Nèhány dolog ami örömet okoz, “becsomagoltuk “ egy szív formàba.
Apró örömök élvezete
Március hónapban osztályunk nagy próbatételeken esett át, így a megküzdés tovább kísért minket. Igyekeztünk faliújságunkat a tavasz közeledtére felkészíteni, abban az életünk boldog pillanataira fókuszálni. Az önként jelentkező segítők az apró örömöket színes virágokban gyűjtötték össze, hogy azokat kitűzve az osztálytársaknak ötleteket adhassanak a mindennapokhoz. A hónap folyamán vissza-visszatértünk ezekhez a tippekhez, és elmondtuk, melyeket figyeltük meg a közelmúltban. Hangsúlyoztuk a a jelen mind teljesebb megélésének fontosságát. A tanulók saját szavaikkal nagyon szépen megfogalmazták, mit jelent számukra a tudatos jelenlét életükben. Tanulási stratégiák átismétlése során előkerült, hogy a jövő miatti aggodalom nagyon jól csökkenthető tudatos előretervezéssel. Ha nem kapkodva kell készülni, akkor sokkal több családi és baráti program élhető meg önfeledten.
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
Miután a harmadikosokkal Fred Bryant és Joseph Veroff kutatók írásáról majd három idézetről is beszélgettünk a „Jelenlét közösen” légzőgyakorlattal folytattuk a foglalkozást. Ezután párban korcsolyáztak, teniszeztek, kaktuszok közt lépkedtek stb a feladatnak megfelelően. A „Metronómok egymásra hangolva” kisfilm megtekintése után körbeálltunk és egyszerű ritmusokat tapsolva, dobogva nagyon gyorsan mi is összehangolódtunk. Megbeszéltük milyen érzéseink voltak a gyakorlatok közben. Ezek után a Zabszalma együttes Izgó-mozgó dalára mozogtunk, Bella aktuális énekét és Palya Bea dalát hallgattuk az ételek fogyasztásáról, majd megnéztük a Dobronka cirkusz kötéltánccsoport fürge ujjas előadását is. Örömeik közt ők is felsorolták a március 15-ei pártába-csákóba felöltözött menetelést, a különböző alkalmakra történő rajzos készülődést, a közös citerázást, az ölelések pillanatát. A következő feladatban egymásról kellett pozitív gondolatokat, tulajdonságokat mondaniuk. A kihívott gyermekek közt ott volt az a két társuk is, akik sok borsot törnek az osztályközösség orra alá. Ők maguk is meglepődtek, hogy mennyi jó tulajdonságuk van. Elmondták, hogy nagyon jól érezték magukat ebben a szerepkörben. Március 20-án, a Boldogság Világnapján körbejártuk az iskolát és minden diákot és felnőttet megajándékoztak az általuk készített szívvel, melybe egy idézetet ragasztottak. Miközben kezet fogtak vagy megölelték társukat a boldogságórák szlogenjét mondták: Jobb veled a világ! Nagy örömmel figyelték társaik, főleg a „nagy fölsősök” reakcióját miközben az idézeteket olvasták, illetve társaiknak is megmutatták, hogy ők mit kaptak. Az eseményről készült képek felkerültek az Aranyalma Református Általános Iskola, Óvoda és Mini Bölcsőde Facebook oldalára is: https://www.facebook.com/photo?fbid=1304378050515928&set=pcb.1304379790515754
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
A „Virág nyílik” relaxációs gyakorlat után jelentkezés alapján kiválasztottuk Döbrentey Ildikó: A hétdombi csodatevő szivárvány meséjének szereplőit. Meglepő volt számomra, mennyire tisztában vannak néhányan magukkal. Ugyanis Pipiske királyfinak az osztály legkisebb tanulója is jelentkezett és örömmel vállalta és hitelesen el is játszotta a rábízott szerepet. „Hasas gömböc” egy kislány szeretett volna lenni, aki így kommentálta: „Miért, duci vagyok nem?”. A mesét interaktívan dolgoztuk fel. Mind a hét szereplő és az osztály tanulói is érdeklődéssel várták a történéseket és beleéléssel játszották szerepüket. A mese feldolgozása után megbeszéltük, hogy milyen örömök érték őket mostanában. Voltak, akiknek a március 15-ei kis készülődésünk tetszett, mikor a fiúk pártát tettek a lányok fejére, akik csákóval viszonozták ezt, majd egy Kossuth nótára masíroztak a teremben. Sokak a „számkirályos” játékot nevezték meg, többen pedig a harmadikosok Boldogság Világnapján történt köszöntését és a Húsvéti készülődést említették. Miután meghallgattuk a Zabszalma együttes Izgő-mozgó dalát, amire táncoltunk is, elmondhatták milyen apró örömeik vannak, amiket a felnőttek rossz szemmel néznek, de mégis kedves számukra. Többek közt felsorolták az ágyon való ugrálást, a hangos zenehallgatás közbeni üvöltve éneklést és a fürdőkádban pacsálást is. És a kérdésre, hogy mi történne, ha ezeket a felnőttek is kipróbálnák: BOLDOGOK lennének! – hangzott a válasz.
Alsózsolcai Herman Ottó Ált.Iskola és AMI.
Kisebb-nagyobb örömök a hétköznapokban…
A gyerekekkel az Apró örömök témakörét dolgoztuk fel. A foglalkozást egy kis tánccal kezdtük, majd a jól ismert mondókánkat mondtuk el: „Nap, nap, fényes nap, sugaraid bontogasd. Vigyázz rám napsugár, a boldogság megtalál!” A ráhangolódást pedig még egy relaxációs gyakorlattal zártuk. A gyerekeknek készítettem egy nagy dobókockát, melyen érzékszervek voltak. A játék lényege az volt, hogy miden gyerkőc dobott vele és amilyen érzékszervet dobott, mondani kellett vele valamit, aminek örülnek, ha meglátja, megérzi az illatát, megízlelheti, megtapinthatja. Ezt a játékot nagyon élvezték és ügyes, ötletes válaszokat tudtak adni. Ez után pedig le is rajzolhatták, hogy mi az aminek örülni szoktak és a rajzokat elhelyeztük csoportunk „Apró örömök hőlégballonjára”.
Az elmúlt hetekben sokat beszélgettünk a gyerekekkel, hogy mi is okoz nekik örömet, minek örülnének ! Milyen csodás,a tiszta, gyermeki lélek , hiszen kis apróságoknak is tudnak örülni ! ( mosoly , simogatás , ölelés, közösen eltöltött idő, nasi, csokikeresés,játszóterezés…)
Izgatottan vártam az újbóli találkozást a Harangvirág csoport gyermekeivel. Ez az ovis csoport nem a saját csoportom, szeptember óta tartok náluk Boldogságóra foglalkozásokat. Minden alkalom öröm és feltöltődés számomra is .
Foglalkozásunkat a Szivárványlégzés mindfulness gyakorlattal indítottuk. Előzetesen megteremtve az optimális feltételeket, megteremtve az „itt és most” állapotát figyeltünk a testünkre, a légzés útjára. A gyakorlatot a gyermekek jó érzésekkel végezték. Ellazultak, ugyanakkor koncentráltak önmagukra. A megérkezést követően Szomorú Szilárd érkezett hozzánk. Az ő segítségével , az ő történetén keresztül tudatosítottam a mindennapi életünk során , olykor -olykor szinte természetesnek vélt aprócska örömöket, pl: egy baráti ölelés, a nagyi fincsi süteménye, vagy éppen a kiskertben nyíló tavaszin virágok pompás látványa, anya/apa meleg , szerető ölelése- melyek hozzájárulnak boldogságunk alakulásához. A mese után a gyermekek örömmel osztották meg gondolataikat, mesélték el azt, ami nekik örömet okoz. Egymást türelemmel és figyelemmel hallgatva. Szilárd babos története után egy gyönyörű pillangó, Polli röppent a közelünkbe. A következő néhány percben a gyermekek is pillangóvá változtak, és a drámajáték segítségével tapasztalhatták meg mind azt, amit Polli is . Ezt követően , alkalmazva a kooperációs technikát – mikrocsoportokban készültek el az általuk megálmodott „Apró örömök- szigetei” A közös alkotások jó hangulatban , sok-sok párbeszéddel, közös gondolkodással valósultak meg, melyhez igazi műhely hangulatot varázsoltak Bagdi Bella gyermekdalai. Az együtt töltött idő újból pozitív feltöltődést jelentett valamennyiünknek.
Szilvia Kerekes.Zsomborné Hargitai
A téma felvezetéseként az osztállyal arra a kérdésre kerestük közösen a választ, hogy az „itt és most”-ban mi a jó abban, hogy együtt vagyunk. A tanóra eleji nyitókörben minden tanulónak egy számára örömöt okozó apró dolgot kellett megneveznie egy főnév és melléknév kapcsolatával. Ezután az osztályt véletlenszerűen öt csoportra osztottam és minden csoporthoz hozzárendeltem egy életszakaszt (csecsemőkor, kisgyerekkor, kamaszkor, felnőttkor, időskor). A csoportok azt a feladatot kapták, hogy gyűjtsenek össze tényeket, amelyekkel azt bizonyítják, mennyi öröme lehet egy embernek az adott életszakaszban. Az összegyűjtött tényeket a csoportok szóvivői ismertették. Az óra további részében a tanulók kártyákat húztak, amelyekre előzőleg örömhöz hasonló érzéseket írtam (elégedettség, büszkeség, erő, jóllakottság, nyugalom stb.) Ezeket el kellett mutogatniuk, a többiek pedig megpróbálták kitalálni az adott fogalmat. Az óra végén megnéztünk egy részletet A kis herceg c. animációs filmből, amelynek alapján arról beszélgettünk, hogy lehet boldognak lenni szélsőséges helyzetekben.
Apró örömök élvezete
A foglalkozást „Kitárom a világom, mint egy virág kinyílok…kitárom a világom” relaxációs gyakorlattal kezdtük. Meghallgattuk Bagdi Bella: Imádok élni című dalát. Kiszíneztük a munkafüzetben található rajzot.
Megismerkedtünk A tizenkét hónap mesével, beszélgettünk róla, hogy kinek melyik a kedvenc hónapja. Összefoglalót készítettünk képek segítségével egy év örömforrásairól, majd az érzékszervekhez gyűjtöttünk olyan dolgokat, amik örömet okoznak.
Játszottunk Mi van a kendő alatt?- tapogatós játékot.
Az óra lezárásaként kiszíneztük az apró örömök jelét és közösen énekeltük a hónap dalát.