Zsadányi Református Általános Iskola
Első osztály
Boldogságóra
A HÁLA gyakorlása, Egészséges önbecsülés
Az első osztályosoknak én voltam az óvónénije, ezért nagycsoportban már tartottam a Boldogságórákat. Azért is tettem, hogy majd első osztályban könnyebbé tudjam tenni az óvoda-iskola átmenetet Boldogságórákkal. A mesterprogramomnak a fő célja, hogy segítsem a gyermekek beilleszkedését az iskolába. Elkezdődött a tanév. Az évnyitón már ott voltam a Református Templomban és egy kis ajándékkal kedveskedtem a még kicsit bátortalan elsősöknek. Ahogy odaérkeztem, a gyerekek örömmel köszöntek. Odaültem közéjük, hogy ezzel is segítsem, oldjam a feszültséget. Így már nagyobb biztonságban érezték magukat a volt nagycsoportosaim. Az Igazgató Úrral és a tanító nénikkel megbeszéltem, hogy ott fogom átadni a gyermekeknek a kitűzőket, amire rá van írva, hogy: „Pá ovi, irány az iskola!” Egy kisfiú és egy kislány megy rajta iskolatáskával a hátán. Nagyon büszkén viselték a gyermekek, amíg hallgatták az igazgató bácsi megnyitó beszédét. Úgy láttam, hogy segített a gyermekeknek ez a kis ajándék abban, hogy ne szorongjanak annyira, hogy biztassuk őket az iskolás életre. Az egyik kisfiú megkérdezte, hogy holnap te is jössz, ott leszel az iskolában? Megnyugtattam, hogy jó kezekben lesznek a tanító nénikkel, akik szintén velem együtt várták a gyermekeket, ahogyan gyülekeztek a templomban.
Több elsős gyermeknek van még óvodás testvére, így reggelente szoktunk találkozni és egy pár szót beszélgetni, hogy hogyan telnek a napjaik. Az egyik reggel megkérdezték tőlem, hogy:
„- Mikor jössz Anikó néni hozzánk Boldogságórát tartani az iskolába?”
Pontosan előző nap egyeztettem a tanító nénivel, így tudtam válaszolni a kislánynak, hogy:
„- Holnap fogok hozzátok menni!”
Nagyon vártak már, mert ott ültek az osztályban és boldogan megmutatták és mondták, hogy kinek mennyi pirospontja, nyomdája, vagy valamilyen dicsérete van. Igaz, volt olyan gyermek, aki ezekkel még nem dicsekedhetett, de legalább bevallotta, hogy ő nem mindig jó gyermek. Ezért hálás voltam neki, és arra biztattam, hogy próbálja meg ő is úgy csinálni, hogy neki is sikerüljön. „- Bízok benned!”
A gyerekek örömmel vették, hogy egy kicsit megmozgattam őket a relaxációs tornagyakorlatokkal, még a tanító néni is csatlakozott a mozgásunkhoz. Ezután beszélgettünk arról, hogy kiknek és miért lehetnek hálásak a gyermekek. Általában a szüleiket említették, de én mást is mondtam számukra. Hálásak lehettek a tanító néniknek is azért, mert ők fognak titeket megtanítani. Mire is fognak megtanítani, kérdeztem a gyerekeket. Ekkor felcsillant a szemük és sorban mondták: Hálásak lehetünk azért, mert megtanítanak számolni, írni és olvasni és még sok mindenre. Az egyik kisfiú pedig ezt mondta: „- Neked is hálásak lehetünk Anikó néni azért, mert eljössz hozzánk Boldogságórákat tartani.”
Azt hiszem, ezért is érdemes ezt folytatni! Én is nagyon hálás voltam ezért az egy mondatért, nagyon meghatódtam.
A beszélgetésünk végén megkérdeztem a gyerekeket, hogy meghallgatnák- e még a Hálafa története című mesét?
Azt kérték, hogy mondj még egy mesét! Ezért a hálás kisfecske történetét is elmondtam, hiszen ez aktuális az ősz kapcsán, mert a költöző madaraink elköltöznek melegebb éghajlatra.
Szívesen meghallgatták, én pedig örömmel elmondtam nekik mindkettőt!
A végén kapott minden gyermek egy rajzlapot, amire rá kellett rajzolniuk a kezüket HÁLA KÉZ, valamint a HÁLA VIRÁGOT is. Nagyon ügyesen megcsinálták, hiszen az óvodában is készítettünk már hasonlót. Minden gyermek elővette a tolltartóját és a színes ceruzákkal szépen kiszínezték. Egy kislánynak el volt törve a bal keze, ezért segítettem neki a keze körbe rajzolásában, amiért nagyon hálás volt nekem. Amikor elkészültek, többen nekem szerették volna adni a gyönyörű rajzokat. Megkértem őket, hogy vigyék haza inkább és mutassák meg a szüleiknek és adják oda hálájuk jeléül, tegyék ki otthon olyan helyre, ahol bármikor láthatják.
Balázsné Barta Anikó
Óvodapedagógus

Az órát a „hála” témájának bevezetésével kezdtük: körben ülve minden gyermek elmondta, miért hálás aznap. Ezután kimentünk az udvarra, és a „Hálaséta” során a diákok figyelmüket a körülöttük lévő dolgokra irányították, amikért hálásak lehetnek. A gyerekek nagyon motiváltak voltak, lelkesen keresték az apró örömöket a környezetükben: napsütést, madarakat, színes leveleket, friss levegőt.Többen elmondták, hogy hálásak az osztálytársakért vagy a családjukért, ami megerősítette a közösségi érzést. A séta közben többen spontán kérdéseket tettek fel, például: „Miért fontos hálásnak lenni minden nap?” – ez lehetőséget adott a rövid beszélgetésre a hála jelentőségéről. A séta segítette az érzelmi tudatosságot, pozitív hangulatot teremtett, és előkészítette a kreatív feladatokat (Hálafa készítés).

Hálabefőtt készítés: Egyszeri kreatív foglalkozás, melynek keretén belül egy befőttesüveg körvonalrajzába a gyerekek gondolatokat írtak (rajzolhattak is) azzal kapcsolatban, amiért ők hálásak. A programot idén kezdtük a csoporttal, és ez a feladat nagyon tetszett nekik.
Az óra mottója:
„Ha hálásak vagyunk valakinek, de azt nem adjuk tudtára, az olyan, mintha szépen becsomagolnánk egy ajándékot, de nem adnánk oda.”
A mottóval összhangban a mi befőttjeink nagy részét az iskolában bárki megnézheti, szeptember végén pedig a gyerekek visszakapják ezeket, és megmutathatják családtagjaiknak.
(A foglalkozás elején a feladat megbeszélésekor diákjaimat megkérdeztem, beleegyeznek-e abba, hogy megmutassuk más osztályba járó gyerekeknek is a kis alkotásaikat, majd a munkája befejeztével még mindig dönthetett úgy bárki, hogy nem szeretné közszemlére tenni érzéseit, gondolatait.)