A hála gyakorlása

Az óra a gyerekek számára nagyon érdekes volt. A 7. évfolyamon rengeteg építő jellegű gondolata volt a tanulóknak.
Nem tudtunk faágat hozni az órára, ezért egyenlőre a táblára rajzoltuk a Hálafát, de szerintem ez is nagyon jól sikerült!
A feltöltött képekből látszik, hogy jól érezték magukat és sok mindenért Hálásak a gyerekek!

Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézménye
Első osztályos gyerekeinkkel beszélgettünk a háláról. Kinek és miért lehetek hálás? Apának, anyának: szülinapi tortáért, ajándékokért… de a tárgyaktól eljutottunk az elvontabb fogalmakig is: a családomért, saját magamért (hogy megszülettem). Mindenki egy papírszívebe rajzolta ezt, és vitte haza a szüleinek.

A hála téma feldolgozásához a könyv által ajánlott kis báb történetét használtam fel. Miután eljátszottam a gyerekeknek a rövid történetet, beszéltünk róla, a szereplőktől, a hála fogalmáról, melyet megfejetettünk, hogy valamiféle köszönetet jelent. Ezután odaadtam a gyerekek a bábokat és kellékeket, mellyel újra és újra játszottuk a történetet. A gyerekek ötlete volt, hogy a szerepeket cseréljük fel, így a játék még rengeteg lehetőséget hordozott magában. Megragadta a csoportot a téma, később is játszották, meséltek róla például a csoportba délelőtt érkező dajka néninek. Bábozás után a munkafüzet képeit megnézegetve beszélgettünk arról, hogy kinek miért lehetnek hálásak. A bábozás képeit szeretném megosztani.
Kisfilmünkben két kamasz egy idős nénivel mit sem törődve, kirúgják a kezéből a mankóját. A néni szomorúan áll. De érkezik egy kislány, aki a néni segítségére siet. A forgatást az iskolában csináltuk egyikünk nagymamáját kérve fel “filmsztárnak”. Remekül helytált, végig élveztük a lendületességét.


Idén csatlakozott óvodánk a programhoz több csoporttal. Kíváncsian, lelkesen kezdtem el a “munkát” a beszoktatás kellős közepén vegyes csoportunkkal. Idén 24 fős csoportunkba 13 új gyerkőc érkezett. Nagyon nyitottak a tevékenységekre a most érkezett kicsik is. Az első napokban a csoport tagjai elképzelték, majd elmesélték h milyen lenne a saját boldogság váruk. Ezután bemutattam nekik az általam elkészített boldogságvárat, amire hónapról-hónapra kerülnek a lépcsőfokok. A boldogság várunk egész évben jól látható helyen díszeleg.
A hála témakörét a családon keresztül (anya, apa, testvér) kezdtem megközelíteni. Készítettünk is egy videót ahol mindenki bátran elmesélte h mit köszön egy vagy több családtagjának. Ezek a gondolatok a téma kibontásának hatására sokkal mélyebbé váltak a hónap végére.
Ezután tértünk rá a társakra a “Gyűjtögessünk!” feladaton keresztül. Ebéd előtt minden gyermek átgondolhatta és elmesélhette hogy kinek hálás és annak a gyermeknek/gyermekeknek a jeléhez került az aznapi hálavirág. A gyűjtögetés egész hónapban tartott, de annyira sikeres volt hogy folytatjuk a következő hónapban is. Azt tapasztaltam, hogy a gyerekek sokkal apróbb pozitív élményeket is észrevettek a napok előrehaladtával.
Érdeklődve hallgatták gyermekeink a Hálafa történetét és örömmel nézték a “Maci bajban van” bábjátékot. A relaxációs gyakorlatok közül a hónap kedvencei a “Fújj-fújj”, “Az én hangom”, “Villámlazítás”, “Arcizomlazítás játékosan” és a “Malomkörzés” volt a nagy kedvenc.
A hónap dala annyira tetszik nekem, hogy szerettem volna máshogy is felhasználni. A tevékenységek lezárásaként besötétített szobában “varázsfénynél” hallgattuk a gyönyörű zenét, sétáltunk a szőnyegen és bárkit megölelhettünk. Érdekes volt látni, hogy azok a kiscsoportosok akik eleinte nem szívesen fogadták az ölelést társaiktól mennyivel nyitottabbá váltak a többedik alkalommal.
Készítettünk hálafát, kiszíneztük a tenyerünk körvonalát és szív formába rendeztük, készítettünk hálavirágot amit hazavittek a gyerekek a kiválasztott családtagoknak.
Mivel sikeresen teljesítettük a próbákat ünnepélyes keretek közt felkerült az első lépcsőfok a boldogságvárunkra.
Még csak ismerkedünk a boldogságórával, mégis úgy érzem eredményes és izgalmas hónapon vagyunk túl. A foglalkozásoknak köszönhetően gyorsabban alakul a közösségünk.

Az Erdőfülei Általános Iskola III. osztálya vagyunk. A szeptemberi Boldogságóra program keretén belül szervezett tevékenységünk alkalmával egy hálacsokrot készítettünk. Osztályunk minden tanulója egy szívecskére írta, hogy mi az, amiért leginkább hálás. Tanítónő: Gál Judit

Taktaharkányi Apáczai Csere János Általános Iskola
3. osztályban környezetismeretből, ebben a hónapban, az égitestekről tanultunk. Különös figyelmet szenteltünk bolygónk védelmére. A Földön való élethez oxigén szükséges. Megtanultuk, hogy a fák oxigént termelnek, elnyelik a szén-dioxidot, amit kilélegzünk, ezzel frissítve a levegőt. Így a fák is biztosítják az életet számunkra ezen a bolygón. Ehhez a témához kapcsolódva alkottuk meg a Hálafánkat, mely a boldog élet létfeltétele. Fontos, hogy becsüljük meg és adjunk hálát azért, amink van.