Ebben a nevelési évben csatlakoztunk a programhoz nagycsoportosainkkal.Szeptember első fele a csoportban ismerkedéssel telt, hiszen másik csoportból ill. óvodából is érkeztek hozzánk gyerekek. A faleveles játékot játszottuk – ezt már régebben is játszottuk labdával, vagy babzsákkal – ezáltal is az egymásra figyelést fejlesztve. Beszélgettünk arról kinek hálásak, mit szoktak megköszönni, mi teszi őket boldoggá. A legérdekesebb megfogalmazás volt: hálás vagyok hogy ebbe az oviba járhatok. A nap folyamán többször előjött a téma, maguktól is kezdeményeztek beszélgetést. Úgy gondolom többször visszatérünk még erre a témára s a szülőket is bevonjuk ebbe.
A hála gyakorlása

A hálafa történetének meghallgatása után, a beszélőkavics körbe adásával minden kisgyerek elmondta, hogy mikor és kinek volt hálás életében. Sokan az édesanyjukat nevezték meg, mivel tőle kapnak a gyerekek a legtöbb törődést és gondoskodást. A csoport közös hálafáját őszi falevelekkel díszítettük fel. Témánk lezárásául a gyerekek által gyűjtött szebbnél szebb falevelekből elkészítettük hálalevelünket, melyet a nap végén a gyerekek átadhattak családtagjaiknak.


Bélapátfalvai Petőfi Sándor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
A gyerekek örültek az idei első órának. Szívesen vettek részt az órán.

Most ismerkedtünk meg a programmal,de már az elsö foglalkozás nagy élmény volt mindannyiunknak!A bevezetö relaxációs gyakorlat,dal,versike által nagyon hamar ráhangolódtak a gyermekek a témára.Aktívak,motiváltak voltak,bátran megnyilatkoztak,s föleg a nagycsoportosok nagyon ráéreztek a lényegre,s meg is tudták fogalmazni gondolataikat.Élvezték a zenéket,a játékokat,figyeltek egymásra,tényleg BOLDOGSÁG volt!
OROSZLÁNYI HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA
Az osztály önmagát alakítja, neveli. A közösségünk ügyesen megoldja a problémákat.

Iskolánk, a Pécsi Éltes EGYMI, ez év szeptemberétől vesz részt a Boldogságóra programban. A Hajnóczy utcai tagintézményben a 6.b csoport autizmussal élő tanulói foglalkoztak a hála témájával.
Az első tanítási napon az osztályban tanítók fejezték ki hálájukat a gyerekeknek egy hajtogatott bagoly formájában, hogy a nyári szünet után jókedvűen, egészségesen, testileg is megerősödve együtt kezdhettük a tanévet. A további reggeleken a „Szép nap…” dallal kezdtük a napot, majd régi szokásunk szerint mindenki elhelyezte a fényképét a „Milyen a hangulatunk ma?” táblán. A hála témát nemcsak egy foglalkozáson, hanem a mindennapokban, minden alkalmat megragadva kezeltük, hangsúlyoztuk, hogy az adott helyzetben miért lehetünk hálásak magunknak, egymásnak, társainknak, felnőtteknek, gyerekeknek is egyaránt. Kézimunka foglalkozáson elkészült a hálafánk is, minden gyerek saját készítésű, saját színű kis bagollyal szerepel a fán. Itt jelöljük egy-egy kis képpel aktuálisan, hogy éppen miért lehetünk hálásak.
A gyerekek saját tevékenységeiken keresztül tapasztalják meg a hála „adás és kapás” jó érzését, és ezt mindig kiemeljük a nap során is.

A Nagykozári Ovi Nagycsoportjával dolgoztuk fel szeptember hónap témáját- a boldogságfokozó hálát. Meséket hívtunk segítségül, melyek alapján közelebb került minden gyermek a hála fogalmához. Az érzés megjelenítése a gyermekek számára, olyan játékon keresztül történt, melynél egymás segítségére voltak utalva./ Párosával, háttal egymásnak, összekarolkozva kellett felállniuk, ami nem ment anélkül, hogy nem segítettek volna egymásnak./ A közös munka eredménye után öleléssel hálálták meg egymásnak a segítséget.
Közös hálafát is készítettünk a csoporttal a faliújságra. Almákra és levelekre rajzolta minden gyermek, azt a gondolatot, amit egy megelőző beszélgetés során megfogalmazott. Kinek hálás és miért. Ezt követően a rajz hátoldalára le is írtam az elhangzott gondolatokat, így minden szülő lélekbalzsamként olvashatja el azokat egy fáradt nap után.
Az összetartozás örömeként és boldogságunk fokozásaként „lábgyűlést” tartottunk, melyet a gyerekek találtak ki, ez a mellékelt képen is jól látszik.

A Sarudi Tavirózsa Óvoda Katica és Pillangó csoportjában is feldolgoztuk a „Hála” témakörét.
A kicsik a Boldogságóra keretében beszélgettek arról, hogy mi mindenért lehetünk hálásak. Többen meg is tudták fogalmazni ezzel kapcsolatos gondolataikat. „Az erdő hálája” című mese meghallgatása után kézlenyomatokkal készítettek egy nagy „hála” szivet, amit sok apróval bővítettek, a közös alkotás a csoportszobát díszíti. Bagdi Bella Szép nap, ölelj át… c. dalát is meghallgatták, amit a gyerekek többször is újra kértek.
A Pillangó csoportosok „A tücsök és a hangya” meséjét hívták segítségül a téma feldolgozásához. Közös játék során beszélgetőkörben – gesztenye megy körbe – a kisgyerekek megosztották egymással, számukra mit jelent hálásnak lenni. A csoportszobába kis szivecskékbe nyomdázhattak egymásnak, ha valamit meg szerettek volna köszönni kispajtásuknak. Mi is meghallgattuk a hála dalát, amit játékkal összekötve ölelhették meg választott társukat. A Boldogságóra munkafüzet feladatai közül lerajzolták azt a személyt, akinek megköszöntek valamit, akinek hálásak. Ezeket a rajzokat hazavitték, hogy otthon is elmesélhessék kit, miért rajzoltak meg. Végezetül a Hála jelét színezték ki tetszőlegesen a munkafüzet 8. old -ról, majd kivágva az általuk választott csoporttársuknak ajándékozták a hálavirágot, természetesen megfogalmazva, hogy miért rá esett a választásuk.