A hálakövecskék nagy szeretettel készültek azoknak, akiknek hálásak a kicsik valamiért. Sok megható történet kapcsolódik a kövecskékhez.
A hála gyakorlása
Motiváció:
Fújja a szél a fákat c. mondókára közös mozgás
Beszélgetőkör:
Jártatok már erdőben?
Milyen fákat ismerünk?
Milyen színe lehet egy falevélnek?
Add tovább a falevelet! című játék
Megvalósítás:
A hálafa története című mese élményszerű bemutatása.
Miért vagy hálás?
Szépen sorban, egymást türelmesen kivárva arról fogunk beszélgetni, hogy: ti mikor és milyen helyzetben szoktatok hálásak lenni, vagy most éppen, miért vagytok hálásak? Mit éreztek ilyenkor?
Hálafa készítése közösen illetve a hallott mese illusztrációja, fantáziaviláguk megelevenítése egyéni rajzokon.
Tevékenység lezárása:
A Boldogság várának első lépcsőfokára fölragasztjuk a hála jelét.
Visszavezetés játékba:
Világomban minden rendben van című dal eléneklése és eljátszása.
A szeptemberi hónapban a boldogságórás tevékenységeinket egy-egy nevezetes naphoz, világnaphoz kötöttük. A jótékonyság napján beszélgettünk arról, hogy mi is a jótékonyság, milyen érzés jótékonykodni. Mindenki felidézte azt az emlékét amikor jótékonykodott, beszélgettünk arról, hogy mennyivel jobb adni, mint kapni és milyen pozitív érzés örömet szerezni és segíteni másoknak. A hála világnapja alkalmából hálafát készítettünk amit az osztályban kihelyeztük a faliújságra, hogy minden nap eszünkbe jusson mi mindenért vagyunk hálásak. Készítettünk egy faliújságot a tanévben elérendő céljainkról is ,,Repülő célok,, címmel. A célok kitűzésénél beszélgettünk arról, hogy a motiváló jövőkép azért olyan fontos az életünkben, hogy tudjuk merre tartunk, mi az álmunk. Segít abban, hogy olyan életet éljünk amilyet igazán szeretnénk. A szeptemberi hónap gyorsan eltelt, sok beszélgetéssel, tervezéssel teltek a boldogságóráink.
Sombereki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A foglalkozást mozgásos játékkal kezdtük, melynek segítségével rávezettem a gyerekeket a hónap témájára. Ezután felelevenítettük a hála szó jelentését, majd a következő kérdésekre kerestük a válaszokat:-Miért lehetünk hálásak az iskolának, a családnak, a barátoknak és végül önmagunknak. A gyerekek nagyon ügyesen fogalmazták meg a kérdésekre a válaszokat. Igyekeztem rávezetni őket, hogy ha valaki jót tesz velük, azért hálásak lehetnek, és a hálát jó a másik ember felé is megfogalmazni. Ezáltal mindenki sokkal boldogabbnak érzi magát. Legvégül a színes ceruzáik segítségével kirakták a hála szót, majd elmondták, hogy a szó kirakása alatt kire gondoltak, kinek küldik a hálájukat.
A szeptemberi hónap témáját két tanítási órán dolgoztuk fel. Az első óra elején bemelegítésként elvégeztük a „Lemegy a nap, lankad a kar, a törzsem pihenni akar…” gyakorlatot. Ezután átbeszéltük az elméleti hátteret. A gyerekek megfogalmazták, hogy mik azok a dolgok, amiért hálásak. Ezután megkapták a színezőket (különböző képek – téma szív), közben többször meghallgattuk a hónap dalát. Ennek a szövegét hamar megtanulták, később a színezés közben együtt énekelték. Aki végzett a színezéssel, felállt énekelni, táncolni. Aztán az óra végén mindenki közösen táncolt-énekelt. Az első óra végét meditációval zártuk.
A második óra elején újra elénekeltük a hónap dalát. Ezután a szőnyegre telepedtünk, és felolvastam nekik a Csodakantár című mesét. Megbeszéltük a mese tanulságát. Majd felelevenítettük, hogy mi mindenért lehetnek hálásak reggel, napközben, este. Ezeket kis papírokra le is rajzolták. Közösen elkészítettük a tablót, a megfelelő kép (felkelő nap, szikrázó napsütés, hold) beragasztották a rajzaikat. A második órát is meditációval zártuk.
Az elsősöknek nagyon tetszett az első Boldogságórás foglalkozás, azóta is többször meghallgattuk a hónap dalát, és a programhoz kapcsolódó más dalokat is.
A tanév első Boldogságóráját pénteken tartottuk meg. Sokat beszélgettünk, a hónap dalára meditáltunk. Feladatokat oldottunk meg a munkafüzetből. Kavicsokból, kövekből, ceruzákból kiraktuk a HÁLA szót.
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
Szeptemberi témánk a hála gyakorlása.
Az 1. osztályos gyerekekkel, körbejártuk, megbeszéltük, értelmeztük a hála szó fogalmát.
Eleinte nehezen indult a beszélgetés a témában, hiszen egy kisgyerek magától értetődőnek veszi a szüleitől, nagyszüleitől, testvéreitől felé érkező pozitív cselekedeteket, figyelmességeket, segítségnyújtást.
Hálabefőttet is készíthettek, melyet egyik családtagjuknak adhattak hálájuk jeleként.
(Volt aki többet is készített).
Amikor a következő héten újra előjött a téma, már könnyebben kapcsolódtak, több minden jutott eszükbe.
Körbe álltunk és közösen táncoltunk a Szép nap ölelj most át engem… dalra. Örültek, hogy tanítójuk külön-külön mindenkit megforgatott, megpörgetett.
Ezen az órán mindenki odamehetett egy vagy több társához és a Hálás vagyok neked, mert…..
kezdetű mondatot kellett befejezniük. Általában az együtt töltött időért, beszélgetésért, játékért voltak hálásak egymásnak. (Jó volt látni, hogy akik tegnap még nyelvet öltöttek egymásra, ma már oda tudtak lépni hálamosollyal az arcukon egymáshoz. Később újra hallgattuk a hónap zenéjét, melyet többen hangosan, jókedvűen énekelgetnek azóta is.
Veszprémi Egry Úti Körzeti Óvoda
Szeptember hónap a befogadás időszaka az óvodában. Szeretettel fogadtuk vegyes életkorú csoportunkba az új gyermekeket, de a már régebb óta óvodába járóknak is idő kellett ahhoz, hogy újra visszaszokjanak az óvodai életbe.
Az első napon vidám reggeli köszöntéssel, és öleléssel vártam őket. Az ölelés nagyon fontos a csoportban és több kisgyerek napközben is igényli.
Az első boldogságórát a gyermekek igényeihez a már elmúlt években kialakított rutinokhoz igazítottam és kíváncsian vártam az új kicsik reakcióját.
A foglalkozást hívóképekkel indítottam a szív (ölelés), a kéz (pacsizás), vagy a táncoló gyerekek (vidám táncmozgás) motívumaira mutattak rá a gyerekek. Nagy örömömre az új kicsik is bekapcsolódtak.
A relaxáció, elcsendesedés érdekében új eszközt, hangtálat alkalmaztam, mellyel elértem a várt hatást.
A hála fogalmát katicabáb segítségével érzékeltettem. Először a katicabáb mondta el miért hálás, majd sorban kérdezgette a gyerekeket. Nagyon jó érzéssel töltöttek el a válaszok, mert érzésről, tevékenységekről szóltak és kevésbé a tárgyakról. Úgy gondolom, hogy az elmúlt évek boldogságóráinak gyümölcse lassan kezd beérni.
Pl: Hálás vagyok, mert kistestvérem fog születni és így már hárman leszünk testvérek.
Hálás vagyok, mert az anyukám este a kedvenc mesémet mondta el nekem.
Hálás vagyok, mert az óvodában olyan színezőt színeztem, ami tetszik nekem.
Hálás vagyok, mert újra játszhatok a barátaimmal.
A beszélgetőkört mozgásos ismerkedő játékkal folytattuk. A teremben zenére sétálgattak a gyerekek, és amikor a zenét megállítottam, odamentek valamelyik társukhoz és bemutatkoztak egymásnak. A párok folyamatosan változtak. Ami meglepő volt, hogy bemutatkozáskor kezet fogtak (nem mutattam be nekik előre). Itt is érzékelhető volt a már kialakított szokás.
A foglalkozást a „Hogyan sző a hálapók” csapatjátékkal zártuk. Egyenként gyengéden körbe tekertem őket fonallal, hogy jól láthassák a hálót, amely összeköti őket.
Befejezésül én is kifejeztem a hálámat, hogy a mai napon együtt játszhattunk.
Hálanyakláncot fűztek az óvodások. Ajándékba adhatták annak a felnőttnek, vagy gyermeknek, aki leginkább kedves a számukra.
„ A világ tele van varázslatos dolgokkal, amik csak arra várnak, hogy felfedezzük őket.”
Eden Philpotts
Az idézet közös olvasása után felelevenítették a gyermekek, hogy mi mindent csináltak az erdei iskolában, a Bakonyban, az erdő mélyén.
A táborban készített Naptündért adták kézről-kézre és meséltek, kinek hálásak azért, hogy ennyi élménnyel gazdagodhattak a tanév elején.
Büszke vagyok rájuk, hogy a táborban töltött napokban önállóbban tudták megoldani az egymás közötti nézeteltéréseket, gyakrabban tudtak bocsánatot kérni és megbocsátani egymásnak. Kreatív, változatos tevékenységekkel hagytam őket szabadon, egyéni képességeikhez mérten kibontakozni.
A közös mozgásos relaxációt követően meghallgathatták a hónap meséjét Bezzeg Anna A hálafa történetét.
A hálafára színes leveleket hajtogattak, melyekre egy-egy pozitív gondolatot írtak egymásnak.