A hála gyakorlása

Szerencsi Szakképzési Centrum Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziuma, S
A diákokkal hálafát készítettünk, miután megbeszéltük közösen, hogy miért érdemes hálásak lenni, illetve hogyan kapcsolódik a hála a boldogsághoz.

Boldog órán elkészítettük az bárnai első osztályosok Öröm mezejét. A mezőn virágok vannak, melynek szirmait a gyerekek rajzolták meg azokkal a dolgokkal, amiért hálásak az életben. Minden gyerek kapott 6-6 szirmot és összeállította belőle a saját kis virágát. Az alapot közösen festettük meg szivaccsal és tempera festékkel.

Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola
Ennek a hónapnak témája a hála. A gyerekekkel osztályfőnöki órán beszélgettünk, mit jelent a hála fogalma és hogy ők, miért lehetnek hálásak (szülőknek, nagyszülőknek, barátoknak, iskolának). Ezután csoportokat alkottak. Mindegyiküknek az volt a feladata, hogy megfogalmazzák, miért lehetnek hálásak reggel- délben- este.


Ebben a tanévben is két osztályban tartok boldogságórákat dráma óra keretén belül.
A tanulókkal beszélgettünk a hála szó jelentéséről. Hogyan fejezhetjük ki hálánkat. Elmeséltem nekik az ” Egy pohár tej” történetet, mely nagyon megfogta és elgondolkoztatta őket. A feltöltendő feledatok közül a rajz és a filmkészítés mozgatta meg leginkább a fantáziájukat.
Elkészítettük a közös hálafánkát , mely közben meghalgattuk a hónap dalát.

Gyöngyösi Kálváriaparti Sport- és Általános Iskola
A 2018/2019-es tanévben csatlakoztunk a csoporthoz. Dráma szakos tanárként úgy gondoltam, mindenképpen szeretnék részt venni a programban, hiszen elolvasva a témákat, láttam benne fantáziát.Saját osztályom érdeklődő, nyitott az új dolgokra. Remélem mindannyian jól érezzük magunkat az év során, és rengeteg új élménnyel gazdagodunk.

Tiszalúci Önálló Napközi Otthonos Óvoda
A Boldog Óvoda Program első témakörével, a Hálával ismerkedtünk meg ebben a hónapban a csoportunkba járó gyermekekkel. A beszoktatási időszakban vagyunk, ezért csak a hónap vége felé tudtunk foglalkozni a témával, melyet igyekeztünk a heti tevékenységek köré fonni.
A hála fogalmának megismertetéséhez Szutyejev: Az alma című meséjét használtuk eszközként. Közösen elkészítettünk egy őszi fát, melyet a boldog óra megtartása után “Hála fának” neveztünk el. A fán lévő különböző színű levelek a csoportunkba járó gyerekeket jelképezik és azt, hogy mindannyian mások vagyunk és más-más jó tulajdonságokkal rendelkezünk. A mesebeli sünihez hasonlóan mindenki annak a gyereknek adhatta az almáját, akinek hálás valamiért. Mi is meglepődtünk azon, hogy a gyerekek milyen könnyen megértették ezt a számukra új fogalmat. A gyümölcs felragasztása során, miközben megfogalmazták gondolataikat, érzéseiket gesztusokkal is kifejezték (pl. simogatás, ölelés, stb.)
A boldog óra lezárásaként a hónap dalát relaxációs zeneként hallgattuk meg. Az óra megtartása számunkra is élményt és feltöltődést jelentett.
Margareta77, Margareta67


Csoportommal, a Kicsi Bocs Óvoda Mézesmackó csoportjával idén csatlakoztunk a Boldogságóra programhoz. A gyerekeknek meséltem a programról és alig várták, hogy elkezdjük. Szeptember első hetétől kezdve bevezettem a csoportomba a hangulattáblákat, melyre a gyerekek minden reggel felhelyezik a jeleiket attól függően, amilyen kedvük van. Ezt már nagyon jól beépítettük a napirendünkbe, reggeli után leülünk a szőnyegre és a gyerekek egyesével elmondják (ha szeretnék), hogy milyen a kedvük és miért. Már ez nagyon sokat segít nekem is, illetve rájuk is jó hatással van, hogy megoszthatják társaikkal az örömüket, bánatukat, problémájukat. Ezekre általában reflektálunk is, ha valaki elmeséli hogy miért van rossz kedve, megbeszéljük hogy hogyan tudnánk neki segíteni. Van, hogy napközben mégegyszer leülünk és megkérdezzük a reggel még szomorú gyermekeket, hogy azóta változott-e a hangulatuk.
Az első témát, a hála témáját lassan vezettem be a csoportba, az első héttől kezdve gyakrabban mondtam nekik a szokásos “Köszönöm” helyett, hogy “Hálás vagyok neked amiért…”. Így könnyebben ismerkedhettek a jelentésével. Ezután egyik reggel a szokásos hangulattáblázás után ajándékkal készültem a gyerekeknek. Mindenkinek készítettem egy hálaszívecskét, amire ráírtam hogy miért vagyok nekik hálás. Ezután ezeket átadtam nekik, felolvastam a rajtuk látható szöveget és egy ölelés kíséretében átadtam nekik. Nagyon jó volt látni, hogy mennyire örültek mennyire megbecsülve érezték magukat. A szívecskék átadása után azt is elmeséltem, hogy mennyire hálás vagyok, hogy ilyen szuper gyerekek járnak a csoportomba és hogy minden napomat velük tölthetem. Erre is óriási mosolyokat kaptam válaszul, aztán pedig megkérdeztem őket, hogy ők miért hálásak az életükben. Itt nagyon kedves válaszokat kaptam. Először legtöbben az anyukájuknak mondtak hálát, de aztán megbeszéltük azt is, hogy az egyszerűbb dolgokért is milyen hálásak lehetünk. Például hogy kisütött ma reggel a nap, hogy egészségesek vagyunk, stb. A beszélgetés során a gyerekek felszabadultak és nagyon jól belemélyültek a témába. Ezután felmutattam az előre kivágott hálaszíveket, és elmondtam, hogy akinek van kedve, az lerajzolhatja hogy miért hálás az életben és ebből készítünk egy közös hálatáblát. Nagy örömömre mindenki kért tőlem szívecskét és azonnal elmélyült munkába kezdtek. Nagyon kedves, szép alkotások születtek.
A boldogságóra foglalkozás után az egész napunk nagyon jól telt és azóta is egyre többet hallom tőlük, ahogyan a társuknak hálát adnak a segítségért. Az elkészített hálatáblánkat kiraktuk a folyosóra, ahol a szülők is megnézhették az elkészült műveket. Többen jelezték, hogy mennyire tetszett nekik, volt olyan is aki bevallotta, hogy könnyek szöktek a szemébe amikor meglátta a rajzokat és elolvasta a hozzájuk tartozó leírást.
A Boldogságóra az egyik legjobb dolog, ami a csoportommal történhetett.