Vírus van, ezt mindannyian tudjuk. A mi gyermekeink ebből a nehéz időszakból, annyit érzékelnek, hogy nincs iskola. Nehezen vészelték át otthon az online időszakot. Mert számukra az a természetes, ha iskolában vannak, ahol hasonló képességű társaikkal tevékenykednek együtt a mindennapok során. Mert jó együtt lenni, mert számukra fontos az állandóság, a biztonságos, megszokott környezet, a napirend, a társak, felnőttek közege.
Mindennap van egy- egy apró öröm, aminek örülnek. Elmaradhatatlan a napi ölelés, amely a szeretnyelvük, hiszen mindenki számára egyértelmű és érthető. Az ölelés a legcsendesebb és legszebb módja annak, hogy kifejezzük: fontos vagy nekem. Az ölelés a szeretet hangtalan pecsétje, üzenete félreérthetetlen és mindig gyógyító testnek és léleknek egyaránt. Mindennapi apró öröm számukra az is, ha társaikkal együtt tapasztalhatják meg, hogyan növekszik a zöldborsó, amit együtt ültettek és locsolgatnak lelkiismeretesen. De nagy öröm, ha segédeszközzel ugyan, de egyedül sikerül összehajtogatni egy ruhadarabot. Mert az értelmileg akadályozott gyermekeknél minden apró öröm, egy kis fejlődést, előrelépést jelent. A sikerélmény, dicséret hatására pedig újabb erőt, motivációt, szárnyakat kapnak a folytatáshoz.
Gyógypedagógusként nekem is mindennapi öröm látni sugárzó arcukat, mosolyukat, hogy kedvelik, elfogadják egymást és boldogok. Apró lépésekben haladunk előre, a manipulatív tevékenységek során. S mi, akik nap mint nap ezekkel a kis csodás emberkékkel vagyunk tudjuk: a tanmenetben foglaltak csak irányt mutatnak nekünk, az igazán fontos, hogy boldogok legyenek és szeretetben töltsék az iskolában mindennapjaikat.