A Hála téma feldolgozását rövid relaxációs gyakorlattal kezdtük.Majd ezt követően beszélgettünk a hála fogalmáról. Mindenki mondott egy mondatot amiért,akiért hálát érzett aznap.
Másnap egy Hála mesével kezdtem a tevékenységet,röviden beszélgettünk a mese mondanivalójáról. Egymáshoz fordulva minden gyermek akinek volt kedve elmondhatta a kiválasztott társának,hogy miért érez hálát iránta.
A téma zárásaként közösen Hála -fát készítettünk illetve volt aki Hála levelet is, egy rövid de annál szívhez szólóbb üzenettel.
A hála gyakorlása
A Makói Óvoda Kassai Utcai Tagintézménye 2024-ben gyűjtést szervezett a hódmezővásárhelyi Igéző Állatmenhelynek. Az adományokat a Boldogságórát vezető kolléganőmmel adtuk át. Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy a következő nevelési évben is szeretném, ha egy összefogás keretén belül újból meg tudnánk ajándékozni a menhely lakóit. Annak érdekében, hogy minél több eledelt is összetudjunk gyűjteni kibővítettem a kezdeményezést az óvodánk négy tagintézményére. A szervezés során plakátot készítettem, melyben megfogalmaztam, hogy mit gyűjtünk, valamint azt, hogy nem csak az óvodánkba járó gyermekeket szeretném invitálni erre a nemes cselekedetre, hanem Makó város lakóit is. A négy tagintézmény három épületébe lehetett bárkinek vinni a felajánlást. Azok, akik csatlakoztak bármilyen formában a gyűjtéshez egy ajándék medált kaptak, amin szerepelt a következő mondat: „Én is segítettem”. A gyermekekkel rengeteget beszélgettünk a felelős állattartásról és arról, hogy milyen jó adni azoknak, akiknek nincs. Ebbe a gazdátlan állatok is beletartoztak. A beszélgetőkör során körbe adtuk a csoport kabaláját, Somát megsúgtuk neki, hogy miért vagyunk hálásak és miért szeretjük az állatokat. A foglalkozás végén szeretet simogatást adtunk társunknak, miközben elmondtuk neki, hogy „Hálás vagyok azért, hogy a barátom vagy!”
Az állatok világnapját intézményünkben az idei nevelési évben is ünnepeltük, révén, hogy az Örökös állatbarát” címmel rendelkezünk. A gyermekek lovas kocsikáztak, pónilovon lovagoltak. Megetettek lovakat, nyuszit és törpemalacot is. Fontosnak tartom, hogy a gyermekek értelmi és szociális készsége is fejlődjön, és igyekszek lehetőséget biztosítani a saját tapasztalás általi fejlődésre, valamint arra, hogy minél több érzékszerv által tudjanak a gyermekek tapasztalni.
Október 8.-án az adományt átadtam a menhelynek, akik hatalmas hálával köszönték meg a Makói Óvoda összefogását. A városi televízió is kiemelte a kezdeményezést amiról újságcikk és interjú is készült.
Interjú: https://mindigmako.hu/2025/10/az-allatok-vilagnapja-jegyeben-gyujtottek-a-makoi-ovisok-a-menhelyi-kedvenceknek/?fbclid=IwY2xjawNZ29RleHRuA2FlbQIxMQABHmbRQNu1NquO5Hjw-TB9g7A3cTk7WRfjrclv9PBYFmzW6ZenVmPduaHqV8Jn_aem_-CsoM2swmIEfpsLpphBYcQ
A gyerekek beszélgetés közben megfogalmazták, hogy miért hálásak, ezáltal felismerték az őket körülvevő szeretetteljes világot. Megemlékeztünk a Szív világnapjáról, melyet szeptember 24-én ünneplünk világszerte. Az óra elején megbeszélt hálaérzéseinket egy nagy szív alakú papíron le is jegyeztük, a szélét pedig mindenki saját kis névre szóló szívével díszítette fel.
A foglalkozás során Bartos Erika: Megsértődött a Gellért-hegy című meséje is elhangzott, mely olyan fontos dolgokra világított rá, mint a pozitív emberi kapcsolatok, a kedvesség és a hála érzése. A mese feldolgozása során színezőt is készítettek a tanulók. A hálakártyák segítségével vizualizáltuk érzéseinket, majd relaxációs zenével zártuk az alkalmat.
Szorgalmatos Mesekert Óvoda,Bölcsőde és Konyha
A nevelési év első foglakozása a Hála gyakorlása, mindig is egy kedves téma a gyerekek körében!
Nagyon szeretem hallgatni, ahogy mesélnek élményeikről, kinek miért hálásak. Megértik a mese mondanivalóját, figyelmesen végig hallgatták. Szívesen készítik a feladatlapokat, nagyon élvezik a zenéket. Kisebb csoportokban tartom a foglalkozásokat, hogy több idő jusson beszélgetni egy-egy adott témáról.
A szeptemberi boldogságóránk témája a hála volt. A beszélgettünk arról, mit is jelent hálásnak lenni, és miért fontos, hogy észrevegyük a mindennapok apró örömeit. A gyerekek először bátortalanul, aztán egyre őszintébben beszéltek arról, hogy kinek lehetnek hálásak és miért.
Felolvastam a Hálafa című mesét nekik. Megbeszéltük, hogy melyik szereplő kinek hálás.
Ezután beszélgettünk a hála színeiről, ki milyen színűre képzeli a hálát, ha színekben kellene kifejeznie. Papírból faleveleket színeztünk a saját hálafánkra, mindenki olyanra színezte a levelét, amilyen színekkel a hálát szerinte ki lehet fejezni.
A hálafát az iskola folyosóján helyeztük el, hogy a többi osztály is gyönyörködhessen a fában.
A szeptember a kollégiumban a megérkezés, az egymásnak való örülés és az új gyerekek megismerésének időszaka.
Kis nyári képkeresővel kezdtük a foglalkozást. Felidéztük a nyári emlékeket, mennyi mindenért hálásak lehetünk. Ezt követően az iskolakezdésről, az új helyzetek elfogadásáról beszélgettünk, és arról, milyen jó, amikor új emberek, új barátok kerülnek az életünkbe.
A foglalkozás végén egy kis ismerkedős játékkal közös tulajdonságokat kerestünk egymásban, végül meghallgattuk az ajánlott dalt.
Szeptember – Hála gyakorlása
” Minden napot mosollyal kezdj és hálával zárj.”
🙂🌞🙏
A gyerekek örömmel fogadták Boldogóráink segítőjét, Boldog Dórát 👸
Mindenki kiszínezte a foglalkozásokhoz szükséges jelképeket , melyeket elhelyeztünk a saját jellel ellátott kis borítékokba.
Boldogvárunk első lépcsőfokán így elhelyezésre került a hála jelképe.
Macókások körében a hála fogalma még egy kicsit ismeretlen. Megtanultuk, hogy egy mosoly, kedves szó vagy éppen egy ölelés is kifejezheti hálánkat. Így már jobban értették a gyerekek, amikor hála- játékot játszottunk kártyák segítségével.
5 különböző színű kártyánk volt és mindegyiken más kép szerepelt.
🔴 – egy személyt kellett megnevezni, akinek hálás valamiért
🟢 – egy helyet kellett megnevezni, amelynek hálás
🔵 – ételt, amiért hálás
🟡 – családi eseményt kellett mondani
🟤 – egy pillanat amiért hálás volt.
Egy hálás póktól kapott hàlóval / a gyerekek tudjàk a történetet 😁/ elkészítettük csoportunk hálóját.
Hála vonatunkba 🚂 is szépen lassan gyűltek az utasok.
A nagyszülőket is szeretettel vártuk egy kis műsorral és ajàndékkal. ❤
Szülőktől kaptunk sok- sok hálás gondolatot, amit a Családi napon a Macókások forgóján olvashattunk.
Szeptemberi Boldogságóra témánk a „Hála gyakorlása” volt. A témát Bezzeg Andrea: A hálafa története c. meséjével vezettem be, a foglalkozást kezdő „Égig érő fa vagyok” relaxációs gyakorlat után. Mesélés közben a hangszínemmel, verbális és nonverbális eszközökkel is érzékeltettem a mese hangulatát, így annak végére sikerült derűs, elfogadó, családias légkört kialakítanom.
A mese megismerése után saját hálafánkat is elkészítettük, melyek mellé egy hálaszívet is készítettünk. A hálaszívet szeretett dajka néninknek ajándékoztuk, miközben elmondtuk Neki, hogy mennyire hálásak vagyunk azért amit a mindennapokban értünk tesz.
A tevékenység végén meghallgattuk Bagdi Bella: Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek c. dalát, melyre örömmel táncoltak a gyerekek.
A délelőtt során a gyerekek jól érezték magukat, a közös élmények az összetartozás érzését erősítették, a betervezett célok, feladatok megvalósultak.
A felkínált tevékenységek alatt a gyermekek nem csak emberi kapcsolataikban, hanem a természet elemeivel, életük eseményeivel kapcsolatban is erősíthették a hála érzését.
„A Hála az a kulcs, amely kinyitja a boldogság kapuját”
A Nyíregyházi Bem József Általános Örökös Boldog Iskola megünnepelte a Hála Világnapját, mely szeptember 21-én van.
Négy osztály tanulói hála kulcsok készítésével fejezte ki a hála érzését.
Célunk, hogy kifejezzük megbecsülésünket mindazok iránt, akik tettek valamit másokért, és hogy értékeljük az élet pozitív dolgait, az apró örömöket. A hála kulcsok készítésekor, színezésekor gyakoroltuk a mindennapi hálát egy egyszerű köszönömmel, illetve tudatosan figyeltünk arra, amink van.
Szeretnénk felhívni a figyelmet azokra a pozitív dolgokra, a környezetünkben lévő szépségekre, amelyek körül vesznek minket a mindennapi éltünkben és tevékenységünkben.
„Hála Mindenért”
Szeptember hónapban a hála gyakorlása témakör feldolgozása során írtunk hálatáviratokat. Készítettünk hálagyöngyökből gyöngysort.