Könnyű olyan témáról beszélgetni, illetve feldolgozni, ami közel áll az ember szívéhez. Boldog vagyok, hogy az osztályom ilyen komolyan vette a beszélgetést és magát a témát. Zenehallgatással kezdtük az órát, majd beszélgettünk a háláról. Ezután választhattak színezőket. Majd „A mi hálánk” nevű játékot nagyon kreatívan oldották meg. Hálás vagyok, hogy ilyen szépen együtt tudtak gondolkodni és közösen meg tudták valósítani tervüket.
A hála gyakorlása
Ebben az évben egy új csoprttal tartok boldogságórákat a Gennaroban. A diákokkal újult erővel vetettük bele magunkat a „feladatba”. Felvázoltam nekik, hogy az év folyamán milyen témákkal ismerkedünk, milyen foglalkozásaink lesznek majd és leginkább arról beszéltem nekik, hogy miért tartok nekik boldogságórákat. Bízom benne, hogy még közelebb kerülnek egymáshoz a diákok. Azt várom, hogy a foglalkozásokon jól érezzék magukat és a beszélgetések, történetek, játékok, zene pozitívan hasson életükre. Szeretném, ha el tudnák mondani, hogy milyen jó dolgok történnek velük, milyen kihívásokkal találkoznak életükben és azokkal mennyire tudnak megbirkózni.
Minden alkalmat a Szép nap, ölelj most át engem című dallal kezdtük. Másodszorra már majdnem tudták a szövegét, együtt dúdoltuk. Harmadszorra már táncoltak is!
Utána beszélgetőkör volt – elmondták a tanulók , mit jent számukra a hála, miért lehetnek hálásak és kinek, hogyan tudják kifejezni hálájukat. Az első beszélgetés nehezen indult. A Hála című iskolai történet segítségével vezettem őket rá arra, hogy mit jelent ez az érzés.
Az oroszlán és az egér című mese tetszett nekik. Legközelebb képekkel, bábokkal játszom el nekik a történeteket.
Kézműveskedtünk is többször – kiszínezték a hálafát, simogató kezeket rajzoltak, hálakártyákat – kidíszített szivecskéket-gyártottak és festettek közösen egy virágot, melynek a szirmai szép, színes,őszi falevelek voltak, amelyekre pár hálás szót írtak.
Utolsó alkalommal kókuszgolyót készítettünk , megkínálták vele a többieket is!
A foglalkozások végén röviden meditáltunk.
Jól sikerült az első hónap, optimistán várjuk az októbert!
Meixner Ildikó Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
6. osztály, Vagányok
A boldogságórák témái közül a hála az egyik kedvencem. Nagyon örülök, hogy a gyerekek komolyan vették. Zenehallgatással kezdtük az órát, majd beszélgettünk a háláról. Ezután választhattak színezőket. Majd „A mi hálánk” nevű játékhoz, az a szuper ötlete támadt az egyik fiúnak, hogy emberekből rakjuk ki a hála szót. Meg is valósítottuk az élő hálánkat. Nagyon hálás vagyok, hogy ennek a magatartás problémával küzdő fiúnak, ilyen nagyszerű ötlete volt!
A gyermekek a tornateremben megépítettek egy hidat. Megbeszéltük, mi az a hála, milyen érzésekkel jár. Összegyűjtöttük, miért lehetünk hálásak: a családért, barátokért, egészségért. Ezek után mindegyik gyermek választott valamit, amiért hálás és azzal együtt lassan végigsétáltak a Hála hídon.
A hála
A hónap első boldogságóráján áttekintettük a témaköröket, amelyekkel a tanév során foglalkozni fogunk. A hála témáját egy relaxációs gyakorlattal kezdtük. A tanulók felidézték, milyen örömökben volt részük a nyár során, majd elmondták, hogy a társaikkal való találkozás miatt nagyon várták az iskolakezdést. Ezután háromféle kiválasztott tárgyból kirakták a hála szót. Segítséggel megfogalmazták, ki és mi felé éreznek hálát és hogyan fejezik ezt ki (leginkább a köszönöm szó használatával, de öleléssel, puszival is). Kártyalapokból megépítették a Hála-hidat, majd testrészeiknek hálát adva végig mentek rajta. A hónap nevezetes napjairól alkottunk egy tablót, melyhez a képeket már előzetesen elkészítettük. Az óra végén meghallgattuk a hónap dalát. A feladatokat örömmel és élvezettel végezték a tanulók.
4. osztályosok lettünk. Ezzel az osztállyal is 4. éve „boldogságórázunk”. Remélem, ők is úgy indulnak felső tagozatra, mint az előző két osztály is: olyan eszköztárral a lelkükben, ami segít megoldani a mindennapok problémáit, felfedezni és észrevenni a jót, örülni minden apró csodának.
Hála-leveleket írtunk, rajzoltunk ebben a hónapban. Továbbá a beszélgető köreinket azzal a kérdéssel indítottuk: miért vagy hálás most, ebben a pillanatban? Meglepően érdekes, megható válaszok érkeztek:
– Azért vagyok hálás, mert vannak barátaim.
– Azért vagyok hálás, mert anya megölelt.
– Hálás vagyok Morzsikának a kutyusomnak! …stb.
Hát így kezdtük. Hálás kezdet.
Szeptemberben 21 kiscsoportos gyermek kezdte meg az óvodai életet. A tavalyi tanévben már 7 kicsi járt a csoportunkba, így amikor kimondtam a hála szót, nekik már ismerősen csengett. Nagyon sokszor mondtam a szót a mindennapokban is. Kukoricát morzsoltunk, ahol a gyerekek maguk választották ki, kivel szeretnének együtt „dolgozni.” Hálásak voltunk egymásnak, hogy tudunk közösen, együtt munkálkodni. Meghallgattuk Bagdi Bella „Szép nap ölelj át engem” című dalát. Amikor véget élt a dal, megöleltük egymást. A szülőkkel szülői értekezleten ismertettem a Boldogság programunkat a csoportunkban, úgy érzem a szülők érdeklődését is felkeltettem. Kihívásként élem meg, hogy a kicsikkel hónapról hónapra hogyan fogjuk feldolgozni a témaköröket.
Váci Mihály Katolikus Általános Iskola
Szeptember 21-én megünnepeltük a hála világnapját. Az iskola tanulói és dolgozói az udvaron egy szívet formáló élőképet alkottak és a gyerekek egy hálafalra felírhatták miért érzik magukat hálásnak, ezt kitettük a faliújságra. Osztály szinten beszélgettünk a háláról, hogy ki miért és kinek hálás, hogyan fejezhetjük ezt ki. Idézeteket is válogattak a gyerekek, elmondták mit jelent ez számukra.
Taszári Körzeti Általános Iskola
A hála gyakorlása az egyik „leghálásabb” téma. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy egy nyár, a kamaszkor és a felső tagozatba való átlépés mennyit változtat a gyerekek hozzáállásán. Nehezebben oldódnak fel, eleinte kevésbé nyitottak az óra iránt. Később azonban már őszintén, nyíltan kommunikálnak. Szerencsésnek tartom magam, hogy felső tagozaton is folytathatom ezt a programot, bár érzem, hogy új kihívások előtt állok.
Jármi- Papos-őr Általános Iskola
Már nagyon vártuk az iskolakezdést, de mindennél jobban, hogy végre személyesen is találkozzunk a nyári időszak után. Amikor végre újra birtokba vehették a tanulóim az osztálytermünket, egy kis boldogságfallal vártam őket, melyen elhelyeztem az elmúlt tanévben készített néhány kis plakátunkat. Nagy örömmel fogadták és elmondták nekem, hogy nagyon hálásak, hogy újra együtt lehetnek az osztálytársaikkal, barátaikkal.
A hónap során nagyon sok mindent csináltunk. Olvastunk meséket, relaxáltunk, rajzoltunk, feladatlapokat oldottunk meg, elmentünk a közeli játszótérre. Készítettünk „boldogságbefőtteket”, melyekbe belerajzoltuk miért is vagyunk hálásak. A rajz készítése után egy cetlire mindenki fel is írta egy-egy szóval, miért hálás. Miután elkészültünk a kis cetlikkel egy igazi befőttes üvegbe tettük bele a papírokat, mely az osztályunk asztalán emlékeztet bennünket arra, hogy hálás szívvel fogadjuk a mindennapi dolgainkat, valamint egymást is. Nagyon örülök, hogy a tanulóimmal tölthettem az elmúlt egy hónapot. Én ezért vagyok HÁLÁS!