A gyerekekkel összegyűjtöttük, hogy ki miért hálás és ezeket felírtuk egy-egy szivecskébe. A híd szimbolizálja, hogy a hála nagyon sok mindenen átsegít minket az életben.
A hála gyakorlása
Megbeszéltük, miért jó már újra itt lenni az iskolában, mi az ami hiányzott.
Összeszedtük a virágszirmokba írva, hogy hogyan fejezhetjük ki a hálánkat.
Készítettünk hálkakupont, s megfogalmaztuk, hogy miért vagyunk hálásak annak, akinek szól, s mire lehet beváltani.
Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
A hónapban a hála ereje volt a téma osztályunkban. Pontosabban arról, hogy milyen pici, láthatatlan dolgokért is hálásak lehetünk a mai világban. Majd ezután a hétköznapokban szinte észrevehetetlen dolgokból raktuk ki a HÁLA szót…
Szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskola
A gyerekekkel a háláról beszélgettünk. Ezt követően a gyerek a témában rajzokat készítettek.
Egy kis légző gyakorlattal kezdtük az órát. Belégzésnél a tanév kezdésével kapcsolatos jó dolgokra összpontosítottunk; kilégzésnél pedig elengedtük a rossz érzéseket.
A bevezető gyakorlat után beszélgettünk a hála jelentéséről és idézeteket olvasunk fel ezzel kapcsolatban. Végül minden gyereknek készítenie kellett egy plakátot. A rajzlapot ketté kellett hajtani: a külső oldalán a hála felirat szerepelt és egyéniségüknek megfelelően kellett kidekorálniuk. Olyan jól sikerültek az egyéni megoldások, hogy minden tanuló felismerhető volt a rajza alapján. A belső oldalára pedig egy mondat került, hogy miért hálás a gyerek a tanév kezdésével kapcsolatban.
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
A harmadikos osztály érdeklődve hallgatta, hogy mivel foglalkozunk majd a boldogságórákon és kíváncsian várta az első alkalmat. A boldogságdal közös éneklése nagy sikert aratott. Megbeszéltük, hogy miért a hála az egyik leghatásosabb boldogságfokozó technika. A motiváló idézetek elolvasása után csoportokban beszélték át, hogy milyen dolgokért lehet hálás Boldog Dóra és Lelkes Lóri az iskolakezdéssel kapcsolatban. Majd csoportonként megoszthatták, hogy számukra milyen örömöket rejt a tanévkezdés. A vállalkozókedvű gyerkőcök saját testükkel rakhatták ki a páros munkában megfejtett rejtvény varázsszavát: a HÁLÁ-t. Bella dalának hallgatása közben ők is befőttesüvegbe zárhatták nyári élményeiket.
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
Már az első napok egyikén betöltöttük nyári élményeinket a befőttesüvegünkbe, s közben megbeszéltük ki mindenkinek lehetünk hálásak ezekért a dolgokért. Bella dalának hallgatásával zártuk a foglalkozást. A befőttesüvegek felkerültek a faliújságra, és velünk maradnak egész évben, hogy abból táplálkozhassunk a hidegebb időkben. A következő alkalommal a Boldogságdal közös éneklése után a Csodakantár című mesét hallgatták meg. Ezt követően elmondták, hogy a történetben ki és miért volt hálás Jancsinak. Felsorolták majd lerajzolták, hogy még mi mindenért lehetnek hálásak a mindennapokban.
Az idei nevelési év első témáját a Hálát ölelték át foglalkozásaink. Relaxációs gyakorlatok után a Szép nap ölelj most át engem dalt hallgatuk meg. Boldog Dóra elhozta nekünk Andika néni meséjét a Hálafáról. Nagy kedvencünk ez a mese. Mindennap elhangzik a Nap, nap, nap, fényes nap mondóka, melyet mozgással is kísérünk. Hálavirágot adtunk át szüleinknek, hálakő segítségével kezdeményezünk beszélgetőköröket a témával kapcsolatban. Ebben a hónapban hálánkat fejeztük ki az időjárásnak, a természetnek az őszi termésekért, gyümölcsökért. A termésekből portékákat készítettünk az őszi vásárra, hálásak vagyunk a szorgos kezek munkájának.
Szívecskéket küldünk Anyukáknak, Apukáknak, napjuk szebbétételére.
Az egyik legtartalmasabb és érzelmeket elindító téma a hála gyakorlása.
Az osztály a Hála befőttet készítette el. Nagyon nagy szeretettel és örömmel készítették a gyerekek.
Az idei tanév első boldogságórájának témája a hála gyakorlása volt. Az órát mozgásalapú relaxációs gyakorlatokkal kezdtük:
– Napimádás
– „Fújj-fújj”
– „Égig érő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok..”
– „Hervad a virágom, éled a virágom…”
– „Napra forgó a napraforgó”
– „Domborítok mint a cica, házba bújok, mint a csiga..”
Ezt követően arról beszélgettünk, hogy mit jelent a hála szó. Hogyan fejezhetjük ki hálánkat. Hálabefőttet készítettek a gyerekek apró rajzokkal, melyben lerajzolták, hogy kinek miért lehetnek hálásak, és a közös munkálkodás közben meghallgattuk Bagdi Bella: Szép nap ölelj most át engem című dalát.
A témát a Csodakantár c. mesén keresztül dolgoztuk fel, miközben a gyerekek kiszínezték a hálafát és apró rajzokat készítettek minél több dologról, amiért hálásak lehetnek. Az elkészült rajzokat szívekre ragasztották és plakát készült belőle.
Végezetül mindannyian párokban egy-egy pozitív dolgot mondtak, hogy miért hálásak egymásnak.