Hálásak vagyunk
A hála gyakorlása
Testvérvárosok Terei Általános Iskola
A gyerekekkel megismertetni a boldogság fogalmát, és tudatosítani ebben a hála szerepét.
Nagy öröm számunkra, hogy a 2020/2021-es nevelési évünkben a mindszenti Károly Óvoda, Gomba csoportja is bekapcsolódhat a Boldog Óvoda pályázatának megvalósításába.
Első Boldogság óránk témája a „Hála” gyakorlása volt. Bezzeg Andrea: A Hálafa története c. mese megismerésén keresztül beszélgettünk a köszönet és a hála érzésének kifejezéséről.
Resztoratív kör közösség formáló hatásával, falevél papírforma körbeadásával fogalmazták meg a gyerekek személyes hálájukat. Önkifejezésüket segítette a közös és egyéni élményeik önálló és irányított felidézése.
A felajánlott tevékenységeket izgatottan várták, „Boldogság órák” hívogató mondókájára mindenki felfigyelt.
Közösen készítettük el a Hálafánkat, színezésben tenyérnyomat készítésében, vágásban, ragasztásban kitartóan vették ki részüket.
Egy nagy közös Hála-párnát festettünk lepedőre, amit minden gyermek kipróbálhatott munkánk befejezésével. Tevékenységek közben a „Szép nap ölelj át engem…” c. dal adta meg az alaphangulatot. Többen szívesen mozogtak, táncoltak rá. Közös éneklésével kellemes légkör alakult ki a csoportban.
Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A gyerekekkel régen találkoztunk, ezért rengeteg mesélni valónk volt. Felidéztük az örömet okozó nyári emlékeinket is, amiket eltettünk télire, hogy akkor is tudjunk örülni. Azt is kitaláltuk, megbeszéltük, hogy kinek-kiknek lehetünk ezekért az élményekért, emlékekért hálásak.
Hála álarc
Mindenki más, mindenki másban tud segíteni. Már egy kis óvodás gyermek is rengeteg jót tud cselekedni, másnak örömöt okozni egy-egy tettével. A Babóca csoportosok minden tagja nap mint nap tesz valami jót, amiért hálásak lehetünk.
Hála álarc
Mindenki más, mindenki másban tud segíteni. Már egy kis óvodás gyermek is rengeteg jót tud cselekedni, másnak örömöt okozni egy-egy tettével. A Babóca csoportosok minden tagja nap mint nap tesz valami jót, amiért hálásak lehetünk.
A boldogságórát a hála gyakorlása témakörben napközis foglalkozás alatt alsós gyerekeknek, másodikosoknak és negyedikeseknek tartottam. A boldogságóra fogalma nem volt ismeretlen a gyerekek számára.
A foglalkozás elején tisztáztuk a hála szó jelentését, gondolathálót készítettünk a táblára. Aztán beszélgettünk arról, hogy kinek és miért lehetünk hálásak. A gyerekek meglepően sok példát hoztak fel a témában.
A hála kifejezése kapcsán beszéltünk az aktuális járványhelyzetben történő hála gyakorlásáról.
A gyerekek igényére behívtuk a foglalkozásra intézményvezető asszonyt, akinek szóban is megfogalmazták a tanulók a pedagógusok iránti hálájukat, valamint tapsviharral is megnyilvánultak.
Folytatásként azt a feladatot kapták, hogy készítsenek rajzot a nyár leghálásabb pillanatairól. A csoportban többen vannak, akik ingerszegény környezetből jönnek, így sokak számára a nyár leghálásabb pillanatai az iskola által szervezett Erzsébet-tábor eseményeihez, szervezőihez, pedagógusaihoz kötődnek.
A gyerekek szívesen rajzoltak és közben megbeszéltük munkájuk témáját.
A gyerekek nagy összetartásban készültek a feladatra, országunk nagyon sok értékét felelevenítették, amikért hálásak lehetünk. Rá sem fért egy plakátra az összes.
A tanulókkal közösen megnéztük Bagdi Bella videóját a HÁLÁRÓL.
Ezután megbeszéltük a hallottakat, majd minden tanuló elmondta, hogy miért hálás a nyári szünetben történtekről.
Majd a gyerekek le is rajzolták a nyári élményeiket, amiért HÁLÁSAK.
A rajzolás közben a Meditációs pillanatok: Reggeli Hála c. videót hallgattuk meg közösen.