Elkezdtük ezt az évet is! Felbontottuk a tavalyi hála-befőttet, amit nagy örömmel „fogyasztottunk”el. Az osztály ajtóján lévő fánkat feldíszítettük a hála virágaival. Elkészítettük a „Jobb veled a világ!” logóját, ezzel is kifejezve, mennyire hálásak vagyunk, hogy létre jött ez a program, és hogy mi is részesei lehetünk. Egyik kis tanítványom ihletett kapott, és egy szünetben megírta „négysorosát” a háláról. Naponta igyekszünk megélni, hogy mennyi minden vesz körül bennünket, amiért hálásak lehetünk!
A hála gyakorlása
A 9. e osztállyal elkészítettük a szeptemberi hónap témájához kapcsolódóan a boldogságfokozó hálavirágot.
Püspökladányi Petőfi Sándor Általános Iskola
Nagyon hálás vagyok, hogy az idei évtől iskolánk is csatlakozhatott a Boldogságóra Programhoz. Harmadikos tanítványaimmal a hónap folyamán többször is körbejártuk a hála témakörét. Megismerkedtünk A csodakantár című mese hálás szereplőivel, megfogalmaztuk, hogy kinek mit jelent ez a szó. Gyakran meghallgattuk a hónap dalát, amit a gyerekek többsége meg is tanult. Mindenki lerajzolta, hogy miért hálás és elkészítettük a hálaablakunkat. Nagyon jól éreztük magunkat a foglalkozásokon.
Ez az első tanév, amikor csatlakoztunk alsó tagozatos gyermekeinkkel a Boldogságóra Programhoz. Kis iskola vagyunk, tanulói létszámunk tagintézményünkkel kb.160 fő, így jelenleg 51 gyermek érdeklődött és vett részt az 1-4. osztályosok közül- ami már az indulásnál nagyszerű eredmény.
Augusztus végén a nevelőtestület számára egy általam készített ppt segítségével beszámoltam a nyári továbbképzés (30 órás) tapasztalatairól és az év és az indulás szervezési és tartalmi céljairól, feladatairól. Egy elfogadó és nyitott testületben remélhetőleg lesznek követőim, most még egyedül foglalkozom ezzel, de nagy örömömre szolgál.
Csodálatos érzés kicsit „másképp” együtt lenni a gyerekekkel, akik őszintén és örömmel vettek részt az órákon. Mindenki várja a következő alkalmat.
Hálás vagyok, hogy sikerült elfogadtatnom és elindítanom az iskolában ezt a programot, büszke vagyok, hogy az iskola bejáratával szemben ott díszeleg a Boldog Iskola oklevelünk, örömmel dolgozom a gyermekekért és közben én is rengeteg jó dolgot kapok. Köszönöm!
Ebben a hónapban a hála gyakorlása volt a témánk. A gyerekek nagy lelkesedéssel meséltek, rajzoltak, alkottak. Nagyon jó hangulatban, hasznosan teltek a foglalkozásaink, hálásak vagyunk érte.
A hála téma kicsit meghökkentette drága gyermekeimet, mert mindenki úgy gondolta, hogy hálásak a szüleiknek, mert gondoskodnak róluk: kapnak ételt, tiszta ruhát és járhatnak iskolába. Kineztunk az ablakon, hálásak voltunk a napsugárnak, aki bevilagitott az ablakon és csodás fényben mutatta meg nekünk az őszi leveleket. Sok jó ötlet született meg rajzban, szóban. Szívekre kerültek az ötletek, a szívekből virágokat alkottunk, hála virágokat.
ZSZC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolája
A szófelhőkészítés egyre jobban tetszik a gyerekeknek, ezért a feladatot is ennek segítségével hajtották végre. A régi és új vívmányokat is megpróbáltuk összegyűjteni. Ezek a szavak fontos részei a mérnöki és műszaki szakmai területnek, hiszen a fejlődés kézzel fogható eredményei a találmányok. Ezek a szavak különösen a fiúknak voltak lényegesek. Ezen kívül a legújabb, egészségmegőrzés érdekében létrehozott találmányokat is idesoroltuk.
A „Hangyácskák” szorgalmasan írták a kis virágjaikra kinek és miért hálásak, majd elkészítettük a „HÁLAKERTÜNKET”.
Gennaro Verolino Általános Iskola Szakiskola és Kollégium
A hála gyakorlása
Iskolánkban értelmileg akadályozott fiatalok tanulnak. Szívesen foglalkoznak a boldogság órák témáival.
A hálával kapcsolatban érdekes megállapításokat tettek.