Kreatív
A hála gyakorlása
A 2. osztályosokkal megtartott órán az óra eleji meditácó („Napimádás”) után meghallgattuk Kowalsky meg a Vega: Varázsszavak c. dalát, majd a táblán összekeveredett betűkből kiraktuk a „KÖSZÖNÖM” szót. Ennek jelentését, használatát alaposan körbejártuk kötetlen beszélgetéssel. A gyerekek ezután meghallgatták az „Egy pohár tej” c. történetet. Megbeszéltük, majd a hála kifejezésének módjairól is szó esett. Az órán elkészítettük a „hálafát”, azóta ez folyamatosan bővül. hangsúlyt fektettünk arra, hogy nagyon fontos értékelnünk mindazt, amink megvan. Beszéltünk a „hálanapló” vezetéséről.
Az órát Bagdi Bella: Jól érzem magam c. dalával zártuk.
A könyv alapján először megismerkedtünk a hála jelentésével, hatásaival. Beszélgettünk arról, hogy kinek mit jelent a hála, milyen érzéseket kelt benne? Megfogalmaztuk, hogy ki miért hálás a családjának vagy saját magának.
A gyermekcsoportunk minden hónapban lelkesedéssel várja a Boldogságóra foglalkozást. Vegyes életkorú csoport lévén kihívás volt a program témáját közvetíteni a gyermekek felé, de a nagycsoportosok sokat segítettek a téma feldolgozásában. Hála fát készítettünk közösen, melyet egy mesén keresztül a gyermekeket is bevonva nagyszerűen sikerült feldolgoznunk és ráhangolódnunk a témára.Készítettünk egy hála fát is, amelyen a falevelek a gyerekek tenyérlenyomatai.
Tapasztalatszerző séta alkalmával, megfigyeltük az ősz szépségeit, elszáradt, lehullott, őszi faleveleket, terméseket gyűjtöttünk. Az egyik fa körül elhelyezkedve, a „Napimádás”, és a „Fújj, fújj” relaxációs gyakorlatot végeztük, ezután meghallgattuk Bagdi Bella: „Szép nap ölelj most át engem” című dalát. Séta közben találtunk csigaházat is, majd egymásnak adogatva, mindenki elmondhatta, hogy miért hálás, majd visszatérve a csoportba, az élőfára felhelyezte mindenki a hálalevelét, közben elmondtuk, hogy miért vagyunk hálásak. A „Kerekerdő kalandra hív téged” mondókával kezdeményeztem Bezzeg Andrea: „A Hálafa története című mesét. A mese után elmondtuk, hogy miért vagyunk hálásak, egy őszi falevelet a kezünkben tartva. Ezután a csoportszobában elkészítettük a „Hálafát”, majd a hála jelét felragasztottuk a boldogsághoz vezető lépcsőre.
A „Napocska” csoportba járó gyermekek sajátos nevelési igényű gyermekek. A sérülésükből eredendően, nyelvi kifejező készségük, kommunikációs nehézségeik miatt, segítséggel tudják kifejezni gondolataikat, érzéseiket. A feladatokat sok segítséggel valósítottuk meg.
A szeptemberi téma a hála volt, amely az életben meglévő értékek felismerésére és megbecsülésére irányította a gyerekek figyelmét. A foglalkozás célja az volt, hogy segítsen a résztvevőknek tudatosítani, mennyi mindenért lehetnek hálásak a mindennapjaikban. „Szép nap ölelj most át engem” dal pozitív és meghitt hangulatot teremtett. Liza hálája című mese tanulságán keresztül bemutattam, hogy a hála gyakorlása boldogságot hoz. Segít meglátni a már meglévő értékeket és örömöket. A gyerekek egy hálafát készítettek. Papíron kinyomtatott szíveket körbe vágták, majd mindegyik darabra ráírták amiért hálásak lehetnek.
Szeptember hónapban járunk, megkezdődött a nevelési év. Csoportunk létszáma 29 fő. Vegyes életkorúak, 17 fő 3-4 éves és 12 fő 5-6-7 éves korú. Az első hónap nagyrészt a beszoktatással telt, az új gyerekek megismerésével és beilleszkedésüknek a segítésével. A hónap téma köre a hála gyakorlása volt. Elsősorban ezt a témát a nagyobb gyerekekkel dolgoztam fel. Ismertettem a gyerekekkel, hogy boldogságórákat fogok tartani, szeretném, ha ők is, aktívan részt vennének rajta. Tíz témakört dolgozunk fel 10 hónap alatt, amelyből az első a hála. Miért is lehetünk, mi hálásak, ezt boncolgattuk. Szüleinknek hálával tartozunk, amiért annyit fáradoznak értünk, hogy legyen étel az asztalon, legyen tiszta ruha, amit felvehetünk, legyenek játékok, amivel játszhatunk. Megbeszéltük, hogy a pénzt, amiből vásárolni tudunk, azért dolgozni kell, mert fizetést csak akkor lesz. Testvéreinknek is hálásak lehetünk, hiszen egy jó testvére midig lehet számitani, a bajban is. Barátainknak is hálával tartozunk, hiszen velük lehet nagyon jókat játszani. A természetnek, annak a sok csodának, amit add. Az őszi falevelek, amelyek gyönyörűek, sokszínben pompáznak. A napfénynek, amely energiával tölt fel. A víznek, amely az élet forrása, mert víz nélkül nincs élet. A fa lombjának, amely árnyékot add. A gyümölcsöknek, zöldségeknek, amely sok vitamint tartalmaz, amitől mi erősek és energikusak leszünk. Elolvastam a gyerekeknek A hála fa történetét, amely nagyon tanulságos volt. Megbeszéltük, hogy miért volt szomorú és bánatos a fa és hogyan segítettek az állatok, hogy a fa la lelke meggyógyuljon. Több alkalommal is meghallgattuk a „Szép nap ölelj át engem” című dalt, a gyerekeknek nagyon tetszett. Hálavirágot is készítettünk szülőknek, amelyet a gyerekek haza is vihetek.
Ebben a hónapban Tök jó napi rendezvényünkre is készültünk. Ez egy közös óvodai rendezvény, ahol a szülők is részt vesznek. Volt itt krumpli és töksütés, kemencébe. A gyerekek megismerkedhetek az íjászattal, ülhettek lóháton, lőhettek céltáblára nyíllal. Madárbarát óvodaként, solymász bemutatón is részt vehettek a gyerekek. Kutyás bemutató is nagyon érdekes volt. Lehetett még ezen kívül kukoricát morzsolni, amely nagyon népszerű volt a hozzánk látogató elsősök körében. Tökfaragás és őszi dekoráció készítő versenyben, a mi csoportunk elnyerte a legaktívabb csoport díját, amire mi nagyon büszkék vagyunk. Ezekért a dolgokért is hálával tartozunk, hiszen nagyon jól éreztük magunkat és élményekkel lettünk gazdagabbak.
Szeptemberi téma a hála gyakorlása volt.A hála, a köszönet kifejezése nagyon fontos hatással van a személyiségfejlődésre. A Napimádás c. relaxációs gyakorlatot választottam a kezdésre. Majd a beszélgetőkörben megbeszéltük a hála, a köszönet fogalmát, a kettő közti különbséget. Példákat mondtunk arra, hogy kinek, vagy miért is lehetünk hálásak. Eljátszottuk az „Add tovább a falevelet” c. játékot az előzőleg készített levelekkel, végül meghallgattuk Bagdi Bella: Szép nap, ölelj most át engem c. dalát.
Hálásak vagyunk, hogy vegyes csoport lévén 3-7 éves gyerekek életének, mindennapjainak lehetünk részesei. Fontos, hogy a gyerekek is megtanulják, hogyan fejezhetik ki érzéseiket.
Első lépésben megismertettük a gyerekekkel az aktuális témánkat: a hálát, Bezzeg Andrea: A hálafa története című meséje alapján. A gyerekek érdeklődéssel figyelték a történetet, majd megbeszéltük a hallottakat, hogy mit jelent maga a szó: hála, és ki, miért, kinek hálás.
Több napon át foglalkoztunk azzal, miért és miképp mutathatjuk ki hálánkat másoknak. Mindenki elmondta, miért hálás az anyukájának, vagy apukájának, testvérének. Csoporton belül pedig szituációs játékokon keresztül köszönték meg egymásnak (szavakkal és öleléssel) a feléjük nyújtott segítséget, ajándékot, dicséretet. Megépítettük a boldogságvárunkat és meghallgattuk a hónap dalát is.
Az előző évben kitett hálafánkra most újból elkezdjük gyűjteni a kis piros szíveket, amiken azok jele szerepel, akiknek valamiért hálásak lehetünk.