Nagyon jó volt a versválasztás, csomó gondolatot indított el a gyerekek fejében.
Sokféle örömforrás létezik, kinek éppen mi jutott az eszébe, azokat vetette papírra.
Látszott, hogy mindez függ attól is, hogy éppen milyen aktuális inger érte az elmúlt időszakban, ki mivel foglalkozott.
Nekem éppen az volt a nem „apró öröm”, hogy milyen örömmel és lelkesen rajzolták le a saját örömeiket.
Apró örömök élvezete
Már a hetedik hónaphoz érkeztünk a pillangó csoportosokkal.
Napimádás relaxációval kezdtünk (Karunkat rézsútos tartásban tartjuk,magasra emeljük, levegővétel….karunkat leengedve kifújjuk a levegőt, kiengedve magunkból a fáradságot,feszültséget, izgalmat,szomorúságot.)
Ezekután a jókedvünket alapoztuk meg, hiszen a hónap dalára-Imádok élni- táncoltunk, ugráltunk. Örömmel, felszabadultan mozgott minden pillangós kisgyermek.
A következőkben beszélgettünk a hónap meséinek szereplőiről Pirinkóról és Góliátról, és arról hogy milyen jó együtt lenni.
Játszottunk simogatós játékot. A mondokánkra utánzó mozdulatokat végeztünk, párban. „Mit csinál a kis kezem?,Simogat kedvesen,Ütöget mérgesen, Csiklandoz viccesen, Csipked hegyesen, Mit csinál a kis kezem? ,Te is tudd, mondd velem!”
Majd egy nagyon klassz , közös játék következett. Megépítettük, létrehoztuk Örömkét! Közben beszélgettünk arról, hogy mi okoz örömet, boldogságot nekünk. Megtudtuk, hogy az apró örömök fokozzák a boldogságot. Miután megépítettük Örömkét, mi is örömet okoztunk neki, hiszen készítettünk neki szemet, orrot, szájat, fület.
A boldogságóra végén megnéztük Bogyó és Babóca: Hónapok-március c. epizódját, s a mese befejeztével gurultunk a „fűben” mint a kisállatok. Jó móka volt. Közben meghallgattuk a sünis mondókát is. „Kopasz dombon nő a fű, ugye milyen gyönyörű? Odagurul két bogyó, elszalad a sündisznó”
Fábiánsebestyéni Arany János Óvoda, Közművelődési Intézmény és Könyvtár
1. Beszélgetés a tavasz szépségeiről, miért szeretjük a tavaszt? -egyéni gondolatok meghallgatása
Relaxációs játék: virágok ébredése
2. Érzékszerveink megismerése -játék
-Mi van a zsákban? csoportszoba játékai, eszközei/
-Milyen illatot érzel?/ kellemes, kellemetlen/
-Milyen ízt érzel?/ sós, savanyú, édes/
Hónap dalának meghallgatása csukott szemmel.
Színező
Tánc -Boldpgság óra egyik zenéjére
Örömséta a tavaszi napsütésben
Azért ezt a címet választottuk, mert arra próbálom a gyerekeket nevelni, hogy vegyék észre a hétköznapok apró örömeit és ezen örömök által kiváltott pozitív érzések legyenek életük alapkövei.
Megtanulták felismerni és megfogalmazni ezeket. Azt mesélték, hogy korábban nem is tudták, hogy az általuk megfogalmazott dolgok, események örömforrások. Tudatosabban figyelik a saját életüket és az osztály életét is. Felismerték, hogy nem kell mindent természetesnek tekinteni. Az öröm végigkíséri az életüket, csak fel kell ismerni, át kell élni, értékelni kell.
Számtalan örömet megfogalmaztak, így csak nőtt és nőtt az örömpillangók száma.
Az Apró örömök élvezete Boldogságórát idén rendhagyó módon tartottuk meg az osztályban. Boltba mentünk vásárolni. Mi így apró örömnek a vásárlást, az édesség evést és az óra további részében a focit és a mászókázást választottuk. Tényleg apró öröm volt, de a gyerekeknek mégis hatalmas élményt adott. Együtt választották ki a megvásárolni kívánt dolgokat, közösen beszélték meg, hogy mit érdemes választani.Ezt vagy azt a terméket miért éri meg vagy miért nem éri meg megvenni. Maximális összehangoltság, tolerancia és nagyon jó hangulat, sok mosoly tartozott ehhez a boldogság órához. A nap további részében délután iskolánk pedagógusainak nevelési értekezlete volt, ahol szintén éltünk az apró örömök élvezetének lehetőségével, mert mindenki kapott egy mandarint. Apró öröm volt, igazi meglepetés, ami mosolyt csalt az arcokra, jobb kedvvel álltak neki a hosszú értekezletnek.
Beszélgettünk sokat, elmondták egymásnak kinek mi okoz örömet, minek örülne, mikor látták, hogy valaki nem örült valaminek stb. A verset, mesét megbeszéltük, játszottunk, pillangókat készítettünk, elénekeltük a hónap dalát.
Az osztály örömfájára folyamatosan kerülnek fel a pillangók és virágok. Mindegyik egy-egy apró örömet jelképez. 🙂
Az apró örömök sokat jelentenek mindenki számára!
Foglalkozásunkon kis csapatunk tagjai összeszedték, hogy az adott napon milyen örömök érték őket, s ettől milyen hangulatba kerültek. Mindezeket el is játszották, a csoportoknak pedig ki kellett találniuk az örömforrásokat. Nagy vidámságot okoztak a produkciók a gyerekek körében; rettentően élvezték a játékot. Szívesen fejtették meg a keresztrejtvényt, rajzolták le az „érzéseiket” is. Megállapodtak abban, hogy mindenben meg kell keresni, látni a jót, s ha az megvan, akkor könnyebben tudják megoldani a problémákat is.
Arról beszélgettünk, hogy kinek mi jelent kisebb nagyobb örömet. Ezt jelenítettük meg a táblaképen.