A hála gyakorlása
A tanév végén összegeztük a tapasztalatinkat a boldogságórákkal kapcsolatosan: az élmények, emlékek, amikből táplálkozni lehet, minden gyerekben pozitív változást, fejlődést indítottak el. Természetesen nem egyformán kiemelkedő változásokról beszélhetünk, kinél kisebb mértékben, kinél látványosabban ért el hatásokat a program.
A legemlékezetesebb témák a hála és a jó cselekedetek gyakorlása volt, legalábbis a tanulóknak az ezekkel kapcsolatos órák, tevékenységek jutottak először eszébe.
Azt hiszem a legnagyobb tanulsága a programnak az, hogy a boldogság nem egy távolabbi cél, amit el kell érni és onnantól „készen vagyunk”. A boldogság olyan apró pillanatok, olyan mindennapos örömök összessége, melyeket meg kell tanulnunk észrevenni, meglátni, élvezni, értékelni.
Az egészséges életmóddal, testmozgással kapcsolatos témát nem csak ebben a hónapban dolgoztuk fel, hanem egész évben a mindennapjaink része volt.
Reggelente a szellemi frissesség érdekében rövid tornát végzünk a gyerekekkel, pörgős, jó hangulatú zenékre. Eleinte vonakodtak tőle, de idővel megszerették és most már nem csak én tartom a tornát, hanem rendszerint rábízom valamelyik tanulóra.
A tanév során a lehetőségekhez mérten igyekeztem sok szabadtéri, friss levegőn való tevékenységet, programot kitalálni a gyerkőcöknek: szabadban festés, séta, játszóterezés, futóverseny stb. Ezek a napok az egész hétre elegendő boldogsághormonnal töltik fel őket! 🙂
A csoportos kirándulásokon is mindig az egészség szellemében a sok séta, a mozgás élvezete, a túrázás, a természet értékeinek magunkba szippantása volt a cél.
Nemcsak a mozgásra, de az egészséges táplálkozásra is hangsúlyt fordítottunk a tanév során: egészséges, táplálékok megismerése, gyümölcssaláta készítés, vitaminok, tápanyagok fontosságának ismerete, hizlaló ételek alternatív verzióinak megismerése.
Összességében még nagyon sokat kell fejlődniük ezen a területen, hiszen az okostelefonok és a számítógép világában a gyerekeknek egyre nehezebb a testmozgásban megtalálni az örömforrást.
Az első Boldogságóránk alkalmával Hálafát készítettünk a gyermekekkel.
A szokásos kis beszélgetőkörünket most a varázsszavak keresésével kezdtük. (kérem szépen, köszönöm szépen…) Én a „hálás” vagyok varázsszót mondtam. A gyerekek többsége nem értette a szó jelentését, nem használják a mindennapok során, nem tudták mit jelent, ezért beszélgettünk róla. Kinek és miért lehetünk hálásak, hogyan tudjuk kifejezni. A gyermekek élvezettel fedezték fel, kinek, mit köszönhetnek, „miért lehetünk hálásak”.
Játékok:
Az ölelőkört nagyon szeretik, ezt most hálám jeléül indítottam el, a kis ovisaim pedig boldogan adták tovább egymásnak.
Add tovább! – szintén kedvelt játék csoportunkban, most falevéllel játszottuk.
Majd elkészítettük a Hálafánkat tenyérnyomatos, színes őszi levelekkel. Közben jóízűen mesélték, hogy kinek hálásak és miért.
A végén vidáman táncoltak Bagdi Bella dalaira. (Szép nap, ölelj most át engem)
A hét folyamán a Maci bajban van című bábjátékot és A Hálafa története című mesét többször elmeséltem nekik.
A megbocsátás gyakorlása, vagy sajnos nem gyakorlása az iskolai élet szerves része. Elvette a ceruzámat, meglökött tesi órán, kibeszélt a hátam mögött, árulkodott, stb. Az osztályomban azt tapasztalom és ez a beszélgetésből is kiderült, hogy minden tanulóm képes ezeknek a könnyedebb sérelmeknek a megbocsátására. Sőt, azt látom rajtuk, hogy minél hamarabb túl is akarnak esni ezen, mert egyikőjük sem szeret a peremszélen lenni… Az ugyanis, aki nem bocsát meg, felvesz egy haragtartó magatartást, egy kisebb falat húz maga köré. Szerencsére nálunk ilyen ritkán fordul elő. Szituációs gyakorlatok során az is kiderült, hogy nagyon szépen, kedvesen tudnak bocsánatot kérni – amit a valóságban sajnos nem mindig látok tőlük. Azt is megbeszéltük, a mese kapcsán, hogy megbocsátani nem csak szavakkal lehet, hanem kimondatlanul is, jelekkel, tettekkel.
A mélyebb sérelmek megbocsátása már keményebb diónak bizonyult. Óvatosan érintettük egy-egy gyermek életútjának sérelmeit (pl. ha valakit elhagyott az édesanyja), de ezekről a dolgoktól még sokat kell beszélgetni ahhoz, hogy feloldódjanak, s talán a gyerekeknek is érnie kell még hozzá.
Éves beszámoló
Boldogiskolai program
A témaköröket az idén is szívesen vették tanulóink az erkölcstan óra keretein belül.
Hivatalos „beszélgetős óra” vette kezdetét a legtöbb téma feldolgozása során. Egy szőnyegen ültünk körben egymás mellett.
Egy-két kiemelkedő téma bemutatása:
Apró örömök: Az egyik tanuló mondott egy olyan apró örömöt, amely a napokban vele megtörtént. Erre válaszul a mellette ülőnek indokolnia kellett, hogy az előtte szólónak ez miért lehetett pozitív életérzés, illetve neki is el kellett mesélnie egy \”apró örömét\”. Az óra végének közeledtével azokat a cselekedeteket beszéltük meg, amelyekkel mi is apró örömöket adhatunk barátainknak, tanárainknak, szüleinknek, de akár saját magunk számára is.
Megbocsátás: Az órán azt a feladatot kapták a diákok, hogy gondolják őszintén végig, hogy kitől miért kellene elnézést, bocsánatot kérniük. Ennek eszköze elsősorban egy kis kártya volt, illetve a hozzáfűzött mondanivaló. Meghitt, aranyos óra kerekedett ez alkalommal. A megbocsátás témakör szerepjátékokkal valósult meg a boldogságóránkon. Egy- egy szituáció egy- egy szereplőjét kellett előre elkészített kártyákból kihúzni. A játék közepén egy csengőre hirtelen fordult a menet, hiszen azonnali szerepcsere vált kötelezővé. Fő téma természetesen a harag illetve annak kezelése, a megbocsátás volt. Így minden darab végére úgy kellett alakítani a rögtönzött beszélgetést, hogy boldog zárást tudhassunk magunkénak. Nagyon vidám hangulatban zajlott mindkét óra.
A megbocsátás egy nagyon kényes kérdés az ötödik osztályban. Az osztály többsége lány, akik a kiskamaszkor küszöbén nehezen tudják kezelni a saját érzéseiket. Emiatt több vita, veszekedés jellemzi az ötödikeseket. A megbocsátást tárgyaló óránkon használtuk ismét az osztály tagjait ábrázoló plakátot. Rámutattak egy társuk képére, akivel már volt összetűzésük. Elmondták, hogy miért is volt ez, és meg kellett indokolni, hogy hogyan kellett volna helyesen viselkedni az adott helyzetben. Másik kezükkel arra a személyre kellett mutatni, akit már megbántottak, és bocsánatot kellett tőle kérni. Mivel a kezüket nem emelhették fel mindaddig, ameddig minden társuk el nem végezte ezt a feladatot egy nagy “kézcsomó” alakult ki, amelyet már nem lehetett anélkül kibogozni, hogy el ne dőljenek a gyerekek, mint egy kártyavár. Levontuk a következtetést, hogy bármilyen kis vita hatással van az osztályközösség minden tagjára. Megbocsátás nélkül a közösségünk összeomlik, akár egy kártyavár.
Cél: A 7. osztályban közös, illetve egyéni célokat is megfogalmaztak a gyerekek. Az egyéni célok elérése érdekében “akciótervet” kellett készíteniük. Ezt be is mutatták a társaik előtt. Közös céljukat egy plakáton fogalmazták meg.
Az optimizmus gyakorlása: Az optimizmus megfogalmazása igen nehéz feladatnak bizonyult mindhárom osztályban.
A “mit lehetne jobbá tenni az életemben?” , illetve “ezen hogyan segíthetne a baráti köröm?” kérdésekre rengeteg válasszal szolgáltak.
Feladatuk az volt, hogy egy -egy társuk problémafelvetése után dallal győzzék meg az illetőt, hogy nem is olyan nagy baj az, ami őt bántja.
Pl.: Biztosan nem tudom megtanulni a matekot – felvetésre egy rock számot mutatott be az egyik diák. Számoltatta a társával, hogy hányszor mondanak ebben a dalban “és” szócskát, majd a megoldást szöveges feladatban tárták társuk elé. A számolás sikeresen zajlott, és a gyerekeknek sikerült meggyőzni az illetőt, hogy meg fogja tudni tanulni a matekot is, hiszen ügyesen számol.
Mi motivál engem és mitől leszek optimista…..kérdések sorozatát szülte a beszélgetés és a bemutatott dalok.
Szinte az osztály minden tagja megmutatta azt a dalt társainak, amelyik neki segít optimistán a jövőbe nézni.
Nem csupán az általuk hozott dalt hallgatták meg, de minden tanuló be is mutatta, hogy miért hasznos ez számára. Zenéket “cseréltek” és nagyon jól szórakoztak ezen az órán.
Optimistán nézünk a következő óra elé is
Hála: A társas kapcsolatokat szűkebb és tágabb értelemben is bemutatta a kis csoportunk. Először egy plakátot készítettek a szorosabb baráti kapcsolatokról, amelyen pókhálószerűen a barátaik kapcsolatait is fel kellett tüntetni. Ezt követően egy kisebb kört alkottak a gyerekek az aszfalton. Azt a feladatot kapták, hogy saját magukat tekintsék kiindulási pontnak, és egy krétával kössék össze magukat azzal, aki számukra valamiért fontos. Egy vagy több társukat is megjelölhették. Ezt követően azokhoz is kellett vonalat húzni, akikre számíthatnának egy nagyobb baj esetén. Rengeteg vonal keletkezett így a körben. A legvégén próbáltuk megszámolni, hogy kihez hány vonal kapcsolódott. Saját maguk beszéltek ezt követően hosszú perceken át arról, hogy éppen rájuk miért ilyen kevés vagy miért ilyen sok választás esett. Azt is ecsetelték, hogy ez milyen érzést vált ki belőlük. Az óra végére a barátságokon túl tudtunk tekinteni, és rájöttünk, hogy minden vonal összekapcsolódik a MI körünk közepén.
A társas kapcsolatokat több szemszögből is megközelítette a 6. osztályos csoport. Pozitív és negatív hatásokra vetítve vizsgáltuk az emberi kapcsolatokat.
Melyik kapcsolatom visz előre, és melyik hátráltat. Egyáltalán van-e olyan kapcsolat, amelyik nem visz előre? -ezekkel a kérdésekkel foglalkoztunk ezen a tanórán.
Egyik kedvenc feladatuk az volt, amikor egy gombolyagot kaptak a kezükbe. A feladat a következő volt: Az első tanuló adja a fonalat annak a társának, aki számára fontos. Ő adhatja tovább. Minden átadásnál a másik fél szemébe kellett nézni, és egy mondatot kellett neki mondani, amely így kezdődött: ”Fontos vagy nekem, mert…..”.
A játékba olyannyira beleélték magukat, hogy észre sem vették, mégis hosszú percekig adogatták a fonalat. Természetesen nagyon jó hangulat keveredett ki az óra végére. Egyszer csak magasba kellett emelni a kis hálónkat.
Amikor arra kértem őket, hogy bogozzák ki a szálakat, rádöbbentek, hogy ezt már nem lehet….tehát mindenki kapcsolatban áll szinte mindenkivel, illetve a környezetünkben mindenki értékes és valakinek fontos/legfontosabb.
A játék sikerét is mutatja, hogy kérték a gyerekek, máskor is ismételjük meg.
Társas kapcsolatok: A társas kapcsolatok témakör igen érdekes kérdéseket feszeget az ötödikes korosztály számára. Készítettek egy rajzos vázlatot az osztályról a gyerekek.
Ennek a segítségével azt boncolgattuk, hogy kit ki mellé rajzoltak és miért alakulhatott ez így. Megbeszélték, hogy az osztályban kinek ki a fontos, és miért szeretné megőrizni ezzel a személlyel a jó kapcsolatát. Rádöbbentek, hogy nem egy egyenes vonalban készült el a rajz, sokkal inkább körre, félkörre hasonlít. Tehát nincs “első és utolsó” ember.
Nagyon vidám, jó hangulatú órát tudhatunk magunk mögött.
A gyerekek ezt követően azt a feladatot kapták, hogy egy héten át minden reggel egy-egy osztálytársuknak a padjára tegyenek egy jó kívánságot, vagy írjanak egy kedves üzenetet.
Ezzel rámutattunk a közöttük lévő kapcsolatok fontosságára, és saját, személyes értékeink is előtérbe kerülhettek.
A társas kapcsolatok egy osztályközösségben is építő jellegűek, fontosak kellenek, hogy legyenek. Pozitív megerősítéssel az osztályközösség erősebbé válhat és fejlődhet.
A sok- sok témakör feldolgozásánál jelentős szerepet játszottak a tankönyvek, munkafüzetek és a kártyák is. Azt gondolom, minden témát szívesen fogadtak iskolánk tanulói, nem csak számukra, hanem nekem, pedagógusnak is sokat segített a program.
Nagyon hasznos volt ezt a témát feldolgozni, mivel az osztályban van egy-hét olyan tanuló, aki nagyon nehezen viseli a kudarcot, a stresszt. Nem talál rá megfelelő megoldási módot, nem lép túl rajta, csak puffog, duzzog és nem tudja a jót meglátni a helyzetben. A szituációs játék eljátszása sokat segített abban, hogy meglássák a tanulók, milyen „rosszul fest” kívülről nézve, ha valaki csak nyafog, morog, ahelyett, hogy túllendülne az adott problémán és megoldást találna rá. Ezt többféle szituációban is kipróbáltuk, és mindig a gyerekek választhatták meg, hogy hogyan reagálnak egy-egy helyzetre. Egy idő után már mindenki az optimista, megküzdő attitűddel azonosult. A téma további hozadéka, hogy a relaxációs technikák, tudatos ellazulás pedig rendszeresen része lett a napjainknak.