Ez a szeptember másképpen kezdődött, mint az előző években. Sok minden megváltozott az életünkben március óta. Az iskolában is új szabályokat kellett bevezetünk, hogy végre újra együtt lehessen az osztályunk. De HÁLÁSAK vagyunk azért, hogy 6 hónap után ismét együtt lehetünk és együtt tanulhatunk.
A gyerekek nagyon jól megfogalmazták a boldogság óra keretén belül, hogy megváltozott életünkben miért is lehetünk igazán hálásak.
A hála gyakorlása
Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola
Örömmel meséltek a gyerekek a nyári élményeikről, a kirándulásokról, illatokról, színekről, eseményekről, amik boldoggá tették a szünetet. Apró dolgokat említettek a téma feldolgozása során. Egy fagyi, egy kinyíló virág, találkozás egy régen látott baráttal(s ez nem is kis dolog), stb. Az elkészült pillanatképekből készült ez a montázs.
A Nyuszi csoportban hálafalevelet adtunk körbe, így minden gyermek elmondhatta miért hálás. Nagyon különleges és megható gondolatok születtek. ” Hálás vagyok, hogy kishugom született!” „Hálás vagyok, hogy mindennap eljöhetek oviba!” „Hálás vagyok, hogy a tesóm reggelente felébreszt!” A beszélgetőkör után mesefoglalkozás keretében feldolgoztuk A Hálafa c. mesét.
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvoda Könd Utcai Telephely
A gyerekek nagyon várták az óvodakezdést. Beszélgettünk az évszakokról, közösen festették meg textilficcel a hálapárnát, fagombokra rajzoltam a jeleiket, vágtam ki filc anyagból őszi faleveleket, mindenki mindennap rágombolhatja a saját jelére a lebelet, vagy egy másik gyerekére és el is mesélik aznap ebéd előtt, miért hálásak, minek tudtak nagyon örülni. A kiscsoportosok megismerik a jeleket, fejleszti a gyermekek fibommotorikáját, jobban oda tudnak figyelni egymásra. A hálapárnán a vírushelyzet miatt nem alszunk, hanem mindennap ebben a formában használjuk. Télen fehér leveleket, tavasszal virágokat, nyáron gyümölcsöket tudnak majd rá gombolni, így az évszakok változásainak megfigyelésése kapcsán is jó játék lesz ez a párna. Kedves közös élmény, hogy mindenki együtt festhette meg, egy kis részt vállalva belőle, így a közösségtudatukat is formálta. A szabad színválasztás pedig formálta esztétikai ízlésvilágukat, kreativitásukat. Kicsiknek alkalmas volt a színek ismétlésére.
Iskolánk ötödik osztályában megtartottuk az első Boldogságórát ebben a tanévben. A foglalkozás témája a HÁLA gyakorlása volt. Számukra nem volt ismeretlen ez a témakör, mivel az elmúlt évben is foglakoztunk ezzel a feladatkörrel. A hála szó fogalmát nagyon szépen meghatároztuk, közösen felírtuk a táblára, ami csak eszünkbe jutott róla. A csoport tagjai megszámlálhatatlan választ adtak, mit jelent számukra a kifejezés, kinek-miért hálásak, miért adhatnak hálát az életükben.
Minden apróságért hálás vagyok, minden kis darab ételért, egy sétáért,
Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola
Az iskola kapui megnyíltak előttünk. Elsősök lettünk. Hálánk jeléül tenyérnyomatot készítettünk. Jobb velünk a világ!
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
3. osztályosaim leírták, és lerajzolták miért és kiknek lehetnek hálásak. Mindezt az őszhöz kapcsolódva egy szőlőfürtben gyűjtöttük össze.
Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Ez a kép az 1. téma feldolgozásakor készült. Pirosba bújtunk, s ezzel szerettük volna jelezni, ebben a tanévben is csatlakozunk a boldogságprogramhoz. Íme a 2. b-s boldog osztály.
Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Ez a kép az 1. téma feldolgozásakor készült. Pirosba bújtunk, s ezzel szerettük volna jelezni, ebben a tanévben is csatlakozunk a boldogságprogramhoz. Íme a 2. b-s boldog osztályunk, a Tunderek2b.
Kőbányai Szervátiusz Jenő Általános Iskola
A tanév első napján elkészítettük a hála befőttünket egy óriásplakát formájában. A hónap során írtunk hálatáviratot, és elkészültek a hála kártyák is, amit mindenki hazavitt és meglepte vele a szeretteit.