A gyerekeke otthonról hoztak be megfestett kavicsot és egy olyat amit az óvodai csoportban közösen tudtunk megfesteni.
Megbeszéltük előtt, hogy ezeket a kavicsokat majd el lehet ajándékozni a gyerekeknek.
A megfestett kavicsokat beszélgető körben adtuk át, elmondták a gyerekek, hogy kinek adják és miért.
A hála gyakorlása
A hála szó értelmezése. Beszélgetés indító kör: Ki miért hálás? Próbáljatok felidézni pici korotoktól, egészen a mai napig olyan történeteket, amikor úgy éreztétek hála Istennek. Fejezze be mindenki ezt a mondatot valahogyan. pl.: Hála Istennek, hogy sikerült a felvételim, és hogy a buszsofőr nem zárta be előttem az ajtót, megvárt.
Köszönöm anyának, hogy……..
Örülök annak, hogy…..
Beszélgetésindító kérdések:
Milyen érzések szabadultak fel bennetek, amikor ezeket átéltétek?
Hogy tudnátok kifejezni a köszönetet, a hálát? Egyáltalán szükség van erre, miért?
Ti megköszöntétek a sofőr bácsinak, hogy megvárt benneteket?
Beszélgetés a hála által kiváltott érzelmekről. Miért jó annak, aki adja? Miért jó annak, aki kapja.
Végül minden csapat készítsen egy jóságlistát, és egy HÁLA INSTALLÁCIÓT a teremben fellelhető bármely segédanyagot használva.
A gyermekek hosszú idő után újra találkoztak egymással. Jöttek új gyerekek a csoportokba. A befogadás és viszontlátás örömére, szívecskét adtunk át egymásnak kézről-kézre a gyerekekkel egy ölelés kiséretében. Megbeszéltük, hogy ki miért hálás és hála nyakláncot készítettünk, melyre le is rajzolták. Voltak olyan gyermekek akik több láncszemre is rajzoltak. Ezeket hazavitték vagy voltak, akik a társuknak adták a hála jeleként.
A hála témakörén belül, az órán megbeszéltük és összegyűjtöttük, hogy kinek, minek, miért lehetünk hálásak. A gyerekeket megkértem írjanak 3 dolgot amiért a héten hálásak voltak. Ezeket, falevelet mintázó színes papírokra gyűjtötték össze és, hogy ki mit írt, azt játékos módon adták elő. Majd a levelekkel körbedíszítették a már korábban, kartonból kivágott fatörzset.
Boldogságfokozó hála
Ismét nagycsoportosok vagyunk. A Pipacs csoportos gyerekek izgatottan várták, hogy újra részt vehessenek a Boldogságóra programban. Óvodánkban négy csoport is részt vesz ebben a szeretetteljes programban. A hála témájának a feldolgozását közösen kezdtük a tornateremben. Szereposztásban eljátszottuk óvónőtársaimmal a „Hálafa történetét”, amit a gyerekek szájtátva és nagy örömmel figyeltek. Ezek után mind a négy csoport visszament saját szobájába, ahol elővarázsolódtak a virágok is, amikre a gyerekek elhelyezték a jelüket, közben hallgattuk a „Szép nap” című dalocskát, majd a „Boldogságmondókát” is szájtátva figyelték. A témának megfelelően beszélgettünk arról, hogy mi a „hála” szó jelentése, milyen érzés lehet hálásnak lenni, kinek és miért lehetünk hálásak… A gyerekeknek nem volt ismeretlen ez a téma, hiszen eddig is nagyon sokat beszélgettünk a hála, a boldogság, a tisztelet szavak jelentéséről és érzéséről. Közben pillangókat készítettünk festés és tükrözés technikával.
A foglalkozás zárásaként elkészítettük a csoport „Hálafáját” és a virágok elhelyezésével feljutottunk az első lépcsőfokra.
Szeptemberi témánkkal a hálával, két kis boldogságmanó segítségével foglalkoztunk Há Larával és Há Lalival. Meghallgattuk Kowalsky meg a Vega Varázszsavak című dalát, varázsszókeresőben kikerestük az elhangzottakat, így jutottunk el a köszönömig. A köszönet a hála kimutatásának egyik legegyszerűbb módja. Feldolgoztuk Bezzeg Andrea A Hálafa c. történetét, melyből kiderült, hogy a nevetés gyógyít, „elültettük ” Hálafánkat Boldogságvárunk kertjébe. A Hálarétre a Hálavirágok kerültek, amikre a gyerekek felírták, hogy miért hálásak. Az órákat hálavonatozással zártuk, ami nagyon tetszett mindenkinek.
Szeptembertől kezdtem a tiszabögi általános iskolánkban boldogságórát tartani. Technika és tervezés órát tanítóként csempésztem be a negyedik osztályba a hála témakört. Tudtam, hogy a pozitív pszichológia és a kreativitás jól kiegészítik egymást.
Az óra iránti érdeklődést a Fúj, fúj… relaxációs gyakorlattal, illetve a Szép nap, ölelj most… háladallal keltettem fel. A téma bevezetéséhez a korábbi foglalkozásunkon festési technikával készített őszi fát használtam fel. Beszélgettünk a hála fontosságáról, szerepéről a családban, iskolában, a környezetünkben. Az őszi fánkat hálafává varázsoltuk az általunk készített, a közösségünknek szánt hálaüzeneteket tartalmazó gyümölcsökkel, melyet a fa alatti zsákba helyeztünk. Az év zárásakor fogjuk az év közben gyűjtögetett terméseinket megnézni.
A téma feldolgozását az ajánlott hála-keresztrejtvény kitalálásával kezdtük és a technikaóra feladatával fontam össze. Lakóhelyünk már korábban összegyűjtött képeit rendeztük tablóképpé a régmúlt, valamint a jelen megörökítésével, az épületek megnevezése helyett, a hozzá fűződött élményeiket szív-hálaüzenetben rögzítették a gyerekek. Boldogan, vidáman alkottak. Nagyon élvezték a feladatot.
A téma továbbgondolásához, a hála kifejezéséhez felhasználtam a Szeretetkupon ötletet. Az óra végén egyfajta házi feladatként osztottam ki kuponokat. A hiányos szövegrészt magukra formálva kipótolták, majd otthon egy kedves családtagnak átadták.
A következő óra elején lelkesen osztották meg a saját kupontörténetüket és beszélgettünk a hála boldogságfokozó hatásáról. A gyerekek már kíváncsian várják a következő boldogságóra kitűzött témáját.
A szeptemberi foglakozásaink során sok élményt gyűjtöttünk a „hála” témakörében. A téma feldolgozása közben rengeteget beszélgettünk: összegyűjtöttük, hogy a gyerekek kinek és miért lehetnek hálásak, illetve hogyan és miként tudják a hálájukat kifejezni, kimutatni. Többször is meghallgattuk a hónap dalát. A hálamanók segítségével mutattuk be, hogy miért vagyunk hálásak. Közös projekttel készültünk „A hála világnapjára” , melyet az iskola bejáratánál lehetett megtekinteni.
Tíz hónapon keresztül tartó nagy utazásunk kezdődött ebben a szép őszi hónapban. A hála birodalmába utaztunk el. ”Vagy már ott is voltunk?” Az utazás kezdetén a hónap dala segített át minket, hogy átlépjük a hála kapuját. Majd egy nyarat idéző emoji segített nekünk, hogy a beszélgetőkörben sorra vegyük, hogy mi mindenért vagyunk hálásak. Elkészült hála dobozunk is, amit elhelyeztünk a tantermünkben. Ebbe a dobozba gyűjtjük az utazáson szerzett hálás pillanatainkat. Őszi mese következett a nyarat idéző őszben. Mese egy olyan jelentéktelen kis fehér virágról, aki mindenért hálás tudott lenni. Hálájával példát és erőt tudott adni a környezetében élő galagonya bokornak és más növényeknek. Virágporával pedig élelmet a késő őszi lepkéknek A hála ajándéka című könyvet mutattam meg a gyerekeknek. Beszéltünk arról, hogy mi is készíthetünk hála naplót és arról is, hogy ez miért jó nekünk. Majd egy kisfilmet néztünk meg, egy különleges születésnapról. Végül elkészítettük hála kapunkat. Hívunk és várunk mindenkit, hogy minden nap lépjetek be rajta ti is!
Mély hálát érzek mindenért, amim van, és ami vagyok.(Louise L. Hay)
Ismét elkezdődött egy újabb, tanév. Most már 6. évfolyamosok lettek a tanulók. A hála hónapja ismét ötletekkel, játékokkal, szebbnél szebb gondolatokkal telt nálunk. Meghallgattuk a hónap dalát. Hálát adtunk minden jónak, amit az elmúlt nyáron kaptunk. Szituációs játékokon keresztül átbeszéltük a témakört és újabb kérdésekre kaptunk választ a hálával kapcsolatban. Az osztályban talált tárgyak segítségével kiraktuk a hála szó betűit. Közös összefogással csapatmunkával megpróbáltuk a szőnyegünket visszájára fordítani. Nem utolsó sorban páros rajzmunkával közös rajzot alkottak. Örömmel érzékeltem, hogy vidám hangulatban csendben történt a feladatvégzés, szórakozás és egy közös projektet alkottak. A tanulók arcán döbbenetet vettem észre. Érdekes volt látni, hogy egy virág, vagy állat kezdeti rajzból teljesen más alakult ki, ugyanis előre nem beszélték meg a feladatot. Az tanóra végén hálás tekintettel mondták el a tanulók a pozitív élményeiket az óráról.