Második éve tartom a Boldogságórákat a csoportomnak, ezért már ismert számukra ez a tevékenység. Egyik délelőtt a Boldogságvár megrajzolásával és kiszínezésével telt. Másnap megtartottam a Hála foglalkozást. Először megbeszéltük, hogy a gyerekek miért lehetnek hálásak. Aztán táncoltunk a „Boldog vagyok” kezdetű dalra, amely a végén egy közös vonatozással zárult. A tevékenység befejezésénél színeztünk hálavirágot és készítettünk hálalevelet. A hála fogalmát csak néhány 6 éves korú gyermek értette meg. Az egyik megköszönte, hogy vannak szülei, a másik gyerek, hogy van szép lakásuk és a következő, hogy a szülei szép ruhát vásárolnak neki. A többiek többnyire azt a játékot nevezték meg, amit legutoljára kaptak. A tevékenység folyamán könnyű volt a motivációt fenn tartani az elgondolkodtató kérdésekkel, a zenére történő mozgással és a kreatív alkotással. A gyermekek jól érezték magukat a tevékenység során és izgalommal várják a következőt.
A hála gyakorlása
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola
Kicsi alsósaimmal minden héten egy órában elmerültünk a boldogságfokozó hála érzésében. Ma azt kértem tőlük, hogy rajzolják bele az „arcukba”, amiért hálásak lehetnek. Akár a legfontosabbat, akár többet, ha az jut eszükbe. Ezekből a rajzokból született a mi Ablak-unk.
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola
Kicsi alsósaimmal minden héten egy órában elmerültünk a boldogságfokozó hála érzésében. Ma azt kértem tőlük, hogy rajzolják bele az „arcukba”, amiért hálásak lehetnek. Akár a legfontosabbat, akár többet, ha az jut eszükbe. Ezekből a rajzokból született a mi Ablak-unk.
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola
Kicsi alsósaimmal minden héten egy órában elmerültünk a boldogságfokozó hála érzésében. Ma azt kértem tőlük, hogy rajzolják bele az „arcukba”, amiért hálásak lehetnek. Akár a legfontosabbat, akár többet, ha az jut eszükbe. Ezekből a rajzokból született a mi Ablak-unk.
Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI
Szeptemberben a munkát egy új osztállyal kezdtem. A tavalyi csapatból három tanuló maradt, aki itt folytatta a tanulmányait, a többiek pedig a másik osztályból hozzánk kerülő, illetve másik intézményből jövő „új” tanulók. Összesen tíz, nagyon szeretetreméltó kamasszal kezdtem el a tanévet, ami nekem már a negyedik a boldogságórák gyakorlatában, azonban sokuknak ez az első. Érdeklődéssel és kíváncsisággal fogadták az első boldogságórákat, ami számukra sok újdonságot tartogatott. Nagyon sokat beszélgettünk, és személyes történeteket osztottunk meg egymással. Feladatokat oldottunk meg, melyben nagyon szívhez szóló vélemények szerepeltek. Számomra nagyon jó érzés volt látni, ahogy a nagy kamaszok, akiknek már meg van a saját véleményük a világról, hogy mutatták meg egymásnak és nekem az érzelmesebb oldalukat. Remélem hogy ez a pozitív hozzáállás amivel fogadták a boldogságórát kitart majd egész évben. Kívánom, hogy sok szép élményt élhessek át velük a tanév alatt. Igaz, még csak egy hónap telt el a tanévből, de már most úgy érzem, hogy nagyon közel kerültem hozzájuk lelkileg, és ebben a boldogságóráknak is volt szerepe.
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
Ebben a tanévben újra beszélgettem a kis ” Pacsirtáimmal” a hála fogalmáról, pozitív hatásairól, kellemes lelki megnyugvást előidéző hatásairól. Ismerős és kedveltté vált, a simogató, mindannyiunkat átölelő csodálatos zene Bagdi Bella tolmácsolásában, mely kellő motiváló erővel bírt a téma feldolgozása előtt.A gyerekek hamar megnyíltak, elmesélték személyes hálaérzéseiket, egy-egy nagy szívecskébe belehelyezték saját szívecskéjüket, szép szavakkal és rajzokkal.
Mindezeket nagyon tisztán, őszintén, gyermekien.
Újpesti Bajza József Általános Iskola
Ablakot nyitottunk a világra, és megnéztük, hogy milyen sok mindenért van hála a szívünkben.
Nagy öröm számunkra, hogy a 2019/2020-as Nevelési évünkre is sikeresen megnyertük a Boldog Óvoda pályázatot, így immár a szegvári Kurca-parti Óvoda Kisvakond csoportja második évben gyakorolja eme program pozitív értékeit.
A mai nap meglepetéseként vezettem fel az 1. Boldogságóra témáját, a HÁLA GYAKORLÁSÁT.
A gyermekek izgatottan várták tevékenységeinket, amikor is a Boldogságóráink ,,hívószavát” megtekintették: a ,,szeretet lángját”.
Resztoratív – körben, egymás türelmes meghallgatásával, spontán és irányított kérdésekkel felelevenítettük Bezzeg Andrea : A Hálafa története c.meséjét, majd elmeséltem a gyermekek részére. -Nagyon jó érzés volt számomra, hogy emlékeztek erre a mesére.-
Többször kérték a mesét, 3. alkalommal szabadjátékuk alkalmával, időnkénti felnőtt segítséggel mesélték el egymásnak. Egyik kedvencükké vált.
Ezt követően, beszélgettünk a gyermekek életkori sajátosságait figyelembe véve a hála fogalmáról, majd egyénenként megfogalmazták, hogy ők kinek hálásak, s miért, majd le is rajzolták mindezt! Így jött létre a mi kis HÁLATABLÓNK, melyet az elkészülte után megtekintettünk. Egyénenként a gyermekek gyakorolhatták az önkifejezésüket, sikerélményhez jutottak. A bátortalanabb gyermekek is- kortárs/felnőtt ösztönzés hatására –megnyilvánultak.
Szép nap, ölelj most át engem c. hónap-dalára közösen mozogtunk, táncoltunk, énekeltünk, egy felhőtlen, örömteli légkör hatotta át a csoportunkat.
Fantáziájuk, empátiájuk, toleranciájuk, társas kapcsolataik erősödtek a nap folyamán a közös tevékenységeink során.
Nagyon örülünk, hogy mi is részt vehetünk boldogságórákon! Felső tagozatba érkeztünk, minden újdonság számunkra. Egymást bátorítjuk, sokat nevetünk. A játékok során megismerkedünk egymással, az új tanárokkal. Nagyon tetszett, amikor plüss figurát választhattunk és őt mutathattuk be a többieknek. Hallgatjuk Bagdi Bella dalait, különösen a Pozitív gyerek vagyok című tetszik nekünk. Táncolni is szoktunk rá. Otthon nagyon örültek a hálaszivecskéknek. Az osztálytársainknak hálakagylót adtunk egy ölelés kíséretében. Nagyon jól éreztük magunkat!