ÖTLETTÁR 19.- Repülő teknős barátságkarkötőben
- Írta: Boldogságóra,
- Megtekintve: 1812
GYAKORLAT OVISOKNAK
GYAKORLAT KISISKOLÁSOKNAK
GYAKORLAT KAMASZOKNAK
Barátság
Kiss Ottó: Végtelen
A madzagnak két vége van,
de ha összekötöm őket,
akkor a madzagból egy kör lesz,
és a körnek egyetlen vége sincsen,
de úgy is lehet mondani,
hogy a kör végtelen.
És még egy dolog van, ami végtelen,
az pedig az Emese és az én barátságom,
mert mi is összekötöttük a sorsunkat,
és olyan szorosra kötöttük össze,
hogy azt már soha többé nem lehet eloldozni.
Kétség nem fér hozzá – a baráti kapcsolataink kiemelkedően fontos szerepet töltenek be életünkben. A közös élmények, beszélgetések, megosztott nehézségek és örömök mind összekötnek bennünket azokkal, akik fontosak a számunkra. Kutatások szerint 5 emberrel tudunk szoros, 15 emberrel pedig elég szoros kapcsolatban lenni, a kapcsolódási köreink persze tovább bővíthetőek. Fontos viszont, hogy legyen körülöttünk pár olyan ember, akikkel meg tudjuk osztani a nehézségeinket, együtt ünnepeljük a sikereinket, legyen valaki, aki csak meghallgat, kérdez, érdeklődik, tükröt tart, bátorít, szükség esetén jelen van a számunkra. Kutatások arra is rámutattak, hogy a boldog embereknek kiemelkedő tulajdonsága, hogy sok energiát fektetnek baráti kapcsolataik ápolásába. Most következő gyakorlatainkkal mi is arra bátorítunk minden korosztályt, hogy helyezze ezt a témát középpontba, gondolkodjon el a barátságról, a barátok szerepéről.
Gyakorlat – Ovisoknak
A repülő teknős
Olvassátok el a gyerekeknek „A repülő teknős” c. mesét és dolgozzátok fel az alábbi kérdések mentén:
- Rajzold le – Te milyen állat lennél? És a barátaid?
- Milyen tulajdonságai vannak azoknak az állatoknak, akiket rajzoltál?
- Honnan lehet tudni, hogy a teknős és a hattyúk barátok? Hogyan segítik egymást a barátok a mesében?
Gyakorlat – Kisiskolásoknak
Barátságkarkötő
Instrukciók a gyerekeknek:
Készítsünk barátságkarkötőt! Gondold végig, kik a legfontosabb barátaid és készíts nekik barátságkarkötőt. Akár két egyformát is készíthetsz, és az egyik nálad maradhat, míg a másikat odaadhatod neki, amikor újra találkozhattok.
Miközben alkotsz, gondolj arra a személyre, akinek készíted, idézz fel közös örömteli emlékeket, beszélgetéseket. Gondold végig, hogy mit kedvelsz benne, mi az, ami miatt a barátodnak nevezed, és azt is, hogy hogyan lehetsz te igazán jó barát a számára. Mi hiányzik most a legjobban? Mi lesz az első dolog, amit csináltok majd, ha újra találkoztok?
Alább három technika közül is választhattok, így különböző stílusú karkötők is készülhetnek:
Egyszerű fonási technika
Kumihimo fonási technika
Indián fonat
Gyakorlat – Kamaszoknak
Filmek a barátságról
Talán a szavaknál sokkal jobban mesélnek a barátság természetéről a filmek. Ajánlunk néhányat, nézzétek meg közösen, majd pedig beszélgessetek róluk:
- Mit mesélnek a barátságról?
- Milyen emberi értékeken, tulajdonságokon alapulnak a bemutatott barátságok?
E.T. – alapfilm a barátságról
Holt Költők Társasága – szintén alapfilm, a barátságról, a bajtársiasságról, a csapat összetartásról
A remény rabjai
Forest Gump
A segítség
Ha tetszettek az ÖTLETTÁR játékos gyakorlatai, és szívesen megosztanád másokkal is, kattints a Megosztás gombra itt a cikk alatt! Ha szeretnéd megtekinteni a teljes #jobbveledavilágotthon ötlettárat, kattints ide >>