Az idei a második boldogságos tanévünk, már a dalokat ismerősként hallgatják a gyerekek. Igyekszünk pl. minél jobban ellazulni a dal szövegét követve, ezt hallgatjuk leggyakrabban. Mindenki képességei szerint próbál „laza lenni”, de van, aki valóban átéli az ellazult állapotot. A hála témáját gyakorlatiasan próbáltuk érinteni – a különböző napszakokban gondoltuk át tevékenységeinket, és ehhez kötöttünk személyeket, akiknek hálásak lehetünk egy-egy helyzetben. Pl. reggel a szüleinknek, hogy reggelizhetünk, délután meg pl. azért, mert elvitt a játszótérre. A képekkel a beszédértésükben nehezített tanulók is jobban értették a szituációkat, és egy-egy szóval, rövid mondattal meg is neveztük a helyzeteket. Kis szíveket is készítettünk hálánk jeléül, melyekkel díszítettük a hálatablónkat, és az ebédhez már vitték is le a gyerekek, hogy a konyhás néninek átadják. A tablón látható, és nap, mint nap felidézhető, hogy miért is lehetünk hálásak pl. délután a takarító néninek. A konyhás néni nagyon örült, a szívecskéknek! Jó hálásnak lenni, jó érzés látni, hogy más örül a hálánknak!
A hála gyakorlása
Az óra nagyon jó hangultban telt. Az összes tanulónak sikerült egyből ráhangolódnia a témára, így szinte mintha csak beszélgettünk volna, nagyon szuperul és gyorsan eltelt az idő. Ezt a született rajz is alátámasztja.
„Másokban a szeretet melegét kelteni csak a bennünk lévő szeretet melege által lehet.” (Charles Haddon Spurgeon)
Sok olyan dolog van az életünkben, amiért hálásak vagyunk, nagyok és kicsik egyaránt. Gondolj vissza a mai nap eseményeire, és válasz ki legalább három olyan dolgot, amiért hálás vagy és köszönettel tartozol. ♡ ♡ ♡ (Sonja Lyubomirsky)
Célunk, hogy segítsük egymást a kihívásokkal való szembenézésben és a problémákkal való megbirkózásban. Az órákon erősödik önbecsülésünk, fejlődik a pozitív életszemléletre való képességünk és megismerjük a testi-lelki egészség megtartásának módszereit.
Nem is tudjuk sokszor elképzelni, mennyi mindenért lehetünk hálásak.
Az én kis harmadikosaim gyönyörűen megfogalmazták és megrajzolták, mi mindenért adhatunk hálát.
Bevallom, néha egy könnycseppet is elmorzsoltunk.
Hálás vagyok az osztályomért és azért, hogy részt vehetünk ebben a nagyszerű programban.
2019 szeptemberében kezdtük meg közös boldogságóráinkat az 5. b osztály tanulóival. Még ismerkedünk, amihez a program csak hozzáad. Ráhangolódásként a Boldog vagyok című dalt hallgattuk meg, majd Prof. Bagdy Emőke relaxációs szövegét. A gyerekeknek nagyon új volt. Érdekes volt látni, hogy kik azok, akik át tudják adni magukat a belső utazásnak. Voltak, akik hagyták magukat vezetni és voltak, akiknek nem sikerült ellazulni, de én bízom benne, hogy majd ők is meg fogják tapasztalni a relaxáció jótékony hatását.
Miután ismertettem velük a hónap témáját, hálaleltárt készítettünk és felírtam a gyerekek által felsorolt szavakat, mondatokat a táblára. Ezután párban kerestünk még lehetőségeket, amiért hálásak lehetünk.
Kivetítettem a könyvben található mesét, amelyet felolvastam, majd megbeszéltük, hogy a főszereplő kinek lehetett hálás a mesében és miért.
A párok ismét közösen dolgoztak a következő feladatnál, amikor egy hálás levelet kellett írni valamelyik mesehősnek, vagy általuk ismert hősnek. Talán ezt élvezték a legjobban. A felolvasáskor nem nevezték meg a címzettet, mi próbáltuk meg kitalálni, hogy kinek is szólhatott a levél.
Az órának nagyon hamar vége lett, még jó lett volna beszélgetni, de majd legközelebb!
A gyermekek a- Hálafa története- c. mesén keresztül ismerkedtek meg a HÁLA- kifejezéssel, a HÁLA fogalmával.
Miután részletesen megbeszéltük a mesét, elkészítettük a mi kis óvodai Hálafánkat, melyhez egyhangőan fűzték hozzá a gyermekek- hálásak vagyunk az óvodánknak, hogy ide járhatunk.Nagy piros hálaszivet használtunk a hála hónapjában minden reggeli beszélgető körben- Kinek adnám és miért azt a Hálaszivet? Elkészítettük Hálavirágainkat és Hálakezeket.
Mivel őj óvoda vagyunk a programban az öltözőben egy Boldogságóra program sarkat alakítottunk ki a gyermekek munkáival.
Nem először dolgozom fel a gyerekekkel a hála témát, de mindig újat tud mondani, megújul a tartalma a gyerekek értékes gondolataival. A Boldogság vára díszíti a folyosónkat, ahol jelezzük az új témát, és merre tartunk a vár elérésében. Itt kapnak helyet a gyerekek rajzai is az adott hónap témájában. Az első lépcsőnk a hála gyakorlása sok tevékenységre ösztönzött mindenkit. Vegyes életkorú csoportomban különböző képekhez nevetős és szomorú szmájlit kellett kirakni, így dolgoztuk fel a boldogság fogalmát.
A hála nehéz fogalom a gyerekek számára. Példákkal azonban szépen beépíthető gondolkodásukban. Mivel örökös zöld óvoda vagyunk, így összekapcsoltam a természetvédelemmel és mindennapi életükkel a példákat, amit életkoruknak megfelelően közvetítettem. Így hálásak voltunk a tiszta vízért, a hortobágyi jó levegőért, a doktorainknak gyógyulásunkért, szüleinknek a mesékért, a szeretetükért..stb. Hálakezeinket hurkapálcára rögzítettük és ezt adtuk annak, akinek hálásak voltunk valamiért. A témakörhöz kapcsolódó feladatként közösen alkottunk mesét a segítség viszonzásáról. Motivációként egér és lovacska síkbábot használtam, akik egy istállóban élnek. Közösen fűztük a mesét, mindenki tett hozzá egy – egy ötletet. Az óvónői segítség dominált, így sikeresen hozzákapcsoltuk a ,,jó tett helyében jót várj!” szólást.
A zárókörben meghallgattuk többször a háladalt és megerősítettem a gyerekekben, milyen boldoggá tettek jó ötleteikkel, értékes gondolataikkal. Hálás vagyok a sorsnak, mert közétek vezetett és együtt lehetek mindennap veletek! – zártam a foglalkozást.
A foglalkozásokon tudatosítottuk a személy fogalmát, rávilágítottunk a gyerekek fizikai és jellembeli erősségeire.
Végül önarcképet festettünk, melyen megjelennek a hálához kapcsolódó vonások.
Nem először dolgozom fel a gyerekekkel a hála témát, de mindig újat tud mondani, megújul a tartalma a gyerekek értékes gondolataival. A Boldogság vára díszíti a folyosónkat, ahol jelezzük az új témát, és merre tartunk a vár elérésében. Itt kapnak helyet a gyerekek rajzai is az adott hónap témájában. Az első lépcsőnk a hála gyakorlása sok tevékenységre ösztönzött mindenkit. Vegyes életkorú csoportomban különböző képekhez nevetős és szomorú szmájlit kellett kirakni, így dolgoztuk fel a boldogság fogalmát.
A hála nehéz fogalom a gyerekek számára. Példákkal azonban szépen beépíthető gondolkodásukban. Mivel örökös zöld óvoda vagyunk, így összekapcsoltam a természetvédelemmel és mindennapi életükkel a példákat, amit életkoruknak megfelelően közvetítettem. Így hálásak voltunk a tiszta vízért, a hortobágyi jó levegőért, a doktorainknak gyógyulásunkért, szüleinknek a mesékért, a szeretetükért..stb. Hálakezeinket hurkapálcára rögzítettük és ezt adtuk annak, akinek hálásak voltunk valamiért. A témakörhöz kapcsolódó feladatként közösen alkottunk mesét a segítség viszonzásáról. Motivációként egér és lovacska síkbábot használtam, akik egy istállóban élnek. Közösen fűztük a mesét, mindenki tett hozzá egy – egy ötletet. Az óvónői segítség dominált, így sikeresen hozzákapcsoltuk a ,,jó tett helyében jót várj!” szólást.
A zárókörben meghallgattuk többször a háladalt és megerősítettem a gyerekekben, milyen boldoggá tettek jó ötleteikkel, értékes gondolataikkal. Hálás vagyok a sorsnak, mert közétek vezetett és együtt lehetek mindennap veletek! – zártam a foglalkozást.
Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskolája
Beszélgettünk a háláról. Mindenki leírta egy levélre, hogy kinek hálás és miért.