A nagycsoportos óvodásokkal rengeteget beszélgettünk a hónapban arról, hogy az életünkben miért lehetünk hálásak. Ebből ötletet merítve készítettük el a hónap látványos csoportképét. Mindenki kivágta a saját levelét. A Boldog vagyok dallal motiválva őket, vissza emlékezve a beszélgetésekre, mindenki lerajzolta a levélre, hogy miért is hálás. A leveleket pedig egy hatalmas fatörzsre ragasztottuk, majd hónapokig a csoportunk falát díszítettük vele.
A hónapban megtanultuk Aranyosi Ervin: Hálás vagyok kezdetű mondókáját.
A hála gyakorlása
A Boldogságórán a hála témájának megbeszélése a segítette a gyerekeknek felismerni és értékelni az életükben jelen lévő jót, ami erősíti a pozitív gondolkodást és a lelki jóllétet. A hála megtanítása már kisgyermekkorban nagyon fontos, mert segít nekik észrevenni az élet apró örömeit. A Boldogságórán lehetőségük nyílik arra, hogy tudatosan végig gondolják, miért lehetnek hálásak nap mint nap. Ez a gyakorlat fejleszti az érzelmi intelligenciájukat és erősíti a pozitív gondolkodást. Amikor megosztják egymással, hogy miért hálásak, erősödik a közösségben a bizalom és az elfogadás. Tanítványaimmal megpróbáljuk heti rendszerességgel bevezetni azt, hogy elmondhassák miért hálásak. Mivel még nem tudnak írni most rajzokkal fejezték ezt ki.
Szikszai György Református Általános Iskola
A 8. osztályosokkal arról beszélgettünk, hogy nagyon sokaknak vagyunk hálásak, de ritkán jut eszünkbe, hogy magunknak is hálásak lehetünk, illetve az önértékelésünk szempontjából fontos, hogy hálát érezzünk magunk iránt. Érdekes volt, hogy sokan megemlítették az egészségüket, kitartásukat, családtagjaikkal szemben tanúsított türelmüket. Jó volt látni, hogy mennyit komolyodtak a négy év alatt.
KIsnánai Szent Imre Ált. Iskola
Egy széket tettünk a kör közepére. Aki a székre ül, annak a többiek elmondtak egy pozitív tulajdonságát, amit különösen értékelnek benne, és hasonlónak tartják magukhoz.
Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
Naponta megbeszéltük, miért lehetünk hálásak. Készítettünk egy közös „hála-dobozt”, amelybe mindenki lerajzolhatta saját „hála-morzsáit”. Több alkalommal alkottunk „Hála-kör” – t, itt mindenki megoszthatott egy örömteli pillanatot mindennapjaiból.
Szeptemberben négy kollégával kezdtük el a Szakiskola előkészítő és szakos osztályaiban a Boldogságórákat. A fiatalok örömmel és érdeklődve fogadták az új programot. A boldogság értékét, mindannyiunkra ható pozitív hatását és a megtartását fokozó technikák megbeszélését követően a hónap témájaként a hála gyakorlásával foglalkoztunk. Bevezetőként meghallgattuk Kowalsky meg a Vega előadásában a Varázsszavak című dalt. A Boldogságórák melletti elkötelezésünket a Jobb Veled a világ! plakáton saját tenyérnyomatunkkal pecsételtük meg. A beszélgetések alatt összegyűjtött hála szándékokat egy hála forgó készítésével tettük szemléletessé.
Az órát Bagdi Bella: Öröm tölti be szívem című dalával zártuk.
A Boldogságórák keretein belül készült hálafa, melyet a faliújságra kitettünk, illetve annak érdekében, hogy a tanulók mindennapjainak része legyen a hála, „Hála-naplók” is készültek, melybe minden nap írnak pár gondolatot, miért voltak hálásak aznap.
Az osztályokban elkészült szép alkotásokat faliújságon tettük közkinccsé.
A diákok körbe rajzolták egymás fejének formáját egy- egy rajzlapra, majd egyénileg eldöntötték a téma megbeszélése után, hogy miért is hálásak az életükben. A listán szereplő gondolatokat felírták cetlikre, ezekhez színt párosítottak majd a „fejeket” a választott színek szerint kifestették és a címkéket felhelyezték rá.
Borsod Abaúj Zemplén Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gönci Tagintézménye
Legelőször próbáltuk megfogalmazni,mi a hála.Mit jelent,milyen érzés? A gyerekek megfogalmazták: hála, köszönetnyilvánítás, , , egy olyan pozitív érzelem, amelyet akkor lehet érezni, ha valaki kedves velünk, ajándékoz nekünk, szívességet tesz nekünk vagy bármilyen nagyvonalú cselekedetet hajt végre felénk.Elmesélték,ki miért hálás. Készítettünk hálakertet,melyet vrágokkal,”ültettünk be. Hálavirágokkal.
A boldogság várunk első fokánál megismerkedtünk a hála fogalmával. Közösen énekeltünk és mondókáztunk. A gyermekek megfogalmazhatták, hogy miért hálásak a “Hálaszív” készítésekor a beszélgető kör során.
Október hónapban az 1. osztályban a Hálás mackó című mesét dolgoztuk fel a gyermekekkel, és megtanultuk a Hála, hogy itt e csendes reggel kezdetű éneket.