Egész iskolánk részt vesz a Boldogságóra programban. Az alsósok a hálafát készítettek a felsősök hálanapot.
Ezeket fényképeztem le és töltöttük fel.
Örülünk a lehetőségnek, hogy részt vehetünk a programban. A gyerekek kérdezgetik, hogy mikor lesz a következő Boldogságóra. 🙂
A hála gyakorlása
Hálás Zenemanók
Minden nap egy alma, az orvost távol tartja.
Így egészséges vagyok, szolfézs órára járok.
Van trombitám és sok állatom.
Van családunk és hol laknunk.
Hálát adok, hogy van most ruhánk, hálát adok a világért.
Hálát adok, hogy van családunk és a jó tettekért.
Most csatlakoztunk a boldogság óra programhoz. Elsőként elkészítettük az egy osztály vagyunk plakátját, majd megbeszéltük, hogy miért vagyunk hálásak.
A Landorhegyi iskola 3.a osztálya az idei tanévtől kapcsolódott be a „Boldogságóra” programba. Szeptemberben a hála jegyében készítettük el az osztály „Hálaképét”.
Egy-egy falevélen a tanulók által fogalmazott hálamondat olvasható.
A gyerekek boldogan nézegetik a képet, amely osztálytermünket díszíti.
Osztályommal az idei tanévben csatlakoztunk a Boldogságóra programhoz. Megtartottuk az első hónapjának a témáját, a hála gyakorlását. Az órára való ráhangolódásra egy mozgásalapú relaxációs gyakorlatot választottam „Égig érő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok”, majd meghallgattuk a hónap dalát, Bagdi Bella Szép nap, ölelj most át engem című dalt. A téma bevezetéseként kiszíneztük a munkafüzetben található rajzot.
A téma feldolgozásaként A csodakantár című mesét olvastam fel a tanulóimnak. Beszélgettünk a történetről, a hálás szereplőkről, majd arról, hogy mi, miért lehetünk hálásak. Ehhez segítségként szintén egy kifestőt hoztam, amin képek közül lehetett választani. A téma lezárásaként hálavirágot készítettünk egymásnak, miközben újra meghallgattuk a dalt.
Azt gondolom, hogy az óra jól sikerült. Tanulóim érdeklődve és örömmel vettek részt benne. Nagyon ügyes dolgokat tudtak felsorolni, megnevezni a hálával kapcsolatban.
A Boldogságóra program keretében termünkbe faliújság készítésébe kezdtünk, amelyen majd havonta a keletkező munkáink jelennek meg. Ehhez egy régi faliújságot hozattunk le az iskola padlásáról gondnokunkkal. Ezt magunk befestettük. A gyerekek festés közben védőruhának kölcsönkért régi otthonkákat viseltek. Ezt nagyon élvezték. Iskolánk gondnoka segített nekünk a megvalósításban. Ezt szeretettel megköszöntük neki!
Iskolánk a hozzánk járó gyermekek falvaiban időseket köszöntő műsort készít, ezt a falvak vezetői által szervezett rendezvényeken szoktuk előadni. Idén osztályommal tanultunk be ide jelenetet. Közben – mivel épp a hála volt az osztályfőnöki óra témája – eszünkbe jutott, hogy idén kis kártyát készítünk az időseknek, amelyeket majd a műsor után adunk át nekik hálánk jeléül. Megbeszéltük, mi mindent tanulhatunk az idősebb generáció képviselőitől. Hálásak lehetünk azért, hogy kicsi falvakban élünk, ahol az idősek körülvesznek minket. Lehet velük beszélgetni, tőlük tanulni. A készített kis kártyákra pozitív, inspiráló idézetet írtunk: „A virágot a napfény fejleszti ki, az emberi lelket a szeretet.” (Gárdonyi Géza; citatum.hu/idezet) Formavágóval elkészítettük a „hála virágait”. Az ajándékok készítését egy másik osztályfőnöki órán valósítottuk meg. Közben zenét hallgattunk és a hála témakörében általam irányítottan beszélgettünk.
Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda
A relaxációs gyakorlatok után, a hónap dalát improvizációs mozgással követték a gyerekek. A mesét, a hálás kisegérről többször is szívesen meghallgatták, majd kérésükre el is játszottuk. A beszélgetőkörben elmondták, ki kinek, és miért hálás. Legnagyobb örömömre tárgyakat senki sem említett. Az egyik kisfiú pl. az apukájának hálás, mert amikor beteg volt ,főzött neki teát. Ezeket le is rajzolták a gyerekek. Hálaszíveket is készítettünk, ezeket pedig otthon adták át a gyerekek.
Edelényi Mátyás Óvoda és Bölcsöde
A hálát gyakoroltuk imában és Szutyejev: Az alma meséjével. Szeretet kosárkákat készítettünk krumpli nyomdával. Mindenki hazavihette és valamelyik szerettének odaadta.
Szeptember hónap a hála gyakorlásáról szólt. Első lépésként elkészítettük a Boldogság Várát, amelyre 21 (csoport létszáma) ablakot rajzoltunk. Minden gyermek választhatott egy ablakot. Az ablakokba olyan dolgokat próbáltak rajzolni a gyermekek, amelyek őket boldoggá teszik. Ennek a megfogalmazása nagy feladat volt, de minden gyermeknek sikerült végül olyan dolgot találnia, ami őt boldoggá teszi. Nagyon érdekes volt, hogy milyen változatos dolgok kerültek az ablakokba. A legtöbb gyermek valamilyen játékeszközt rajzolt, de volt például olyan is, akit egy szép virág is boldoggá tudott tenni. Ezután a hála témakört dolgoztuk fel, és végül elkészítettük a hálafánkat. A hálafát közösen rajzoltuk meg, majd előre kivágott leveleket ragasztottunk fel a fára, közben mindenki megfogalmazott egy olyan dolgot amiért hálás.