A tèmàval kapcsolatban egy óratervet töltök fel.
Apró örömök élvezete
Egy óratervet töltök fel a témával kapcsolatban.Ez alapján dolgoztam fel az óra anyagát tanulóimmal.
A témával kapcsolatban megosztomaz óratervemet.Mindegyik csoportban ez alapján folytattam le a foglalkozást.
A tèmakörrel kapcsolatban egy óravàzlatom töltöm fel.Mindegyik csoportomban ezt alkalmaztam.
A délelőtti játékidő vége alkalmas arra, hogy egy kicsit beszélgessünk, visszagondoljunk, hogyan telt a napunk délig. Arra kértem a gyerekeket, hogy válasszák ki azt az egy eseményt a délelőttből, ami nekik a legnagyobb örömöt okozta. Az első napokban kicsit döcögősen ment a beszélgetés, de végül nagyon belejöttek. Volt, aki a kora reggeli időszakból emelt ki valamit (Anyu puszival ébresztett, és nem kellett rögtön felkelni; Apa megengedte, hogy elhozzam a kisautómat az oviba) és volt, aki hosszasan küzdött egy magas torony megépítésével, ami végül sikerült. Másnak az okozott örömet, hogy a beszélgetés közben egymás mellett ültünk 🙂 Meglehetősen változatos dolgokat soroltak fel, és a két hét alatt, amíg ezeket a beszélgetéseket megtartottuk, úgy tűnt, mintha motiváltabbak, pozitívabbak lettek volna a gyerekek.
Márciusban táv-boldogságórát tartottunk. Ebben a nehéz, karanténos időszakban fontosnak tartottuk, hogy foglalkozzunk a lelki egészségünkkel, jólétükkel. Otthoni feladatként kulcslyukon át kellett szemlélniük a világot. Azt kértük, hogy rajzolják le, hogy mi az ami igazán fontos nekik, mi az ami örömet okoz most nekik. Rajzaikon a vágyaik tükröződtek, a szabadban, osztálytársaikkal, barátaikkal eltöltött kellemes percek.
Márciusban sajnos csak 2 hét állt rendelkezésre,amit személyesen, együtt ki tudtunk használni. Az örömöt jelenítettük meg. Megfestettük, verset írtunk, összegyűjtöttük az örömforrásokat.
Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Mindenütt jó, de most a legjobb otthon! – szólt a szlogen a karantén idején. A feladat pedig az volt, hogy készíteni kellett bármilyen technikával egy gyerekeknek szóló plakátot, aminek ez a központi gondolata: „Mindenütt jó, de most a legjobb otthon!” Ehhez össze kellett állítani egy listát, hogy mik azok az apró örömök, amik most szebbé tehetik az otthon, a „digitális iskolában” töltött napjaikat.
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
A 3.a osztályban egész évben folytak a boldogságórák Márti néni lelkes és kreatív vezetésével. A barátság, megbocsájtás és együttműködés volt a főtéma egész évben. A legjobb hangulatú boldogságóra idén az élet apró örömei és a boldog élet trükkjei, technikái utáni nyomozás volt. Az együttműködést segítő idei cél tükrében Márti néni kis baglyai 4 csoportban, lelkesen és kitartóan nyomoztak a megfejtés után. Ötleteiket csoportos alkotásukban elevenítették meg és büszkén mutatták be az iskolának a boldogság faliújságon.
A foglalkozást relaxációs gyakorlattal kezdtük a szőnyegen, majd elmondtam a gyerekeknek mivel fogunk foglalkozni. Megkértem a gyerekeket, hogy készítsünk aznapi örömleltárat, mindenki mondja el, hogy mi okozott neki örömet, onnantól kezdve, hogy felébredt reggel. Elmondtam a gyerekeknek, hogy nem nagy dolgokra kell gondolni, inkább apróságokra, mint pl. hogy süt a nap, anyától finom tízórait kaptam, jót beszélgettem a barátommal, stb. Elolvastam a gyerekeknek” A tizenkét hónap” című mesét. Beszélgettünk a meséről, majd a gyerekek lerajzolták melyik évszak milyen örömforrást tartogat a számukra.