Az idei tanévben hatodik évfolyamba lépett a Mosolyka csoportom, osztályom. A tavalyi tanév pozitív tapasztalatai alapján folytattam a Boldogságóra programot. Osztályomban magas a pszichés és magatartási problémával küzdő gyermekek száma, többen beilleszkedési nehézséggel is küzdenek. Bízom az elvégzett feladatok jótékony hatásában mind a tanulási nehézségek leküzdésében, mind a közösségformálás terén.
Szeptember hónapban a Hála a téma. A Boldogságórát egy relaxációs feladat elvégzése után a „Jól érzem magam”dal eléneklésével indítottuk. Ezután felolvastam az Egy pohár tej c. történetet, majd megbeszéltük az érzéseinket ezzel kapcsolatban. A gyerekek elmondták a közelmúlt eseményei alapján, hogy kinek és miért lehetnek hálásak, majd egy hálalevél megírása volt a feladatuk. Szabadon választhattak, hogy kinek szeretnék ezt szánni. Voltak, akik lelkesen kezdtek dolgozni, de voltak, akiket bíztatni kellett, valamint segíteni, hogy kinek és miért lehetne ezt a levelet megírni. A maguk módján-hosszabban, rövidebben, esetleg helyesírási hibákkal-meg is oldották a feladatot. A kérésem az volt, hogy az elkészült leveleket olvassák is fel annak a személynek, akinek íródott. A következő osztályfőnöki óránkon pedig elmondták a tanulók, hogy mi történt, ill. milyen érzések kerültek felszínre a hálalevél felolvasása során. Sok szem nem maradt szárazon! A gyerekek arról is beszámoltak, hogy nekik is örömet okozott, hogy megtapasztalták, milyen jólesett a levelük a címzettnek, és mennyi örömöt tudtak ezzel okozni.

Szeptemberi Boldogságórán a hála gyakorlása volt a témánk. Már a ráhangolódás pillanatától érezhető volt, hogy különleges óra előtt állunk, olyan, ahol nem a tananyag, hanem a szívünk és a lelkünk kerül a középpontba.
Az óra elején körben ülve indítottunk, egy egyszerű, de annál meghittebb kérdéssel:
„Mi volt ma reggel az első dolog, amiért hálásak lehetünk?”
A válaszok őszinték és meghatóak voltak volt, aki az édesanyja reggeli mosolyát említette, más a barátait, egy tanuló pedig csak annyit mondott: „Hálás vagyok, hogy ma itt lehetek.”
Ezt követően röviden beszélgettünk arról, mit is jelent valójában a hála. A gyerekek saját szavaikkal fogalmazták meg:
„A hála olyan, mint egy napsugár a szívben.”
„Amikor hálás vagyok, nem tudok szomorú is lenni.”
Aztán jöttek a gyakorlati feladatok, ahol mindenki igazán elmélyülhetett. Párokban osztották meg egymással az idei nyár egy olyan eseményét, amiért hálásak.
Csodálatos volt látni, mennyi apró örömöt képesek észrevenni, egy jó beszélgetést, egy segítő kezet, vagy egy közösen átélt vicces pillanatot.
A hálanapló is előkerült, hiszen már ötödik osztály óta vezetjük. Most újra belelapozhattak, és sokan rácsodálkoztak, milyen sok jó dolog történt velük, amit a mindennapok sodrában talán már el is felejtettek.
Az óra végén közösen körbeálltunk, és egy rövid rituáléval zártuk a foglalkozást:
mindenki elmondott egy mondatot, ami ezzel kezdődött:
„Hálás vagyok ebben a pillanatban azért…”
A légkör szinte tapinthatóan megváltozott a gyerekek mosolyogtak, sokan nyugodtabbak, derűsebbek lettek.
Egyikük így foglalta össze:
„Ez az óra segített észrevenni, mennyi jó dolog vesz körül minden nap.”
Úgy éreztem, ma tényleg megérkezett közénk a hála.
A gyerekek megtapasztalták, hogy a boldogság nem valami távoli cél, hanem bennünk él csak észre kell venni.