Az első hónap témáját dolgoztuk fel, a pályázati kiírás szerint. Nagyon érdekes volt számomra, hogy egy 6 éves kislány azt mondta, hogy ő hálás azért, minden reggel, hogy felkel a nap.
A relaxációs technikák közül az „Almát szedj, ügyesed, szőlőt szedj,ügyesedj!” alkalmaztuk. A Hálafa meséje köré szerveztem a foglakozást és a tevékenység fő eleme a plakát készítés volt. A gyerekek nagyon ügyesek voltak és kreatívak.
A hála gyakorlása

Kecskeméti Belvárosi ZrínyiIlona Általános Iskola VárosföldiÁltalános Iskolája
Minden percben hálásak lehetünk, nagyon sok mindenért! Ezeket jelekbe rajzoltuk és közösen felragasztottuk.

Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
A gyerekek nagy érdeklődéssel várták az első „Boldogságórát”. A mese megismerése után beszélgetni kezdtünk a háláról. Rendkívüli izgalommal merültek bele a foglalkozásba. Hála-hálót készítettünk, melyre egy aznapi történést jegyezték fel, amiért hálásak voltak. A foglalkozáson készült szeretetkuponnal kedveskedtek szüleiknek, hátoldalán segítségüket ajánlották fel. Szívesen vettek részt a feladatokban és teljesen átérezték a hàla fontosságát és jelentőségét.

Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Új osztályként nagy lelkesedéssel kezdtünk bele a Boldogság programban, most már Örökös Boldog Iskola tagjaként.
Szeptemberi hónap témája a boldogságfokozó hála, hálás témának bizonyult, a gyerekek könnyen nyíltak meg és meséltek ki miért hálás, mi az ami őket boldoggá teszi. Sokféle válasz, vélemény és rajz érkezett tőlük, mind egytől egyig jó, és mind más és más. Van aki egy érzésért vagy a létért, a lehetőségért, tudásért vagy éppen egy tárgyért hálás.
Öröm volt látni, hogy a gyerekek érveltek, kiálltak egy -egy „hála érzés ” mellett, így mindenkinek még több dolog jutott eszébe.
A fényképen a boldog osztály és mögöttük a hála rajzai, amelyet minden nap megnéznek elolvasnak még.


Várkonyi István Általános Iskola, Cegléd, Széchenyi út 14/d
Új osztályommal, pici elsősökkel naponta hallgatjuk a dalt és szeretném megmutatni az eredményt! Imádják és állandóan éneklik!
Nem lehet nem elhinni, hogy jobb velük a világ! <3

Várkonyi István Általános Iskola, Cegléd, Széchenyi út 14/d
Új, elsős osztályommal most ismertetem meg a programot. Nagyon hálás feladat épp a hálával kezdeni. Tetszett nekik a téma és jó volt látni, ahogyan átgondolják, amire eddig nem gondoltak, hogy anya, apa mennyi mindent tesz értük. És a lényeg: ők hogyan fejezhetik ki ezért a hálájukat!

Széchenyi István Általános Iskola Jászkarajenő
A csodakantár című mese hálás szereplőit rajzoltuk le. Ezután hálatáviratot fogalmaztunk közösen Jancsinak a szereplők nevében.

Csóri Mátyás Király Általános Iskola
Az első próbálkozásaink: fogalmazás írása és hálafa készítése