogság órán értelmeztük a szavak tartalmát. Sok – sok példát tudtak felsorolni. Később kiegészítettük még több területet érintve. Megfogalmazták, hogy ha minél több szépséget felfedeznek, annál több örömben lehet részük.
A megfigyelős feladatokban még inkább nyitottabb jelenlétet, rácsodálkozó tekintetet határoztunk meg az „itt és most” lehetőségek kiaknázásához.