Nehéz időszakon vagyunk túl. A társas kapcsolatok kialakulásában és megszilárdulásában sok gondot okozott a pandémia. Az utolsó alsó tagozatos tanév nagy reményekkel indult. Az idei ősz annak reményében indul, hogy ebben a tanévben minden nap tudunk az iskolában tanulni.
Jelképesen, mint hulló falevelek, a gyerekek nevét ráírtuk egy-egy színes papírból kivágott falevélre, és közösen ragasztottuk fel a teremajtó belső oldalára, hálát adva, hogy mindnyájan egészségesen kezdjük az új tanévet.
Bízunk abban, hogy számtalan élményben lesz részünk.
A hála gyakorlása
Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A gyerekekkel a téma feldolgozása során megbeszéltük ki, kinek, miért hálás, és ezt követően a szőlőfürtökre ráírták a neveket, kidíszítették a szőlőt és „megérett” a szőlőnk a szőlőlugasban.
A természetnek adtunk ma hálát. Hogy miért? Azért, mert árnyas lombjai biztosítottak helyet mai közösségépítő gyalogtúránknak. Minden fűszál a barátunk volt, minden fa a cinkosunk. Az erdei program közben a közös élmények gyűjtésével erősíthettük az összetartozás érzését. Bérleti díjat nem fizettünk, helyjegyet nem váltottunk. Mégis – minden a miénk volt!
Hogyan háláltuk ezt meg? Nemcsak az avarban szétszórt hulladékok összegyűjtésével, hanem a derékig érő gyomok alatt megbúvó arasznyi tölgy –és akáccsemeték kiszabadításával is. A darázscsípéseket igyekeztünk elkerülni, a szúnyogot, bagócsot megszoktuk, a kullancstól pedig riasztóval védekeztünk. A csalán, szeder, kökény, kecskerágó között nehéz volt ügyelni a kisebb csemetékre, mégis szerettük munkánkat, hiszen kint lehettünk a szabad levegőn.
Vajon „visszahálálja” ezt nekünk a természet? Egy év múlva újra elmegyünk, s a megmentett fasuhancok szemrevételezésével választ kapunk kérdésünkre.
Százhalombattai Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagozatos Általános Iskola
Szeptemberben elkészítettük az osztály hála hálóját. Igazán jó volt látni, tapasztalni, hogy a gyerekek meg is tudják fogalmazni az érzéseiket a témával kapcsolatban.
Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Boldog vagyok című dallal kezdtük az órát.
Majd lerajzolták a gyerekek a családjukat. Megbeszéltük,hogy miért lehetünk hálásak a családunknak.
Köszönetet mondtunk:
– a szüleinkért,
– az otthonunkért,
– a szeretetért,
– a nevetésért,
– az egészségünkért,
– a barátainkért,
– a háziállatokért, amikről gondoskodhatunk.
Közös énekléssel zártuk az órát.
Az elkövetkező hetekben is elmesélhetik, milyen jó dolog történt velük.
Táncsis Mihály Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Kanizsai Dorottya Általános Iskolája
A hála hónapjában a kanizsaisok pillangókra rajzolták és írták meg mindazt, amiért hálásak. A pillangókból lett a hála felirat a boldogságkihívás doboza fölött. A dobozba gyűjtjük az egész iskola diákjainak, tanárainak és a szülőknek hálaüzeneteit, a kicsik hála rajzait. Ezekből hamarosan montázs készül az iskolai faliújságra.
Fábiánsebestyéni Arany János Óvoda, Közművelődési Intézmény és Könyvtár
I. Relaxációs játékok- „Égig érő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok”
-„Villámlazítás”
„-Szomorú Szilárd, vidám Blanka”
2. Találd meg a Boldogság várát- fantázia játék
3. A Hálafa története- mese
Nap, nap, nap-mondóka a kicsikkel
-beszélgetés
4. Szép nap- dal hallgatása, közös éneklés
5. Színezés, hálafa, hála virág
6. Közös hálafa készítése, tenyér másolással, ragasztással.
A mai boldogságóránkon Bagdi Bella dalait hallgattuk az intézményünk ligetében. Nagyon szép idő volt, melyért igazán hálásak voltunk. Többször el is énekeltük a „Süss fel nap” című gyermekdalt.
Hallgattuk a madarak énekét. Sétálgattunk, jól éreztük magunkat.
Az óra második felében hatalmas buborékokat fújtunk… ezután kis buborékokkal örvendeztettük meg társainkat, önmagunkat.
Mosolygós, vidám órának voltunk részesei.
Negyedikesként már sok tapasztalatuk van a gyerekeknek a hálával kapcsolatban. Nem is okozott nekik nehézséget, hogy pár perc alatt összeszedjék , kinek és miért is lehetnek hálásak. A Hálaszüret feladat nagyon hálás feladat volt számukra, mert így még jobban ki tudták fejezni érzéseiket a társaik, szeretteik felé.