A gyerekekkel meghallgattuk A Hála című dalt.
Beszélgettünk arról, hogy mit jelent számukra köszönet. Kinek hálásak és miért?
A hála gyakorlása
A foglalkozást Bagdi Bella Jól érzem magam… c. dalával indítottuk. A dal meghallgatása után röviden beszélgettünk a hála jelentéséről. Mivel túlságosan elvont fogalom ez számukra, ezért elmagyaráztam nekik a koruknak, állapotuknak megfelelő szinten. Viszonylag elég hamar megértették, és nagyon aranyos válaszok születtek a Kinek és miért vagy hálás? kérdésre.pl.” azért vagyok hálás, mert nagyon kedves velem”
Ezután A vadgalamb és a méh c. magyar népmesét dolgoztuk fel. Elbáboztam a gyerekeknek, majd megbeszéltük a mese tanulságát. A vállalkozó kedvű tanulók is lehetőséget kaptak, hogy elbábozzák társaiknak a mesét. A foglalkozás végén hálasütit készítettünk lisztgyurmából. Arra kértem őket, hogy adják oda annak a társuknak, vagy felnőttnek, akinek valamiért hálásak. Nagyon élvezték a gyerekek, és örömmel várják a folytatást.
Szeptember hónapban a pozitív érzelmekre koncentráltunk és az „együtt”-érzés megteremtésére. Elkészítettük a saját Szív-szigetünket (a fő képnek ezt a szigetet választottam), meghozzuk minden nap a döntést, hogy erre a szigetre lépünk, és nemcsak egy távoli elképzelt bolygó napi hálaadó rituáléját találtuk ki, hanem a sajátunkat is egyben, melyhez a zene hatalmát is segítségül hívtuk. Az alábbi videóban ennek egy részlete látható.
Mi egy fiús osztálynak vagyunk mondhatóak, így a gyengédség, a hála és köszönet kimutatása nem volt jellemző ránk. Így örömmel vettem, hogy egy kis példamutatás után milyen mély gondolatokat fogalmaztunk meg és fogalmazunk meg a mai napig.
Szeptember 21
Hálanap a Pillangó csoportban.
Csoportunkban a hálanapot mozgásalapú relaxációs, játékos jellegűvé varázsolt gyakorlatokkal kezdtük el, amit a gyerekek nagyon nagy örömmel csinálnak. Majd folytatásként meghallgattuk Bagdi Bella Szép nap ölelj át engem c. dalát. Mélyen érző, csodás dal után megfogtuk egymáskezét a gyerekekkel és szemünket behunyva éreztük át mindenki szeretetét, majd elmondtuk a csoport Boldogság köszöntőjét:
Örülök,hogy itt vagy,
Kezdődhet egy jó nap,
Köszöntelek téged,
Cselekedjünk szépet!
Majd postásjátékkal folytattuk a foglakozást: Add tovább a falevelet. c. játékkal. Aztán megbeszéltük a gyerekekkel, mit jelent hálásnak lenni. Köszönetet mondtunk amiért, ilyen nagyszerű, szeretetteljes csoportban együtt lehetünk.
Egy tanulságos mesével folytattuk ezt a feledhetetlen jól sikerült napot, melynek címe: Maci bajban van. Ezután megbeszéltük a mese cselekményét, történését a hálával kapcsolatban. Végül a gyerekek választhattak maguknak egy hálakövet, melyre mindenkinek a neve rákerült és egy szép üvegbe helyeztük el ezt a számunkra értékes tárgyat. Ha a gyerekek szomorúak vagy csak rosszkedvük van, csak megkeressük a saját Hálakövüket és huss elszáll a bánat eszünkbe jut majd miért is vagyunk hálásak egymásnak és a világnak.
Hálásak vagyunk, hogy részesei lehetünk ennek a programnak!
Az őszhöz kapcsolódva Marék Veronika Kippkopp a fűben című meséjén keresztül megismerkedtünk a kis Gesztenyegyerek baratjával, a katicabogárral. A hála gyakorlása kapcsán őt helyeztük előtérbe aktuális Boldogságóránkon. Mivel a hónapban már beszéltünk a hála érzéséről,a gyerekeknek már nem volt új a fogalom, és az érzés gyakorlása sem. A mese meghallgatása után a gyerekek kiszíneztek egy-egy katicabogarat, melyet a jelükkel láttunk el. Ezután minden gyermek feltűzte a sajátját egy mágnestáblára. Ezt követően, egyenként jöttek a táblához, hogy az általuk választott pajtásuk,vagy pajtásaik katicájának pöttyeit kiszínezzék, miközben megfogalmaztak a válaszott gyermekkel kapcsoltaban egy -egy gondolatot, és azt, hogy miért hálásak vele kapcsolatban.
” Azért vagyok hálás neki, mert meghagyta nekem az utolsó szelet almát.”
„Hálás vagyok, hogy a barátom, mert akkor is játszott velem, mikor fájt a hasa.”
Igazán szívmelengető mondatokat hallhattunk.
A hálagyöngysor készítését nagy örömmel fogadták a gyerekek. A hónap során, amikor valamiért úgy érezték, hogy hálásak, tehettek a láncukra egy újabb szemet. Le is jegyezték, hogy kinek, miért voltak hálásak, amit a zárófoglalkozáson meg is osztottak egymással. Van, aki büszkén viseli azóta is, de többen elajándékozták a nyakláncukat szeretteiknek.
Hála gyakorlása címmel készültek alkotások a hetedik osztályban a szeptemberi témához kapcsolódva.
Hálaszív címmel készültek az alkotások a negyedik osztályban a szeptemberi témához kapcsolódva.
Hála szíveink címmel készültek alkotásaink a harmadik osztályban a szeptemberi témához kapcsolódva.
Miért lehetünk hálásak és kinek/minek? Milyen érzés a hála? Egyáltalán az érzések csoportjába sorolandó?
Ezekre a kérdésekre kerestük óránkon a válaszokat, az óra eleji ráhangoló-meditációt követően.