A hónap témája jól illeszkedett a heti és a havi tervünkhöz, mert nagyon sok mindenért hálásak lehetünk a természetnek, hogy mindenféle finomsággal ellát bennünket.Nagyon sokat rácsodálkoztunk a gyermekkel, hogy milyen sok mindenért lehetünk hálásak. Nemcsak közvetlen környezetünk miatt adhatunk és mondhatunk hálát, hanem a természet csodái miatt is. Hálásak voltunk a jó időért amiért jól sikerült a kirándulásunk egy közeli almáskertbe, de hálát mondunk azoknak is akik fogadtak minket és lehetővé tették, hogy tele kosarakkal térjünk vissza az óvodába. Sokáig felemlegettük e nap adta örömeit miközben ettük a finom, lédús almákat. A boldogságóra folyamán sokat beszélgettünk és megértettük, hogy milyen hálásak lehetünk sok olyan dologért amely a napjaink folyamán megszokottá és rutinszerűvé váltak.
A hála gyakorlása
Ebben a tanévben csatlakoztam csoportommal a Boldogságóra programhoz, de tavaly már saját indíttatásból végigcsináltuk gyerekeimmel az egész programot. Boldog Dóra rendszeresen meglátogatott bennünket,a gyerekek hamar szívükbe zárták és örömmel tanulták tőle a „boldogságot”. Amikor szeptemberben újra bekopogott hozzánk, nagy volt az öröm. A háláról beszélgetni már nem volt ismeretlen és a Hálafa című mese motiválta a mi hálafánk elkészítését. A leveleket a gyerekek festették,én pedig ráírtam az ő gondolataikat. A szülőknek is készültek levelek ,így ők is hozzájárulhattak,hogy a hálafának minél dúsabb legyen a lombja.Hálás vagyok, hogy részese lehetek a programnak.
A hála gyakorlásáról két osztályfőnöki órán beszélgettünk a 7. D osztályban. Az első óra a boldogságórák bemutatásával kezdődött, majd arról beszélgettünk, hogy kinek és miért vagyunk hálásak. A második órát szabályszerűen relaxációval kezdtük, és meghallgattuk a Jól érzem magam című dalt, amelynek a stílusa meglepte őket. A beszélgetés kiindulópontját az Egy pohár tej című történet képezte. Kiderült, hogy ők is többféle módját ismerik és gyakorolják a hála kifejezésének. Majd hálagesztenyét adtak egymásnak. Kértem, hogy a szüleiknek is fejezzék ki hálájukat. A következő órán megtudtuk, hogy egyetlen gyerek tette meg. Az ő édesanyja meglepődött a szokatlan megnyilatkozáson.
-Feldogoztuk a mesét -Optimista- Pesszimista szemlélet
-Optimista út- Pesszimista út
-Nyelvtörőket vidáman gyakoroltuk
-Mi sül ki ebből?
-Hogy beszélsz magaddal?
-Megrajzoltuk a varázsgömböt , az Örök mosolyunkat is megörökitettük
-Az olvasó közbeszól -egyik kedvencünk lett
-Jókedvvel mondták a vicceket a gyerekek
-Jó okom van rá… Megbeszéltük a téma gyakorlati tanulságait, amiért érdemes gyakorolni az optimizmust
Az ötödikesek az órát a „Kinek lehetünk hálásak és miért“ irányított beszélgetésel kezdték. Utána napocskákat rajzoltak, amelyek sugaraiba beleírták, mi mindenért éreznek hálát.
A gyerekek szívesen nyilatkoztak a témával kapcsolatban, egymást figyelmesen végighallgatták. Értékelésük szerint ez egy hasznos, sikeres óra volt. Arcuk is ezt tükrözi.
Élvezd az utazást!
Minden nap különleges.
Légy hát hálás az apró dolgokért és még többet kapsz, amiért hálás lehetsz!
Folyamatosan töltjük a” HÁLA befőtt” üvegünket.
Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Az óra relaxációs gyakorlattal kezdődött, majd meghallgattuk a hónap dalát. Ezután csoportmunkában pókhálómódszerrel összegyűjtöttük, hogy mi jut eszükre az örömről és a boldogságról. Elkészítettük az osztály hálafáját.
A foglalkozást meditációs gyakorlattal zártuk.
A hála témakörben folytatott beszélgetéseink és szituációs játékaink végén megalkottuk a virágok szirmaiban, hogy mi mindenért vagyunk hálásak a saját életünkben. A rajzok a szemlélő számára talán nehezebben értelmezhetőek, de a Hálakert összességében nagyon kedves és derűs hangulatú lett. Szívesen nézegetjük azóta is.