A Hála témakörének feldolgozása


Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda
A Hála témakörének feldolgozása

Montessori Mária Kétnyelvű Óvoda és Bölcsőde
Miután reggel összegyűltünk a szőnyegen, beszélgettünk egy kicsit a háláról. Mit jelent, miért vagyunk hálásak és kinek. Összeszedtük és megfogalmaztuk a gondolatainkat, érzéseinket. Ezután megmozgattuk a csontjainkat egy kis „Levelet hozott a postás” játékkal, aztán a gyerekek leültek hálaleveleket rajzolni, amit megbeszéltünk, hogy odaadják annak, akinek szeretnék kifejezni a köszönetüket. Jól telt az első Boldogságóránk.

Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Kezdetek kezdete… Boldogságban
A legjobb dolog, ami történhetett velünk, elindítottuk a Boldogságprogramot!
Intézményegységeinkben a
Középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók általános iskolájában
Fejlesztő Nevelés-oktatást végző intézményegységben
Készségfejlesztő Iskolában
Enyhe értelmi fogyatékos tanulók általános iskolájában.
Csoportjaink:
Sziklaforrás
Tisztaforrás
Hegyi patak
Forrásvíz
Kristályvíz
Boldogságóra csoportokkal köszöntöttük a tanévet.
Egymás felé hálát közvetítettük:
Hála-ösvényt építettünk hála-kövekkel, nagy gonddal és szeretettel festettük. Minden kövecskének lett méltó tulajdonosa. Hálás -kezekkel adtuk át, meghatódások, meglepettségek közepette.
Hálás hős történeteket elevenítettünk meg, de nem ragaszkodtunk a mesékhez. Saját kivetített gondolatokkal jutottak a gyerekek a történetek végéig. A történet végét eljátszottuk. Kezdetben bátortalan közeledéssel, majd egyre nagyobb átéléssel.
A mi hőseink a rajzainkon: kisállatok, akik hidat építenek a kisegérnek, Sam a tűzoltó és Csipkerózsika megmentője.
Hálás-nap sugaraira rajzolgattuk reggeltől-estig kinek, miért lehetünk hálásak.
Hála-fa készült, repülnek az őszi faleveleken és a szívecskéken az üzenetek a csoportjainkban. Hirtelen mennyi mindent megtudtunk egymásról!!!
Kitaláltuk, (vagy a valóságból vettük?!) eljátszottuk milyen az, ha valaki hálátlan, szemben a hálával. A végére tudtuk, hogy ez nem is játék ilyen az életünk, de mi a hálát választjuk!
Projekt előkészület indult a Középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók általános iskolájában (diákok elsőstől, nyolcadikosig) az Idősek Világnapjára, „Fogd a kezem!”címmel. A hagyományos „Együtt tanulni élmény” projektben a hála témakörével foglalkozunk. Várjuk a nagyikat, papákat ! A hálafa történetét jelenítjük meg, ajándékok készülnek. Hálásak leszünk, ha eljönnek.

A gyerekekkel kimentünk a szabadba és hálát adtunk a természet szépségének, a friss levegőnek, a jó időnek és annak, hogy együtt lehettünk.
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Középsúlyos Értelmi Fogyatékos Tanulók Általános Iskolája: vegyes korosztályú csoport
Tiszta forrás csoport
Boldogságóra:Hétköznapi pillanatok – Hálás hősök, hála gyakorlása – hétköznapi történet ellentétekkel
Az ellentétek eljátszása előtt Bagdi Bella hónap-zenéjével hangolódtunk a foglalkozásra.
A kamera miatt jóval visszafogottabbak voltak, mint egyébként, de ez a mi esetünkben természetes.
Korábbi rajzokon elemeztük a hálás hősök jó cselekedeteit: Sam tűzoltónak hálából a kisfiú saját távirányítós autóját adja. A kis rókák anyukája hálás a varjúnak és a pillangónak, akik segítenek megtalálni az elkóborolt kölyköket. Volt aki a saját kis életéből vett megható hála-rajzot meséli: hálás a kollégiumban kapott játékokért, amit elvihetett és testvérivel játszhat.
Az ellentét-téma történetét eseményképen jelenítettem meg. Az így kapott feladattal a nehezen beszélő gyerekek számára is egyenlő esélyt szerettem volna biztosítani a bekapcsolódáshoz. Problémaérzékenységük jó, az eljátszásra szánt témát megértették.
Enyhe példát szerettem volna a hálátlan viselkedés megmutatására mert az ellentéte a hála kifejezésének szántam az erősebb érzelmi megnyilvánulás lehetőségét.
A vegyes csoportban voltak olyan tanulók, akik kötetlen helyzetben sokszor szembefordulnak egymással, de a csoportmunka erre jó, hogy közelebb hozza egymáshoz őket. A hála témája az őszinte ölelést hozta ki belőlük.

SZSZC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
A csoport közös döntése alapján hálatablót készítettünk. Felvezetésként, ráhangolódás gyanánt meghallgattuk a korosztály „hála-dalát”. Utána kötetlenül beszélgettünk a háláról, hogy kinek mit is jelent pontosan. A diákok eleinte nehezen tudták megfogalmazni érzéseiket, de hamarosan felvázolódott egy alapgondolat, amelyben mindenki egyetértett: Manapság ritkán fogalmazza meg az ember még magának is, hogy mi mindenért lehet hálás. Pedig ha körülnézünk a minket körülvevő világban, rájöhetünk, hogy rengeteg „ajándékban” van részünk nap mint nap. Sokszor az egészen apró dolgok az igazán értékesek. Ezek egy része annyira természetes már számunkra, hogy szinte észre sem vesszük jelenlétüket…inkább a hiányuk tűnik fel. Ha ezeket tudatosítjuk magunkban, az örömmel tölti el az ember szívét. Aki hálás tud lenni, sokszor boldogabb és kiegyensúlyozottabb, mint az az ember, akinek sok pénze, szép háza, rengeteg ruhája, menő mobilja, autója stb. van. És még egy gondolat, amire a közös beszélgetés során jutottunk: Milyen érdekes, hogy azok az emberek, akiknek kevesebb jutott, sokszor mennyivel hálásabbak tudnak lenni…
A diákokkal ezután szíves lufikkal és egy szalaggal dekoráltuk a terem falát, amire feltűzték a legfontosabb dolgokat, ami jelenleg hálával tölti el a szívüket. A következő foglalkozás alkalmával készítettük el hálatablónkat, ami szépen összefoglalta a korábban megbeszélteket. A diákok munka közben újra felidézték mindazokat a dolgokat, amiért hálát, köszönetet éreznek: a család, a barátság, a természet ajándékai álltak első helyen.

SZSZC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
A diákokkal a versenyhez csatlakozva elkészítettük a három naplóbejegyzést. (három külön oldalon)

Boldogságóra első témaköre a hála gyakorlása. Nyitnikék tagóvoda Ficánka csoportja hála köveket festett. Beszélgetések során a gyerekek ötletesen fogalmazták meg a hála jelentését és azt, hogy miért hálásak. A köveket egy befőttes üvegbe helyeztük. A hónapok során gyűjteni fogjuk még őket, ha különleges dolgokban volt részük, és hálásak vagyunk a különleges dolgokért.

Egy magyar óra keretében a 4. osztályosok Áy Péterné osztályfőnök vezetésével feldolgozták a témát.

A Halacska csoport súlyos halmozottan fogyatékosokból álló 6 fős csoport.
A szeptember hónap, az iskola kezdés sok változást hozott a csoportban. Ezért különös kegyelem, hogy a hála volt a téma. Reggelente és a napzáráskor beszélgetőkörben emeltük ki a személyes hála alkalmakat. Plakátunkon a megfogalmazott értékeket fotó segítségével jelenítettük meg.
A hálafa is örömmel készült, csoportszobánk dísze.