
A hála gyakorlása


Kislángi Tamási Áron Általános Iskola
Az 1. osztályban a honlapon található foglalkozásterv szerint tartottuk meg az első Boldogságórát.
A gyerekek ismerték a hála szó jelentését, motiválta őket a téma és a bevezető beszélgetés, így nagy örömmel fogtak hozzá az alkotáshoz. Biztonság kedvéért készítettem virágsablonokat, de néhányan bátran vállalkoztak az önálló virágrajzolásra is. A virág közepére írták a nevüket, vagy rajzolták az óvodai jelüket. Nem mondtam, hogy minden sziromba kell rajzolni, egy gyermek kivételével mégis öt-öt esetet örökítettek meg a nebulók. Alkotás közben csendben beszélgettek egymással is, velem is – már ebben a stádiumban kezdtem meghatódni. A tanóra végén a gyermekek egyesével bemutatták hála-virágjukat, és kis rajzaik alapján megfogalmazták, hogy kinek és miért hálásak. Életkori sajátosságként a legtöbb kisgyerek aznapi, aktuális dologra gondolt szülőkkel, társakkal, tanító nénivel kapcsolatban. Néhány példa:
Megköszöni anyunak vagy apunak, hogy elhozta az iskolába, felkísérte a lépcsőn, hozta a táskáját, sőt: megengedte, hogy MA a gyermek cipelje a táskáját ☺…
Hálás a társának, barátjának, mert adott neki valamit, megköszöntötte névnapja alkalmából, segített neki…
A pedagógussal kapcsolatos hálamondatok maradjanak az én titkaim ☺.



Mi a hála témakört összekötöttük a fehér bot napjával, hogy érezzük, hogy mennyi mindenre tekintünk úgy, hogy az természetes. A legkedvesebb feladat a közös hálafa készítés volt. 🙂


Szeptemberben eltettük a hála befőttünket. Egész évben „csemegézünk” belőle.


Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A Villányi Általános Iskola 5.b osztályának hálabefőttje.

Nem csak a gyermekek szívét érintette meg a háladal, hanem lelkem húrjait pendítette meg minden vélemény, gondolat, amit az óvodásaim megosztottak velem. Szép hónapot tudhattunk magunk mögött. Minden héten foglalkoztunk a hála gondolatával. Felfedeztük a mesében a szabadjára engedett halacska háláját, a kapzsi asszony hálátlanságát. Sikerült megosztani egymással gondolatainkat, élményeinket. A kezdeti ,,másolós\\\\\\\\\\\\\\\” vélemények a hónap végére letisztult gondolatokká váltak. A kiscsoportosaim az anyagi javak birtoklásának szintjén vannak: ,,csokit kaptam, hálás vagyok\\\\\\\\\\\\\\\” – fogalmazzák meg. A nagyobb gyermekeink megfogalmazása túl mutat ezen. Néhány példa:
Luca: Apukám sokat dolgozik, és még is elvitt Debrecenbe az állatkertbe. Nagyon jó volt együtt,, hálás vagyok neki.
Fanni 1: Anya minden este mesél. Hálás vagyok neki, mert szeretek este is vele lenni.
Fanni 2: Nona nagy, én kicsi vagyok, mégis mindig játszik velem, és pénteken rövid napot csinál nekem, értem jön az oviba.
Szabi: Anyával bicajozunk….hát ennyi….hálás érte
Hálakertet készítettünk. A hálavirágot ujjal festették ki, a közepére rajzolták, miért voltak hálásak. Kis sünikéinkhez ragasztottuk, így élettel telt meg a kert. Egy hétig gyönyörködhettünk benne, utána átadhatták annak, akinek szánták a virágot.
A szülők visszajelzéséből megtudtam, hogy ügyesen meg is fogalmazták a virág üzenetét. Hálás szívvel gondolok a szeptemberre, sok megható pillanatban volt részem.