Az első Boldogságprogram témánkat egymás segítése, együttérzés, az ezért való köszönet és hála köré szerveztük.
Az adott korcsoport életkori sajátosságait figyelembe véve játékosan, gyakorlati megtapasztalás útján terveztük a Boldogságóra tervezését és megvalósítását.
A gyermekek számára fontos, hogy megfelelő időt-lehetőséget biztosítsunk az élmények átélésére, elmélyítésére, ezért nem egy konkrét napon, hanem két alkalommal is lehetőséget teremtettünk arra, hogy a hála és segítség fogalmát-érzését átélhessék ovisaink.

Az első alkalommal egy óriási pókhálót készítettünk körben ülve. Egy pamutgombolyagot elindítva, kacifántos „labirintust” alakítottunk ki. Minden gyermekhez eljutott a fonal, majd mindegyikük tovább görgette egy tetszőleges társának. Minden kisgyermek fogta a saját részére eső fonalat. Önkéntesen, egyszerre egy gyermek végiglépkedett a pókháló szabad résein. A többieknek nagyon kellett segíteniük társukat, el ne essen, be ne akadjon a lába, végig tudja járni az utat. Nagy élmény volt a segítőknek, és a lépegetőknek, de óvó néninek is egyaránt. Vidáman, nevetve, koncentrálva segítették társaikat, aki pedig végigjárta az utat, megköszönte a gyerekeknek a segítséget. Aki szerette volna, elmondhatta, hogy pontosan kiknek hálás a segítségéért, mi jelentett számára olyan segítségnyújtást, melytől könnyebben jutott előre. Majd kértem őket, számoljanak be hasonló érzésekről, ki miért tudna köszönetet mondani, vagyis hálásnak lenni, és kinek…akár az óvodában, akár otthon. Ezzel a lehetőséggel főként a nagyobbak éltek, a kisebbek inkább csendes szemlélőként voltak jelen.
Empátia, köszönet, hála, a másik megsegítése, csapatmunka, mi-tudat erősítése maximálisan megvalósult.

A második programunk alkalmával bevontuk a játékba csoportunk dadus nénijét is. Kitaláltunk egy történetet, mely szerint a daduska nénink elvesztette a szemüvegét, így nem tud dolgozni… mi lesz most Vele? Megkérdeztük a gyerekeket, segítenének-e Neki megkeresni a szemüvegét? Természetesen egyöntetűen igen volt a válasz. „Kifaggattuk” a dadus néninket, hol járt az óvodában, merre tehette le szemüvegét? Végigsorolta az intézmény több helyiségét, melyet rajzban rögzítettünk. Egy kisgyermek kezébe adtam a papírt, s végigsétáltunk a tornatermen, felnőtt öltözőn, konyhán, egy másik csoporton, a vezető irodáján, majd végül szerencsésen megtaláltuk az elveszett szemüveget a csoportszoba szekrényének tetején. A játékot a gyermekek jókedvűen élték meg, érzékelték a humorosságát, a segítségnyújtásban örömmel vettek részt. Daduska nénink is nagyon örült, hálája jeléül egy hatalmas adag gyümölcssalátával kedveskedett a gyerekeknek.

Kicsit megfordítva ugyan, de mégis átérezhették a gyerekek a köszönet, a hála fogalmát, érzését. Megfogalmazhatták saját szavaikkal gondolataikat, érzéseiket. Igyekeztünk a korosztálynak megfelelő módszertani eszközöket igénybe venni, hogy a program lényeges üzenete eljusson a gyermekeinkhez, gondolataikba beférkőzzön.
Eredményes hetet zártunk, vidáman, valóban boldogan telt ez a néhány nap.

Zollner Zoltánné, óvodapedagógus