Az elmúlt tanévben nem volt osztályom, ezért a boldogságórát szakkör keretében tartottam. Így sajnos kevesebb diákot sikerült elérnem. Ezen a helyzeten úgy próbáltam segíteni, hogy az elkészült munkáinkat több alkalommal is közzétettük az iskola faliújságján. A diákságot úgy aktivizáltuk, hogy a munkáink mellé feltettünk számukra egy, a témához kapcsolódó feladatot, melyet az oldhatott meg, akinek kedve volt hozzá. A szeptemberi kérdésünkre rengeteg választ kaptunk. Azt kértük a tanulóktól, hogy írják le, hogy ők miért hálásak. Örömömre teleírták az üres lapokat.
A hála gyakorlása
A 2019/2020-as tanévben iskolánk két negyedik osztálya csatlakozott a Boldogságóra csapatához. Nagy lelkesedéssel vágtunk bele ebbe a programba, hogy a pozitív pszichológia módszereivel osztályunk tanulóit is megismertethessük.
A Hála téma kapcsán beszélgettünk a szó jelentéséről, arról, hogy miért tesz ez minket boldoggá, milyen pozitív töltetű érzések köthetők hozzá. A témát feldolgozó mese segítségével felidéztünk olyan helyzeteket, amikor a hála érzése átsegített bennünket a kellemetlen élményekből a jóba.
A teremben elhelyeztünk egy hálabefőttet, melybe a következő hónapok során gyűjtöttük, hogy miért és kinek vagyunk hálásak. A szülőket hálakuponokkal leptük meg, melyeket a gyerekek otthon különböző helyekre rejtettek el szüleik nagy örömére. A szülők már az első hónap végén pozitív tapasztalatokról számoltak be a gyerekek viselkedésével kapcsolatban. Voltak, akik a hálanapló írásába is belekezdtek.
Nagy izgalommal várták a gyerekek az első Boldogságóra foglalkozásunkat, hiszen előtte már több alkalommal beszélgettünk a háláról, boldogságról, szeretetről. Bevezetésképpen egy héttel a foglalkozás előtt már a lazító „feladatokat”, játékokat gyakoroltuk, amelyeket akár többször is elővettünk a nap folyamán, ha nagyon nyugtalanok voltak a gyerekek, vagy széteséshez közelített a foglalkozás. A relaxációs játékokat a Boldogságóra kezdetén nagy örömmel fogadták, mert már ismerős volt nekik. Az újdonság ereje rabul ejtette őket, teljes figyelmükkel a Hálafáról szóló mese felé fordultak, amelyet kétszer egymás után meghallgattak, majd eljátszottak. De mégis a legjobb mulatság a Hálafa készítése volt, a befestett kezük lenyomatával. A Hálafánkat kifüggesztettük a boldogságfalra, és alá tettünk egy nagy befőttesüveget, amibe a szülők gondolatait vártuk a hálával kapcsolatban. Kevés üzenet érkezett, de úgy gondolom, ezt nekik is, és mindannyiunknak tanulnunk kell.
Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
A hála gyakorlása és a jó cselekedetek gyakorlása témákhoz egy olyan filmet találtam, melyből igazán jó témaindító lett. A szív bajnokai film az osztály nagy részének ismeretlen volt, így igazán felkeltette az érdeklődésüket. Érdekes volt, hogy a film elején a legtöbben még néhol viccesnek, néhol elképesztőnek találták a történetet, ami nem is csoda, azonban a film második felére már mindenki kezdte megérteni, hogy miről is szól igazán. Az első filmnézős óra után összeszedtük azokat a dolgokat, amikért mi hálásak lehetünk. A filmbeli főszereplővel összehasonlítottuk az életünket.
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
Idén az 1. b osztály is a barátkozásra és a hálára koncentrált, mint a többi elsős és másodikos az iskolában
Ági néni vezetésével megalkották a hála fájukat.
A karantén idején 2 diák az osztályból rajzolt a Boldogságóra Program feéhívására és alkotásuk a Kowalsky meg a Vega zenekar Lehetetlen nincs című dalának videóklipében is megtekinthető 2 perc 50 mp-nél. 🙂
Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Első témánkhoz „ablakot nyitottunk”. Először kinéztünk a nagyvilágba, megkerestük, hogy miért lehetünk hálásak, majd befelé tekintettünk a lelkünkbe, és megfogalmaztuk, kinek, és miért mondhatunk köszönetet! „Kitártuk az ablakot”, egy plakátot készítettünk, ami a folyosót díszítette a későbbiekben, hogy mindenki lássa az apró és nagy csodákat, amiért hálásak lehetünk.
Hála mindenért
mamának és tatának
Széles mosoly,
hosszú mese,
mellé egy kis finomság…
kényeztet.
Együtt ugrálás,
hangos vidámság,
mellé sok játék…
feldob.
Meleg simogatás,
egyszerű gyengédség,
mellé rengeteg szeretet,
megérint.
Mit jelent a BOLDOGSÁG?
Miért és kiknek lehetünk HÁLÁSak?
Hogyan fejezhetjük ki a hálánkat?
Mi a varázsszó?
Az óra nagyon jól sikerült. Tanulóim nagyon jól érezték magukat, tetszett nekik a kezdeményezés. Játékosan beszéltünk a fogalmakról, főleg a boldogság és a hála fogalmát körüljárva. Könnyen megnyíltak a gyerekek, nem volt nehézség.