ÖTLETTÁR 1. – Napi (t)Rend

otlettar_1
GYAKORLAT OVISOKNAK
GYAKORLAT KISISKOLÁSOKNAK
GYAKORLAT KAMASZOKNAK

Az idő szorításában

Korunk talán egyik legkritikusabb magatartása a türelem gyakorlása. Legyen szó akár egy feltett kérdésünkre vagy egy reakciónkra érkező válasz fogadásáról, egy tevékenységgel való elkészülésről, kapcsolataink tartalmas ápolásáról, vagy akár egy személyes beszélgetés menetéről.

A jelen kihasználatlan megélése nélkül nem hiába érzékeljük úgy, mintha állandóan egy olyan mókuskereket hajtanánk, amiből nincs kiszállás. Ez a gondolat azonban csupán illúzió. (Egyesek szerint az idő is csak illúzió.) Bármelyik pillanatban megállhatunk, nemet mondhatunk és kiléphetünk.

Bármikor dönthetünk úgy, hogy inkább feltöltődünk, mint hogy még egy feladatot megoldjunk. Lehet, hogy a feladatok egy végtelen történetet írnak, és úgy érezzük, menten kipurcanunk. Jobban tesszük ilyenkor, ha nem a feladatok végét akarjuk látni ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat, „mert majd akkor, ha…”.

Ehelyett vizsgáljuk meg, hogy mi (akik érintve vagyunk) hol, milyen állapotban és milyen érzelmeket megélve, kikkel körülvéve szeretnénk lenni aktuális céljaink és vágyaink elérésekor. Választhatunk, hagyjuk, hogy a feladatok és határidők irányítsanak minket, vagy kezünkbe vesszük a felelősségvállalás gyeplőjét és az áldozat szerepe helyet életünk tetterős főhősévé válunk.

Gyakorlat – Ovisoknak

Építsetek akadálypályát!

A nyom nélkül eltávolítható, és különböző színű ragasztószalag rendkívül sokoldalúan felhasználható eszköz. Látványos autópályát is készíthettek, ha a parkettára ragasztjátok megfelelő formában.

Masszív bútorok és bútorlábak bevonásával kiképzőpálya is készülhet. Állítsatok néhány széket egymás mellé két sorban, folyosót képezve. Egy adott magasság felett pókhálószerűén húzzátok át a ragasztószalagot egyik oldalról a másikra, csak akkora helyet hagyva a pókháló alatt, hogy a gyerekek
kúszva átférjenek.

Ha ezen átjutottak, következhet az ugróiskola, aminek az elkészítéséhez szintén a ragasztószalagot használjátok.

Gyakorlat – Kisiskolásoknak

Neked milyen a napirended?

Nézzétek meg ezt a közel 2 perces kisfilmet a napirendről és beszélgessetek arról, hogy mi a ti saját napi ritmusotok, mikor mit csináltok! Ha pedig úgy látjátok, hogy valamin érdemes lenne változtatni, módosítsátok a napi rutint és próbáljátok ki, hogyan működik!

Rejtélyes napirend

Készíts azonos méretű kártyákat kartonból, és rajzzal, festménnyel, ragasztással, infografikával, rejtjellel – tetszőleges technikával – alkosd meg a család vagy csak a sajátod napi rutinját, legfontosabb teendőit.

  • Egy teendő egy kártyára kerüljön rá.
  • Kezdd a reggeli felkeléssel és tartson egészen az esti lefekvésig.
  • Majd mutasd meg a családtagjaidnak, barátaidnak, akik próbálják meg sorrendbe rakni.

Egyszerre többen is összeülhettek és ki-ki a sajátját is elkészítheti, amik alapján közösen rakhatjátok ki egymás napi sorrendjét. Ha kedved van, ennek mintájára elkészítheted a heti rutintervet is.

Gyakorlat – Kamaszoknak

Szempillantás

A legszebb társadalmi kísérlet: 4 perc szemkontaktus egy idegennel (5:00 perc)

Kérd meg egy családtagodat, barátodat vagy ismerősödet, hogy szánjon rád összesen 4 percnyi csendes időt, amikor csak annyi lesz a dolgotok, hogy egymás szemébe nézzetek. Ezt megtehetitek személyesen vagy virtuálisan csatlakozva is.

Állítsd be előtte az órádat, hogy 4 perc múlva jelezzen. A 4 perc alatt lehetőleg maradjatok csendben, és csak figyeljétek, merüljetek el a másik tekintetében. Utána beszéljétek meg érzéseiteket, gondolataitokat!

Próbáljátok ki online térben a barátaitokkal is!

 

Ha tetszettek az ÖTLETTÁR játékos gyakorlatai, és szívesen megosztanád másokkal is, kattints a Megosztás gombra itt a cikk alatt! Ha szeretnéd megtekinteni a teljes #jobbveledavilágotthon ötlettárat, kattints ide >>