Hálabefőtt készítése



A gyerekek feladata az volt, hogy gondolják végig a napjukat, kinek, miért is lehetnek hálásak, és készítsenek nekik hálakártyát amit vagy közvetlenül, vagy titokban adjanak át az érintetteknek, és bár én kiemeltem a családtagokat, mire visszajöttem szünetről egy pár kártya engem is várt az asztalomon 🙂


A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola 4. a osztályos tanulói a mindennapok során fontosnak tartják a hála kifejezését minden napszakban. Reggeli hálák: a napsütésért, az életért, anya reggelijéért, a szép ruhákért. Délben a gyerekek hálásak az ebédjükért. Esti hála: a napi csodás pillanatokért, a jó jegyekért, a barátságokért.
A hálaköveiken keresztül is kifejezik a háláikat.

A Süni csoportba jelenleg 22 kisgyermek jár 2,5 évestől a 7 évesig. Sokat gondolkodtunk, hogyan kezdjünk neki a hónap témájának, vajon a kicsiket is érdekli majd? Mi marad meg bennük a munkánk során? Nagy örömünkre a kicsik és a nagyok is lelkesen vettek részt a „munkában”. Az eredmény minden várakozásunkat felülmúlta.
A gyerekeknek nagyon tetszett a hónap dala, minden nap a délutáni pihenő előtt kérték, hogy hallgassuk meg. Segítette az elcsendesedést, az ellazulást.
A hálafa története után beszélgettünk arról, ki kinek miért lehet hálás, meglepő módon nemcsak a nagyobbak, de a kicsik is nagyon szép, megható dolgokat mondtak. Napról napra egyre több dologért lettünk hálásak, amit ki is fejeztünk egymás felé, szavakkal, öleléssel, simogatással
Majd elkészítettük csoportunk hálafáját, amit a gyerekek közösen festettek, majd színes tenyérlenyomatokkal díszítettünk. A plakát a folyosónkat díszíti és a gyerekek büszkén mutatják szüleiknek, nagyszüleiknek.

Rózsaszentmártoni Móra Ferenc Általános Iskola
Az órát azzal indítottuk, hogy a tavalyi tanév végén készült Boldogság-tablónk alapján újra felidéztük a megörökített szép pillanatokat, mindenki elmondhatta mit jelent számára a boldognak lenni, örülni valaminek. Ehhez kapcsolódva tértünk rá a Hála témakörére, és egy Hálaleltárt készítettünk. Összeszedtük, miért is lehetünk mi emberek általában hálásak magunknak, egymásnak. Sikerült körülírni, majd egészen jól megfogalmazni, mit is jelent a hála, mint érzés.Csoportmunkában aztán összegyűjtöttük, leírtuk és megrajzoltuk miért lehet hálás egy gyerek reggel, délben, este. A plakát elkészülte után zárókörként mindenki elmondhatta egy társának miért hálás neki.
A gyerekek örömmel dolgoztak, nagyszerű ötleteik voltak, mindannyian élveztük a közösen eltöltött időt.

Kőbányai Komplex Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI
Új tanév kezdődött és az osztályom összetétele jelentősen megváltozott. A tavalyi tanulóim fele a 11. osztályfokon folytatja tanulmányait, viszont 6 új diák is érkezett. A szeptember főként arról szólt, hogy megismerjük egymást és az új csapatot megpróbáljam összekovácsolni. Örömmel töltött el, hogy új tanulóim is lelkesen fogadták, hogy ettől az évtől ők is részt vehetnek boldogságórákon.
Mivel a boldogságórák témáit már tavaly is az osztályfőnöki órák tananyagába építettem be, idén sem terveztem másként és kíváncsian vártam a már ismert téma újra feldolgozásához szükséges segédanyagot.
A hála témáról való beszélgetés szerintem azért fontos leginkább, hogy rádöbbenjünk mennyi apró dolog történik körülöttünk, amelyek által vidámabbak, magabiztosabbak lehetünk. Azonban ezeket a parányi dolgokat nem szabad természetesnek vennünk, meg kell állnunk egy-egy pillanatra és észrevenni, hogy mennyi mindent kapunk. Amikor hálás szívvel tudunk viszonyulni a körülöttünk élő embertársainkhoz, akkor már is sokkal boldogabbak leszünk és egyből megtapasztaljuk, hogy sosem vagyunk egyedül. Úgy érzem sikerül a hétköznapokban is ezt közvetítenem a gyerekek számára, de jó érzés volt erről bővebben beszélgetni velük. Megható tapasztalat mennyi mindenért hálásak ők is és jól eső érzés volt, hogy az egyikük azt mondta hálás értünk, a tanáriért.
Elkészítettük a mi kis hála táblánkat, melyre felírtunk pár fontos dolgot, amelyekért hálásak lehetünk a különböző napszakokban. Ez a vidám, színes tábla most a termünk ajtaját díszíti és segít abban, hogy mosollyal az arcunkon lépjünk be minden reggel és hálás szívvel gondoljunk a minket körülvevőkre. <3


