Első hónap: A boldogságfokozó hála

- Csoport neve: 7probasok
- Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola
- Kategória: Felsősök
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (503 megtekintés)
Azt gondolom, a pályázat elnyerésének köszönhetően az osztályom és én máris hálával a szívünkben kezdtük az új tanévet.
Szomorúan tapasztaljuk ugyanis mindannyian, hogy napjaink rohanó tempója következtében az élményeik meghallgatására, a feldolgozás segítésére, az érzelmi nevelésre a szülőknek már egyre kevesebb ideje, figyelme marad. Jó néhány éve úgy gondolom, hogy ránk, pedagógusokra egyre nagyobb felelősség hárul ezen a területen is, hiszen egész életünkön át meghatározó lehet, hogy milyen mintákat kapunk, milyen irányultságot alakítunk ki magunkban.
A jelenleg hetedikes tanítványaimat is ebben a szellemben nevelgettem 5. osztály óta. Igyekeztem eddig is megragadni, és minden egyes alkalmat kihasználni az érzelmi intelligenciájuk fejlesztésére. Beszéltem nekik arról, hogy a boldogságórákon ezekre sokkal több lehetőségünk nyílik majd. Ezért izgatottan vártuk a varázsát a program első órájának. Az eredmény nem is maradt el.
A ráhangolódást, az óra alaphangulatát a közös éneklés adta meg, majd beszélgetéssel folytattuk a téma feldolgozását. A hála érzésének, fogalmának körülírása, saját történetek mesélése, hálához kapcsolódó szógyűjtés, mondatbefejezés frontális, egyéni és csoportos feladatai követték egymást. Közös produktumként a boldogságfalunkra egy szép „hálafát” készítettünk. Kicsöngetéskor a gyerekek a jó hangulatú óra folytatását kérték. A közös örömteli tevékenykedés, együtt gondolkodás tehát ezzel nem ért véget. A következő osztályfőnöki órát is erre fordítottuk, saját magunk számára a hálára emlékeztető hálakavicsokat festettünk, szeretteink meglepetésére, hálánk kifejezésére pedig hálakuponokat készítettünk.
Elégedetten, föltöltődve zártuk a témát, bár megállapítottuk, hogy bármeddig lehetne még folytatni tovább, és örömmel vártuk az októberi feladatot.