ÖTLETTÁR 31. – Családi körben

otlettar_31_bejegyzes

 

GYAKORLAT OVISOKNAK
GYAKORLAT KISISKOLÁSOKNAK
GYAKORLAT KAMASZOKNAK

Gyakorlat – Ovisoknak

Családi körben

Az ovis korosztállyal a legizgalmasabb a családról, a családi kapcsolatokról beszélgetni, hiszen ebben a korban kezdik felismerni, megérteni a családi, rokoni kapcsolódásokat, ekkortájt jönnek rá, hogy anya meg apa is voltak gyerekek, sőt ők a nagyik gyerekei, és hogy nekik is vannak testvéreik.

A család a legkisebb közösség az ember életében, és ennek a fontosságát jó, ha magunkban is tudatosítjuk időnként.

  • Vegyétek elő a családi fotóalbumot, szedjetek elő magatokról gyerekkori képeket, testvérekről, unokatestvérekről, családi eseményekről. Nézzétek meg a nagyszülők gyerekkori képeit, álljatok a tükör elé, és hasonlítsátok össze velük magatokat. Miben hasonlítotok, miben különböztök? Ki kire hasonlít jobban a családból? 
  • Meséljetek családi történeteket azokból a korokból, amikor annyi idősek voltatok, mint most a gyermekeitek. Persze egy-egy gyerekkori emlék felidézésekor azon sem kell nagyon meglepődni, ha a gyerekek olyan kérdéseket tesznek majd fel, hogy „Amikor te kicsi voltál, akkor éltek dínók?” 
  • Ha már sokat nézegettétek a képeket, meséltetek róluk, keverjétek össze őket, és játsszatok velük. Játszhattok olyat, hogy egy meghatározott idő alatt ki talál több olyan képet, amin a nagyi szerepel. Ki tud minél több párt alkotni a fényképekből aszerint, hogy ki kinek a gyermeke. Gyűjtsétek egy kupacba a testvéreket!
  • Vagy tegyetek fel kérdéseket azokról a dolgokról, amikről korábban beszélgettetek, és a gyerekek válasszák ki annak a fényképét, akire a kérdés vonatkozott.  
  • Játszhattok velük memóriajátékot is. Ha lefordítjátok a képeket, valaki mond egy személyt, és azt kell megkeresni. Mindenki egyet fordíthat meg, ha az van rajta, akit előre meghatároztatok, akkor azt a képet elviszi. Ha más van rajta, lefordítjátok, és a következő játékos jön. Vagy két képet kell megfordítani, és ha ugyanaz a személy szerepel rajta, akkor viheti el az adott párt.
  • A fényképek segítségével engedjétek szabadon a fantáziátokat, és találjatok ki a saját fotóitokhoz, családotokhoz igazodó játékot.
  • A fényképekből készíthettek családfát is. Akár rajzolhattok egy fát, amire rátehetitek a családtagok fényképeit, egészen a gyökerektől, ameddig vissza tudtok emlékezni. Ha tudtok nyomtatni, és sokszorosítani a fotókból, rá is ragaszthatjátok a fára a nyomtatott fotókat. Ha valakiről nincs fotótok, rajzoljatok, írjátok oda a neveket. A családfát látva a gyerekekben is sokkal jobban tudatosulnak a családi kapcsolatok.
  • Készíthettek családi naptárat is a gyerekekkel, akár saját magatoknak, akár ajándékba a nagyinak. A fotókat fénymásoljátok le, nagyjából mindenkiről lehessen ugyanolyan méretű kis képet kivágni. Majd készítsetek egy táblát kartonból, fából, levegőn száradó gyurmából, amire ráírjátok „Családi naptár”, majd fűzzetek fel rá 12 szalagot egymás mellé, amire egy kis papíron rácsíptetitek a hónap nevét, majd alá azoknak a fényképeit, akiknek abban a hónapban van a szülinapjuk.

Bármelyik fenti gyakorlatot, játékot, kreatív ötletet választjátok, egy biztos, szuper délutánotok lesz, és remélhetőleg mindannyiótokban megerősödik a „de jó ehhez a családhoz tartozni” érzés.

Küldjetek fotót az elkészült alkotásokról e-mailben az info@boldogsagora.hu e-mail-címre és mi közzétesszük azt a Facebook oldalunkon!

Ha tetszettek az ÖTLETTÁR játékos gyakorlatai, és szívesen megosztanád másokkal is, kattints a Megosztás gombra itt a cikk alatt! Ha szeretnéd megtekinteni a teljes #jobbveledavilágotthon ötlettárat, kattints ide >>

Gyakorlat – Kisiskolásoknak

Családfa készítése

Honnan jövünk? Kik voltak az őseink, elődeink? Milyenek voltak ezek az emberek? Mik voltak az erősségeik? Milyen történetek keringenek róluk? Kire hasonlítunk leginkább?

Ezen a héten foglalkozzatok kicsi részletesebben a családfátokkal.

Készítsetek egy nagy lapra közösen egy családfa rajzot, és ide rajzoljátok be mindazokat a családtagokat, akikről tudomásotok van, vagy hallottatok. Készítsétek el az anyai és az apai ágat is. Beszélgessetek a nagyszülőkkel vagy idősebb rokonokkal, kérjétek meg, hogy meséljenek kicsit azokról a rokonokról, akiket már ti nem ismerhettetek.

Írjátok fel a családfára az érdekes információkat. Pl:

  • Ki volt a család bohóca? Fekete báránya? Üdvöskéje? Tehetsége? Tréfamestere? Kívülállója? Kalandora?
  • Mely tulajdonságok voltak jellemzőek a családban? 
  • Milyen családi anekdoták forogtak a családban?

Kérjétek meg a  nagyszüleiteket, idősebb rokonokat, hogy meséljenek az ő gyerekkorukról: 

  • Mire emlékeznek szívesen? 
  • Mi volt a kedvenc játékuk? 
  • Mi volt a kedvenc helyük?
  • Hova mentek nyaralni?
  • Ki volt a legkedvesebb barátjuk? 
  • Hogy hívták a matektanárt? 
  • Mit csináltak suli után? 
  • Otthon kivel kapcsolódtak szívesen? 
  • Mitől féltek? Minek örültek? 
  • Mi számított akkoriban “menőnek”, “nagy dolognak”? 
  • Mik szerettek volna lenni felnőttként? 
  • Kiben bíztak meg? 
  • Kivel osztották meg a titkaikat? 
  • Milyen zenéket hallgattak? 
  • Mit olvastak?

A hét során bővülhet az információk sora, sőt, ha kedvetek van, közösen a többiekkel rajzolhattok is rá, díszíthetitek is.

A hét végén pedig nézzetek rá a családfára, a sok sok információra, amit begyűjtöttetek és beszéljétek meg, hogy mi lehet a CSALÁDI MOTTÓtok. Milyen üzenet vagy visszatérő mondat jellemezné legjobban a Ti származási családotokat? És mi lehetne a jelenlegi családi jelmondatotok? Írjátok rá a családfára!

Ha elkészültetek, fotózzátok le és küldjétek el a nagyszülőknek is vagy mutassátok be nekik az elkészült családfát egy videóhívás keretében! Kérdezzétek meg tőlük, mit vagy kit tennének még rá.

És még egy tipp: ha valaki szívesen bíbelődik a webes családfa készítéssel is, akkor kipróbálásra ajánljuk ezt a weboldalt!

Küldjetek fotót az elkészült alkotásokról e-mailben az info@boldogsagora.hu e-mail-címre és mi közzétesszük azt a Facebook oldalunkon!

Ha tetszettek az ÖTLETTÁR játékos gyakorlatai, és szívesen megosztanád másokkal is, kattints a Megosztás gombra itt a cikk alatt! Ha szeretnéd megtekinteni a teljes #jobbveledavilágotthon ötlettárat, kattints ide >>

Gyakorlat – Kamaszoknak

Ez tök ciki!

Még hogy kamaszként elmondjam ezt a szüleimnek? Velük nem lehet beszélni! Meg sem értenék, amit mondok! Még hogy a kamasz gyerekemmel erről beszéljek? Vele nem lehet beszélni! Meg sem értené, amit mondok!

Egy bevállalós feladat kényes témákra:

  • Írd fel külön-külön cetlikre, hogy mi az, amiről a világért sem beszélnél apuval. Egy másik cetli kupac azokról a dolgokról szóljon, amikről a világért sem beszélnél anyuval. Ha van egy vagy több testvéred, akkor a többi kupacba azokat tedd, amikről velük nem beszélnél még akkor se, ha te lennél a pénzügyminiszter! Ha sokan vagytok, meg is jelölheted a kupacokat, például eltérő színnel vagy eltérő színű papírszeletekre írhatsz, stb. Ha van olyan téma, amiről többekkel sem beszélnél, annyiszor írd le és annyi kupacba tedd, ahányan vannak! 
  • Vedd sorra tehát a rokonaidat, majd helyezd el a cetlikupacokat a letölthető rajzon látható módon: középre kerüljenek az azon családtagokra vonatkozó cetlik, akiket a legközelebb érzel magadhoz (úgy egyébként, kényes témák ide vagy oda), a legkülső körön kívülre pedig azokét tedd, akiket most szinte idegennek érzel. Nézz erre rá! Mit látsz? Van négy köröd, négy kategóriád a szerint, hogy kit mennyire érzel magadhoz közelinek, ami az iránta érzett kapcsolódásod, szereteted mélységéről is szól. A kör melyik részén van több kupac?
  • Miután erre lett egy rálátásod, vedd sorra azokat, amiket a cetlikre írtál és most aszerint csoportosítsd őket, hogyha mégis beszélnél ezekről anyuval, apuval stb.-vel, akkor azt csak és kizárólag milyen körülmények között tennéd meg. Pontosítsd a körülményeket és a másik féltől elvárt viselkedéseket, írd ezeket bele a körökbe, majd pedig helyezd el rajtuk az egyes cetliket. 
  • Ha még mindig úgy véled, hogy van olyan téma, amiről akkor sem beszélnél, ha piros hó esne holnap az égből, akkor tedd az utolsó oszlop alá! Erre itt találsz egy példát!
  • Nézz rá ismét a cetlikre. Most mit látsz? Észreveszel összefüggéseket, hasonlóságokat? És még mit?
  • Ha még nem jött el a megvilágosodás ideje, akkor itt a lehetőség szépen, finoman, óvatosan, vagy éppen lendületteljesen kockáztatniVálaszd ki egyik családtagodat! Majd válassz ki egy témát, amiről esetleg, talán, ha bizonyos körülményeket megfelelőnek tartanál, akkor beszélnél róla. Mire van szükséged ahhoz, hogy azt a körülményt megteremtsd? Ki tud benne segíteni? Kire számíthatsz? Hogyan tudnád úgy megkérni a választott családtagodat, hogy úgy viselkedjen, ahogyan szeretnéd, hogy közben együttműködő maradjon és békés legyen a hangulat köztetek? Mi lehet az ő szeretetnyelve? Mi a legrosszabb, ami kisülhet a végén belőle? Mi a legjobb, ami történhet? Ebben a „legjobban” merülj el egy kicsit, ízlelgesd!

Ez bizony bevállalós feladat kényes témákra. De ha nem is csinálsz meg semmit a feladatokból, csak a kérdések mentén egyszerűen végiggondolod, már az is azt jelenti, hogy tettél egy lépést afelé, hogy esetleg, talán, bizonyos körülmények között megnyílj azoknak, akiket fontosnak tartasz.

Küldjetek fotót az elkészült alkotásokról e-mailben az info@boldogsagora.hu e-mail-címre és mi közzétesszük azt a Facebook oldalunkon!

Ha tetszettek az ÖTLETTÁR játékos gyakorlatai, és szívesen megosztanád másokkal is, kattints a Megosztás gombra itt a cikk alatt! Ha szeretnéd megtekinteni a teljes #jobbveledavilágotthon ötlettárat, kattints ide >>